Virgin Steele: The House Of Atreus - Act II.
írta garael | 2006.04.13.
Megjelenés: 2000
![](https://hardrock.hu/wp-content/uploads/2024/02/huacdcbepo.jpg")
Kiadó: DEFEIS MUSIC and PURSINO MUSIC BMI/GEMA
Weblap: www.virgin-steele.com
Stílus: szimfónikus heavy metal
Származás: USA
Zenészek
Dalcímek
Értékelés
Ha van olyan amerikai metalbanda, mely a szó legnemesebb értelmében vett művészi értékeket közvetít , az a David DeFeis vezette Virgin Steele. A komolyzenei környezetben szocializálódott, több hangszeren is kiválóan játszó énekes a metal zenei világába is megpróbálja bevinni azokat a hatásokat, melyek komolyzenei tanulmányai folytán érték: műveiben ezért -jóval megelőzve a Rage-et és a Rhapsody-t - fő szervező elemmé léptek elő a szimfónikus részek, melyek hol zenei átkötőként, hol a metal környezetbe ültetett mini- szimfóniaként vannak jelen és hírdetik azt az elcsépeltnek tűnő sablont, miszerint a művészet minden formájában - így a metal zenében is - képes konstruktív értékeket létrehozni. Maga a banda élő cáfolata a sárkányos metal buta sztereotípiájának: jóllehet metal zenei oldalról a Manowar kardcsörtetős, himnuszos világához közelítenek (bár a zongorás, szimfónikus részeknek köszönhetően egy jóval 'intelligensebb' formában), ám szövegeiket tekintve talán a leghistorizálóbb metalbanda címet is nyugodtan rájuk lehetne aggatni. DeFeis nem titkoltan az ókor szerelmese, a Németországban színpadra is állított The mariage of heaven and hell, valamint az Invictus a római birodalom , jelen kritika tárgya pedig a klasszikus görög eposz, az Iliász zenei freskója. Az énekesnek nem szokása elaprózni a dolgokat: az The House of Atreus dupla-dupla lemez formájában mintegy négy soralbumnyi zenei csemegével látta el a Virgin Steele fanokat. (Az ezévben kiadandó, bibliai témájú Lilith is dupla anyag lesz a hírek szerint). A második rész nem véletlenül lett kettéválasztva: a zenei koncepció világosan különíti el a két albumot egymástól, ahol az első inkább a fémesebb, a második pedig a líraibb, szimfónikusabb oldalát villantja meg az együttesnek. Az operai jelleget nem csak a nagyzenekari részek, hanem az egyes főtémák vissza-visszatérő jellege is erősíti, sőt, néha egy-egy villanásra a korábbi albumok zenei anyagából is találunk utalásokat. Az első lemez himnuszai - Wings of wengeance, Fire Of Extasy, The Voice of weapon, The Wine Of Violence- által a hallgató képletesen szembesülhet, hogyan lehet Manowaros riffeket klasszikus opera áriákra emlékeztető dallamokra ültetni, némi Queen-es eleganciával tálalva azokat. Eric Adams valószínűleg sírva könyörögne ilyen harci-dalokért a metal Istenéhez - már ha illenének a könnyek a legfémebb harcoshoz -, nem beszélve azokról a csatakiáltásokról, melyek azért tudatják a hallgatóval: ez bizony metal lemez, méhozzá a true fajtából. Ennek ellenére senki se gondoljon sablonokra - éppen ez az, ami az egyik nagyszerű a Virgin Steel-ben: úgy tudnak emlékezetes dallamokat írni, hogy azok a tálalt zenei körítéstől 'klasszikus gellert' kapva gongatják meg az újdonság harangjait. A dupla második albuma a kezdő vágta után kissé visszavesz a tempóból, és két többtételes miniszimfóniával borzolja a szimfónikus művek szerelmeseinek idegeit. A The by the gods suite öt, a The legends sute három mozzanatban meséli el az eposzi történéseket, sok filmzenei , instrumentális, rövidebb elemmel, és a hosszabb számok is inkább a kifejtősebb, zongorás arcát jelenítik meg a Virgin Steele Janus arcának. A záró Resurrection a maga tíz percével aztán mesteri módon foglalja össze az album zenei világát. Van it minden, ami szem-szájnak ingere: visszatérő főtéma, kardcsörtető menetelés, szimfónikus örömmámor, zongorás ellágyulás.
Pontszám: 10
Legutóbbi hozzászólások