Avantasia: Angel of Babylon

írta MMarton88 | 2010.04.07.

Megjelenés: 2010

 

 

Kiadó: Nuclear Blast

Weblap: http://www.tobiassammet.com

Stílus: heavy/power metal

Származás: Németország

 

Zenészek
Tobias Sammet - Ének, basszusgitár Sascha Paeth - Gitár, producer Eric Singer - Dob Miro - Killentyű Vendég zenészek: Gitár: Bruce Kulick (1, 5, 11) Oliver Hartmann (1, 2, 3) Henjo Richter (10) Dob: Felix Bohnke (4, 6, 8) Alex Holzwarth (1, 2, 3, 11) Billentyű: Jens Johansson (2) Orgona: Simon Oberender (9) Ének: Jí¸rn Lande (1, 2, 5, 6, 9, 10) Michael Kiske (1) Russell Allen (1, 11) Bob Catley (11) Cloudy Yang (8) Jon Oliva (4)
Dalcímek
1. "Stargazers" - 9:33 2. "Angel Of Babylon" - 5:29 3. "Your Love Is Evil" - 3:53 4. "Death Is Just A Feeling" - 5:21 5. "Rat Race" - 4:07 6. "Down In The Dark" - 4:23 7. "Blowing Out The Flame" - 4:51 8. "Symphony Of Life" - 4:30 9. "Alone I Remember" - 4:48 10. "Promised Land" - 4:47 11. "Journey To Arcadia" - 7:12
Értékelés

Mikor 2002 őszén olvastam Tobias Sammettel egy interjút, amiben azt nyilatkozta, hogy több Avantasia lemezt nem fog készí­teni, én hittem neki. Nyolc év telt el. Ez már azóta a harmadik, sorrendben az ötödik Avantasia album. Emlékszem, tizennégy voltam, amikor kezembe került egy válogatáskazetta, rajta a Chalice Of Agony dallal, amitől teljesen kikészültem. Napokig szinte csak azt hallgattam. Mikor fél évvel később sikerült a spórolt pénzemből megvenni a Metal Opera albumokat, igazi kincsként tekintettem rájuk. Ma sincs ez másképp. Bevallom, hogy amikor megtudtam, hogy készül két új lemeze Tobiéknak, én ismét magasra tettem a lécet. Én Metal Opera 3-at akarok! Mit hármat? Négyet, meg ötöt! Nem, nem szerettem a Scarecrowt. Eleinte. Nyilván, az idő megkedveltette velem valamennyire azt az anyagot is, ráadásul kétszer láttam élőben a brigádot a hozzá kötődő turnén, ami tovább segí­tette a barátkozást. Pár év távlatából úgy gondolom, hogy nem lőttek nagyon mellé akkor sem Tobiék. Két gond volt a Scarecrow-val. Az egyik, hogy nem Avantasia név alatt kellett volna kihozni, a másik, hogy rosszul választották ki a dalokat, amelyek az EP-re, illetve a soralbumra kerültek. Néhány számcsere árán akár egy újabb mesterművet is kaphattunk volna (persze akkor lett volna két EP végig gyenge dalokkal, he-he). Nyí­lt titok, hogy Tobi nem szí­vesen í­r mostanában power/speed himnuszokat, kicsit úgy érzem, hogy egy útkereső fázisba ért kreatí­v zsenije. Én a régi Edguy/Avantasiat szerettem meg, azt hallom tőle szí­vesen viszont. Nem igazán tudtam, hogy mire számí­thatok, úgyhogy különösön izgalommal (és félelemmel) tettem be a lejátszóba az Angel of Babylont. Ritkán hallgatok meg kritikaí­rás előtt annyiszor lemezt, mint amennyiszer most tettem. Alapvetően két oka volt ennek, az egyik, hogy legyőzzem magamban a szubjektí­v rajongót, és a kezdeti túltelí­tett érzelmi állapotok ne homályosí­thassák el tisztánlátásomat. A másik: mert nagyon tetszik az Angel Of Babylon. 🙂 Igen, tetszik! Végre, itt egy újabb Avantasia lemez, amelyik bejön, ráadásul jobban is, mint a Scarecrow. Persze ennek a miértje már nem triviális. Ahogy beszélgettünk a kollégákkal, talán én voltam az egyetlen, akinél Babylon angyalai legyőzték a bűnös szimfóniát. Kevésbé szimfonikus, kevésbé epikus lemez ez, mint a másik. Van itt 4-5, a korai Edguyhoz vagy Avantasiahoz köthető gyors dal, melyek nálam mindent visznek, azonnal beléjük szerettem. Viszont akadnak itt egészen érdekes kí­sérletek is, amelyek közül van, amelyik szenzációs, és van, amelyik fölösleges, erőltett. Az sem mellékes, hogy az általam igen kedvelt Jorn Lande hat dalban szerepel, sajnos a többiek szinte csak egy-egy nóta erejéig ugranak be Tobi mellé. Misztikus felvezetéssel indul a Stargazers, amelyben a sötét, mégis feszültségteli, izgalmas hangulatot csak felerősí­ti, hogy sorban, egyenként lépnek be az énekesek... Na de milyen énekesek! Tobikánk rögtön előkapta a nehéztüzérséget, Jorn Lande, Russel Allen, Michael Kiske, atyaég! Micsoda tűzijáték! Majd indul a duplázó, kéretik tisztelettel, erre vártunk már évek óta, végre egy feszes, gyors speed-himnusz, frankó riff, a bőrgatya már feszül a hallgatón, a nyak automatikus elkezdi körkörös mozgását, oké, nem a legeredetibb ez a "Stargazers" refrén, de leviszi az ember fejét a sodró lendületű speedbomba. Picit a Helloweentől a March Of Timeot juttatja eszembe, ám a közepén hallható Kulick/Hartmann gitárpárbajt még Tiptonék is megirigyelhetnék! A nótának van egy második fele is, amelyik a sztori fonalát görgeti lazán tovább, egy kis duett az énekesektől, ez akár tönkre is tehetné a korábbi sebességmámor álltal lelkünkben felépí­tett mennyei királyságot, de í­zléses, izgalmas megoldásai, kivitelezései csak megkoronázzák az előzményeket. Nézzenek oda, nem "cécózik" Tobias barátunk, legmerészebb álmaimban sem mertem reménykedni abban, hogy egy újabb speedsláger érkezik, pedig í­gy van! A cí­madót Jens Johansson Strato mágus futamai koronázzák meg, ez egy tipikus, tempós sláger, picit túlságosan is elnyújtott refrénnel, ám mégis szárnyalnak a dallamok. Lazán felfért volna a Metal Opera I-re is. Micsoda kezdés! A következő csúcspont a Death Is Just a Feeling, mely úgy indul, mintha egy Tim Burton-film vészjósló sikátora elevenedne meg előttünk. Nem is csoda, hisz ez egy kis kirándulás Jon Oliva beteges birodalmába. Számomra ő "A Gonosz Hang"! Annyira jól tudja előadni a karaktereit, tele van élettel az orgánuma, akárhányszor meghallom, a TSO-s Mephistopheles ugrik be. Itt is egy hasonló szerepben pompázik, ha úgy tetszik, Alice Cooper örökébe lépett. Dala akár egy JOP/TSO szerzemény is lehetne, ha nem lenne picit a Tobi féle europowerhez fazoní­rozva, de még í­gy is messze a legszí­nesebb, legérdekesebb Avantasia nóta. A Rat Race is egyike a szimpatikusabb daloknak, szintén egy gyorsaságával hódí­tó mű, bár a brutálparaszt "van, tú, frí­, fór" nem hiányozna, ha lemaradt volna. Jorn Lande példamutató vokalizálása, duettezése Tobival megkoronázzá a nótát. Noha nekem nagyon tetszik, zeneileg ez a tétel már picit közelebb áll a Rocket Ride világához, mint a Vain Glory Operáéhoz. Sajnos innentől viszont nagyságrendekkel esik a szí­nvonal. A Down In The Dark uncsi középtempós sóhajtozását Jorn Lande sem tudja jól eladni számomra (a Your Love Is Evillel egyetemben), a Scarlet Rose-klón Blowing Out The Flame pedig tökéletes illusztrációja annak, hogy az Edguy lassúival miért is nem voltam sohasenm kibékülve. Komolyan elgondolkodtató a Symphony of Life, illetve az Alone I Remember dalpáros. Előbbi egy énekesnős gothic nóta, akár Evanescence is lehetne. Noha engem a plafonra fel lehet kergetni ezzel a stí­lussal, ez a szám nem rossz, Cloudy Yang remekül énekel, az epikus, misztikus muzsika alá, de annyira nem megggyőző, hogy ne éktelenkedjen továbbra is egy kérdőjel bennem: mit keres ez a zene egy Avantasia lemezen? Sajnos a helyzet csak romlik, az Alone I Remember egy bluesos, picit funkos hard rockos valami, a rosszabbik fajtából. Mélypont. Szerencsére! Ugyanis az eltorzult grimaszt az arcomon boldog vigyorrá tudta változtatni a Promised Land, igen ezt már hallhattuk az egyik Lost In Space maxin, de olyan remek dal, hogy kár lett volna lehagyni a soralbumokról, száguldó speed bomba, Jorn és Tobi szenzációs duettjével. A zárás pedig mi más lehetne, mint egy jó adag Magnum Bob Catleyvel, meg egy kis szirupos pátosszal, picit ez már lerágott csont, de szeretem a Magnumot, és ez a dal sem gáz, a katarzis elmarad, de a búcsút, és a végeredményt széppé teszi.

Pontszám: 8

Legutóbbi hozzászólások