Madgator: Madgator
írta Adamwarlock | 2010.06.18.
Zenészek
Dalcímek
Értékelés
Krokizene. Pontosabban aligátorzene. Itt van nekünk egy teljesen ismeretlen brazil banda, akikről az életben nem hallottam volna, ha nem csinálnak ennyire jópofa borítót a mocsárból kimászó aligátorral. Szerintem rettentően aranyos, főleg ahogy tartja a kis madarat. Nos, ennyit erről. Van nekünk négy dél-amerikai fiatalemberünk, akik letették az asztalra életük első teljes lemezét, ami nem is sikerült akárhogyan. Egyből belecsapnak a lecsóba. Már a nyitó nóta akkorát üt, hogy én azonnal beleszerettem az együttes hangzásvilágába, tempójába, riffjeibe. Hogy mitől ennyire jók? Igazából nehéz lenne egy mondatban összefoglalni. A remek zenészekből álló aligátor falka a Wacken szervezésében lebonyolított brazil tehetségkutatón jelent meg talán először a szélesebb közönség előtt néhány éve, azelőtt pedig Alligator néven működtek. Az erre a korongra felpakolt szerzeményeket már jóval a megjelenés előtt megírták és játszották. Úgy néz ki csak most tudatosult valamelyik menedzserben, hogy lehet bennük della. Gitárosuk Hard Alexandre névre hallgat, akiről túl sok információt nem sikerült előkerítenem (amit sikerült, az is portugálul van), de annyi biztos, hogy Tim 'Ripper' Owens brazíliai fellépésekor tagja volt az ex-Priest énekest kísérő formációnak. Nos, ő a motorja a Madgatornak, aminek köszönhetően a számok meglehetősen gitár-orientáltak. Másik főszereplője a hüllők történetének Andrés Recasens énekes, akit ezen a korongon meglehetősen sokszínű dalnoknak ismerhetünk meg. Igazából csőtorkolati energiáját és hangjának élét tekintve a már említett Ripperhez tudnám hasonlítani, mélyebb tartományokban viszont meglehetősen Jornra hajaz, köszönhetően, nemcsak hasonló hangszínének, hanem annak is, hogy nagyon hasonlóan ejtik a szavakat. Ettől függetlenül a fenti két énekestől megkülönbözteti, hogy néhány számban igazi szőrös torkú oldaláról mutatkozik meg (holott a hüllők többnyire pikkelyesek). A Madgator zenéje nagyjából műfajilag besorolhatatlan. Éppen annyira nevezném heavy metalnak, mint hard rocknak, vagy a kettő ötvözetének. Sőt! Számaik között megjelenik nem egy hihetetlenül bonyolult progresszív szóló vagy neoklasszikus arpeggio. Van úgy, hogy egy számban halljuk ezt a keveredést: a kellemesen dallamos alap-verze és a fogós refrén mellé olyan instrumentális betétek jönnek, hogy a Malmsteen-Vai-Petrucci-Satriani kvartett is keresgélheti, melyik brazil zeneiskolában képeznek ilyen muzsikusokat. A listának még mindig nincs vége, mert néhány riff bármikor elmenne egy jobb fajta, kezdő thrash banda számaiba is. Tehát a rock- és metalzene szivárványának majdnem összes színe prezentálja magát, az Extreme-től a Van Halenig. A dalok többsége a végtelenül kifinomult és bonyolult instrumentális betétek mellett is meglehetősen szórakoztató, igazi könnyed kikapcsolódás, valódi rockzenei csemege a forró nyári napokra. Egyetlen negatívumot tudnék mondani, hogy a lemez túlságosan is hosszúra sikerült, így néhány töltelék nóta is helyet kapott. Ettől függetlenül mindenkinek csak ajánlani tudom!
Legutóbbi hozzászólások