Sziget 2006 - Első hí­rek a kedvezményes jegyekről!

írta szakáts tibor | 2006.04.05.

Tavaly már hetekkel a Sziget előtt nem lehetett hetijegyet kapni a rendezvényre és volt olyan nap, hogy a napijegyek is elfogytak. Miután idén még erősebb program, ezzel együtt nagyobb érdeklődés is várható, a szervezők úgy döntöttek, hogy a 25 ezer db kiadható, hagyományos - "ottalvós-sátrazós" - hetijegy mellé további 15 ezer db olcsóbb, - "hazamenős-nem sátrazós" hetijegyet is kiadnak. Ezt azok vehetik igénybe, akik nem a Szigeten oldják meg a szállásukat, de élni szeretnének a hetijegy adta kedvezményes lehetőséggel. Az idei Sziget közel 200 külföldi sztárvendéget és naponta 150-200 különböző kulturális programot í­gér, még mindig elérhető - elővételes hetijeggyel kedvezőbb - áron. Egyrészt a hagyományos ún. "ottalvós" (vagy sátrazós) hetijegy - továbbra is minden lehetőséggel együtt, ami a kempingezéshez szükséges -, elővételben május elejétől június 15-ig négy napijegy árába, azaz 24.000 forintba fog kerülni. Június 16-tól 5 napijegy ára, azaz 30.000 forint lesz a heti beugró. Ez az ár azonban a bejáratnál - a korábbi évek gyakorlatától eltérően -, a Sziget kezdetével már nem emelkedik. Így akik későn eszmélnek - és ha addig nem fogynak el elővételben a jegyek! - a második elővételes árért vehetnek még a bejáratnál is jegyet. Sokan vannak, akik nem a Sziget területén oldják meg a szállásukat, de minden napra találnak maguknak programot és élnek a hetijegy adta kedvezményes lehetőséggel. Ők idén először ún. "hazamenős", azaz nem sátrazós hetijegyet vásárolhatnak. Ezt olcsóbban, elővételben június 15-ig mindössze 20.000 forintért, később 25.000 forintért lehet majd megvenni. A "hazamenős" - és az "ottalvós" - jegy is személyhez kötött, a "hazamenős" jeggyel sátrat nem lehet behozni, tehát sem sátrazási lehetőség, sem a kemping-szolgáltatás nem jár hozzá. Miután idén a szervezők a tavalyinál több, összesen 40 ezer - sátrazós és nem-sátrazós - hetijegyet adnak ki, és a napi 65 ezer fős befogadóképesség nem változott, a naponta kiadható napijegyek száma - a tavalyi 40 ezer db helyett - idén csak 25 ezer db lesz. Az elmúlt évek tapasztalata azonban azt mutatja, hogy 25 ezer napijegy már több Sziget-napon is elkelt, azoknak tehát, akik csak egy-két napot tudnak a rendezvényre jönni, érdemes elővételben megváltani majd a napi belépőt.

 

 

Legutóbbi hozzászólások