Lemezkritika-külföld: Hevein-Sound Over Matter

írta garael | 2005.10.22.

Megjelenés: 2005 Kiadó: Spinefarm Weblap: http://www.hevein.com/ Stí­lus: Trash-cselló Metal Származás: Finnország
Juha Immonen: ének Leif Hedström: gitár, második ének Alpo Oksaharju: dob Tomi Koivunen: basszusgitár Aino Piipari: hegedű Max Lilja: cselló
01. Break Out the Hammers 02. Worth Fighting for 03. iOta 04. As Far As the Eye Can See 05. Only Human 06. Bleed the Day 07. Beg to Differ 08. Hold Fast 09. New Hope 10. Last Drop of Innocence
A Heveint 1992 -ben alapí­totta Helsinkiben Leif Hedström gitáros és a dobos Alpo Okasahanu. A basszgitáros, és a nem éppen metál szí­ntérről érkezett női hegedűs 1998-ban csatlakozott hozzájuk. Bár megpróbáltak énekest találni, a jelentkezők közül egy sem illett a zenészek elképzeléséhez, ezért aztán 99-ben kiadtak egy instrumentális demot, hogy ennek segí­tségével megfelelő énekest találhassanak. A második demo 2001-ben készült el, melyen Leif énekelt, mielőtt azonban a harmadik demo is elkészült volna, kapcsolatba kerültek Dimitri Paile énekessel, és a volt Apocalyptica csellistával, Max Lilja-val. A csello aztán meghozta azt a kellő mélységet a zenének, ami véglegessé alakí­totta az elképzelt irányvonalat. Mikor is Max teljes értékű taggá vált, Dimitri érezte, hogy az éneklés nem igazán neki való dolog. A negyedik demo aztán már a Godspolague énekes Nico Hartonen-nel jött ki., ám Nico csak kisegí­tett ezen a poszton. 2003 októberében végre sikerült egy megfelelő pacsirtát találni a bandának Juha Immonen személyében, őt az éneklésben Leif segí­ti ki. A Hevein zenéje a weblapjuk szerint olyan, mint egy érem, melynek egyik oldalát a dupla basszus, a dob, és a szikár power riffek alkotják, a másik oldalát pedig a gyönyörű dallamok által elénk varázsolt komolyzenei elemek. Nos, mikor egyik barátom először mutatta meg a Hevein lemezének első dalát, azt hittem, hogy egy újabb, eddig ismeretlen Apocalyptica kislemezt hallok, méghozzá a csellómetallisták kemnényebb, már-már death oldalát kidomborí­tva. A tipikusan skandináv dallamok aztán olyan bandákat is eszembe juttattak, mint az Evergrey, illetve azon extrém csapatokat, ahol az énekes hörgős verzére dallamos refréneket helyez. A zene egyébként tényleg kettős: a durvább részek már túlmutatnak a power metalon is, a lágyabbak pedig, melyek alapjait a húros hangszerek szolgáltatják, az Apocalyptica lí­rák hangulatát és dallamait juttatják eszünkbe. A trash-elő részek mégsem válnak el élesen a dallamosabb betétektől, a számok egységesek és többoldalúságuknál fogva igen izgalmasak. Az Apocalyptica feeling leginkább az instrumentális New Hope c. számban -nem, ez nem a star wars IV. zenéje- érződik, de lehet, hogy csak a hangszerek mélabús hangszí­ne, és a szomorkás hangulat miatt. Egy számot emelnék ki az albumról a Last Drop Of Inocence-t, mely egyben a klipnóta is lett, s komplexitásában remekül mutatja a banda értékeit. A lassú, feszültséggel telt kezdésből egy power lí­rai bontakozik ki, hogy aztán egy, Peer Gynt: a manók tánca- szerű komolyzenei betét durvulata kényszerí­tsen headbang-re. Apocalyptica, Evergrey hí­vőknek erősen ajánlott lemez, sőt, még olyan "manózenét" kedvelő egyedek is próbálkozhatnak vele, kik egyébként a trash-t és death-et már túl keménynek találják.
Garael Pontszám: 8/10

Legutóbbi hozzászólások