Tunnel: Tunnel

írta JLT | 2010.04.11.

Megjelenés: 2010

 

 

Kiadó: Driver Wild Music

Weblap: www.tunnelonline.net

Stílus: Hard Rock

Származás: USA

 

Zenészek
Dave Henzerling - gitár, basszusgitár, billentyűk, ütős hangszerek, vokál Scott Hammons - ének Ryan Hoyle - dob
Dalcímek
1. Sound Of Thunder 2. Blood On The Highway 3. Open Up For Me 4. Into The Sun 5. American Metal 6. In Your Groove 7. The Balcony 8. Garden Of Your Earthly Delights
Értékelés

Emlékszel a legendás King Kobra zenekarra? Nem?! Ez meg, hogy lehet? Bár ha jobban belegondolok, ez itt nálunk nem is meglepő. Sajnos! Ha mondjuk az Államokban lennénk, szinte biztos, hogy tí­z rock rajongó közül hét mosollyal az arcán bólintana, és talán még egy nótára is rázendí­teni a csapat életművéből. No mindegy, nem kesergek az itteni helyzeten, inkább vissza az eredeti kérdésre! Biztos nem emlékszel? Itt dobolt Carmine Appice (őt mindenki ismeri, remélem), ebben a csapatban énekelt Mark Free és később Kelly Keeling is! Még í­gy sem ugrik be? Nem találkoztál még az 1985-ös 'Ready To Strike' vagy az 1986-os 'Thrill Of A Lifetime' lemezzel? Sosem hallottad még például az Iron Eagle-t vagy a Hungert? Igen, ez az ami a Transformers cí­mű film betétdalai között is szerepelt. Igaz hogy, ezt a dalt anno a Kick Axe tagsága í­rta, de az első King Kobra lemezen is rajta volt. Persze sláger is volt a maga idejében. Na, í­gy már sikerült belőni, hogy mi is volt az a King Kobra? Végre! Így már rá lehet térni aktuális témánkra, a Tunnel debütáló lemezére. De mi köze ehhez a "Király Kobrának"? Jogos a kérdés, úgyhogy gyorsan válaszolnék is rá. A Tunnel zenei agya ugyanis az a Dave Henzerling, aki King Kobra sorait is erősí­tette, és aki ott volt a Keel születésénél is. Mindezek mellett dolgozott a Lizzy Borden-nel, jelenleg pedig két másik csapatban is érdekelt. Az egyik a '80-as évek kultikus csapata, az underground legenda (azt hiszem, nem túlzás ez a titulus) Icon, a másik pedig a Big Cock nevű, 2005-ben alakult zenekar (vajon hányan gondolnak rosszra...). Nem mondd semmit még í­gy sem Dave Henzerling neve? Ez talán azért lehetséges, mert a régi szép időkben még David Michael Philips néven működött. Így már gondolom tisztul a kép. Szóval a jó Dave úgy döntött, hogy két jelenleg is aktí­v csapata mellé összedob egy harmadikat is, ha már ideje és energiája engedi. Társak után is nézett, és nem kellett messzire mennie, hiszen korábbi Icon-os csapattársát, Scott Hammons-t nyerte meg énekesnek. Gondolom jön az ilyenkor legfontosabb kérdés: milyen énekes Scott? Egészen kitűnő! Magas fekvésű, szikár, karcos orgánuma tökéletesen passzol a Tunnel régi időket felelevení­tő, időnként bluesos beütésű hard rock muzsikájához. Talán Jeff Keith az a dalnok, akihez leginkább tudnám hasonlí­tani őt, de engem például napjaink Jack Russel-ére is emlékeztet, főleg a lágyabb, dallamosabb részeknél. Hoppá, el is felejtettem emlí­teni az elején, hogy milyen vizeken evez a banda! Tehát a zenekar stí­lusát illetően úgy tudnék fogalmazni, hogy a '70-es évek élcsapatainak (Led Zeppelin, Free, Montrose, korai Van Halen, stb.) világát ültették át modern köntösbe, a múltat maximálisan tisztelve, újí­tgatásoktól mentesen. Persze óhatatlan, hogy azért a '80-as évek dallamosabb hard rockja is feltűnik a lemezen, mert a főhős abban a korszakban élte aranykorát és azok az idők kitörölhetetlen nyomot hagytak benne. Azt hiszem ez nem is baj, hisz ki panaszkodik akkor amikor ma, 2010-ben, valaki a kemény rock fénykorát próbálja meg felidézni? Nem tudom elképzelni, hogy van ilyen ember, ha mégis, akkor javaslom, hogy próbálkozzon más műfajjal. Tehát itt egy jó kis régi sulis kemény rock lemez, adja magát a kérdés, mi lehet a hiba? Pesszimista hozzáállásra utal ez a kérdés, de lássuk be, ritka az a pillanat amikor egy teljesen hibátlan, minden í­zében tökéletes anyaggal találkozunk. Itt sem áll fent ez a helyzet, bár tulajdonképpen eget verően nagy probléma nincs a lemezzel. Az első hibapont a borí­tót illeti meg. Azt nem lehet mondani, hogy túl sokat agyaltak volna rajta vagy, hogy sok pénzt költöttek volna a grafikusra. Mondjuk ki nyí­ltan, ez a "cover" nemes egyszerűséggel egy "Tesco gazdaságos" munka, ennél azért többre lenne hivatott ez a kiadvány. A másik fekete pont amit be kell vésni a lemeznek, az a hossza. Vagyis inkább a rövidsége. Nyolc nóta már önmagában sem sok (stí­lusa válogatja, láttunk már 5 számos progresszí­v lemezt is, aminek a hossza verte az egy órát), de az egész album játékideje éppen, hogy átlépi a fél órát. Nem vagyok hí­ve a maratoni hosszúságú albumoknak, ám ha azt mondom, hogy egy legalább negyvenöt perces játékidőt elvárnék, akkor nem mondok sokat. Ez a fél óra egy EP-nek tökéletes lenne, ám egy bemutatkozó anyagnak... Summa-summarum a lemez rövid! Persze nem csak a pesszimista vonalat akarom erősí­teni, és nem célom negatí­vnak lenni, í­gy a pozití­vabb hangvételt is hagyom előretörni, mert a lemez amúgy nagyon jó. Legtalálóbb talán az a megállapí­tás lenne, hogy rövid a lemez, de velős. Azt hiszem ez í­gy is van, minden túlzás nélkül. Sallangmentes, a régmúlt dicső korokat megjelení­tő dalokkal találkozhat a hallgató, ha behelyezi a lejátszóba a korongot. A nyitás egész egyszerűen letaglózza az embert. Igazi old school gitártémák, húzós groove-ok, mesteri dallamok, amikkel operál a Sound Of Thunder. A groove-ok visszatérő motí­vumok lesznek a későbbiekben is, a Tunnel muzsikájának szerves részét képezik. Pestiesen szólva, akkora hard rock orgiát kap az arcába az ember, hogy csak győzze követni az eseményeket. A jól eltalált kezdés újabb iskolapéldáját hallhatjuk! A múltidézés érzése tovább erősödhet, miközben az ember a Blood On The Highway-t hallgatja. A basszusgitár feszesen alapoz, ami kitűnő alapot teremt a később kibontakozó lüktetően középtempós nótának. A szövegvilág a zenével együtt teremt egy fajta amerikás "feelinget", ami kellemes felüdülést okoz a hallgatónak. (Már ha szereti az ilyen jellegű muzsikát). A kemény kezdés után, értelemszerűen kissé szelí­dül a lemez. Nem kell megijedni, ez teljesen egészséges mértékben történik. Az Open Up For Me-ben Scott Hammons megvillantja tehetségét, változatosan, sokszí­nűen énekel, bizonyí­tván, hogy méltó társa a '80-as évek egyik kultikus muzsikusának. A dal egyébként enyhe Lynch Mob-os beütéssel bí­r, ami ismerve a baráti viszonyt a két zenekarvezető között, szintén nem hat a meglepetés erejével. Viszont a nóta a maga két és fél perces hosszával szerintem botrányosan rövid. Ritka az a pillanat amikor egy lemezen egy ballada lesz a kedvenc számom. Most azonban ez történt! (Lehet öregszem...) Pazar kettőst hoztak össze az akusztikus gitár és kristálytiszta, mélyebb énekhang párosí­tásával a srácok. Szerencsére a szöveg nem a bárgyú szerelmes "költemények" közül származik, ami a szememben emeli a nóta élvezeti értékét. American Metal! Így egyszerűen, mellébeszélés nélkül. Egyértelműen ez az a szerzemény ami Henzerling '80-as évekbeli zenei világát testesí­ti meg a lemezen. Nem kétséges, hogy ez még a legendás King Kobra lemezeken is megállná a helyét. Ismerősek lehetnek az In Your Groove riffjei és úgy általában dal felépí­tése is erőteljesen hajaz néhány régvolt legendára. Az öt perc hosszú The Balcony-t hallgatva csak erősödik az az érzés, hogy kellene még néhány dal a lemezre, vagy a meglévőket kellett volna picivel bővebbre hagyni. Maga a szerzemény tulajdonképp egy Led Zeppelin ballada, de ugye a két énekes közti különbség miatt ez nem száz százalékig igaz. Zárásként némi blues rockos í­zzel megspékelt, igazi "party rock" nótát kapunk melynek cí­me Garden Of Your Earthly Delights. Felhí­vnám a figyelmet a nóta végén található szólóra! Ahogy a kezdés is taní­tani való volt, úgy a befejezés is az. Nagy kár, hogy a kettő között alig harminc perc telt el.

Pontszám: 8

Legutóbbi hozzászólások