Peter Gabriel: Scratch My Back
írta Adamwarlock | 2010.03.16.
Zenészek
Peter Gabriel - ének, zongora a "Flume"-ben
John Metcalfe - karmester
The London Scratch Orchestra - vonós, fúvós hangszerek, zongora
Melanie Gabriel - ének a "The Book of Love"-ban
Jason Rebello - zongora a "The Power of the Heart"-ban
The Choir of Christ Church Cathedral, Oxford - kórus a "My Body Is a Cage"-ben
Dalcímek
01. Heroes - David Bowie
02. The Boy In The Bubble - Paul Simon
03. Mirrorball - Elbow
04. Flume- Bon Iver
05. Listening Wind - Talking Heads
06. The Power Of The Heart - Lou Reed
07. My Body Is A Cage- Arcade Fire
08. The Book Of Lov - Magnetic Fields
09. I Think It's Going to Rain Today - Randy Newman
10. Aprí¨s Moi - Regina Spektor or Eartha Kitt
11. Philadelphia- Neil Young
12. Street Spirit (Fade Out) - Radiohead
Értékelés
Peter Gabriel nevével ritkán találkozhat ennek a weblapnak az olvasója. Mi, rockerek, leginkább a Genesis első énekeseként tartjuk számon, ami az angol együttes életében is inkább a progresszívebb, alternatívabb vonalat képviselte. Gabriel szóló karrierje inkább a pop világának gyermeke, de ez egy percre se vegye el a kedves olvasó kedvét néhány lemeze végigpörgetésétől, mert barátunk bizony olyan átütő slágereket tett le az asztalra, mint a Sledgehammer, a Solsburry Hill, Red Rain, Biko, stb. Legsikeresebb albuma a So volt, ami ötszörös platinalemez lett, és Gabriel életművének legnépszerűbb számait tartalmazta. Kiadott kislemezei nem egy alkalommal az első helyig meneteltek több ország slágerlistáján, világszerte kialakítva a művész elismertségét és rajongói bázisát. Munkásságában keverednek a pop, rock, klasszikus és világzenei elemek egyaránt. Legutóbbi, 2002-es Up címet viselő lemeze vegyes fogadtatásban részesült, megosztotta mind a kritikusokat, mind a rajongókat, így "mindössze" ezüst fokozatot tudott elérni. Nem mehetünk el szó nélkül Peter Gabriel színpadi teljesítménye mellett sem. Barátunk még a Genesis-es időkben szeretett teljesen agyament kosztümökben és kisminkelve porondra állni, sőt, sokszor nekilátott a színpadon verselni. Még manapság, öregkorára is nekiáll egy gyerekbiciklivel körbe-körbe kerekezni a színpadon. Koncertjeit óriási érdeklődés kíséri, főleg a gyengébbik nem képviselteti magát szép számmal (ahogy azt az új kor szentírásában, a South Park-ban is megmondták). A 2010-es, nyolc év hallgatás után megjelent, Scratch My Back egy kétrészes project első darabja, folytatása I'll Scratch Yours címen, az év második felében fog napvilágot látni. A mostani lemez kizárólag feldolgozásokat tartalmaz, méghozzá mindössze zongorával, esetenként szimfonikusokkal kísérve Gabriel énekét. Második részében majd az itt megidézett zenészek fognak egy-egy Peter Gabriel számot a saját modorukban interpretálni. Mindenképpen egy nagyon különleges albumról van szó esetünkben. Kezdve a borítóval, ahol két vértest ütközik egymásnak, elég sok teret ad az értelmezésnek, rengeteg dolgot lehet beleképzelni (tudom, hogy mit látna Garael kolléga a kép közepén... Igen, Garikám, én is látom!). A számok kifejezetten minimalisták, ami remek táptalajt ad Gabriel önkifejezésének. A Genesis egykori frontembere kedvenc előadóitól válogatott ide dalokat és alakította őket a saját ízléséhez, ami, valljuk be töredelmesen, a pop világához szokott hallgatóságnak meglehetősen unalmassá válhat, akár már az első taktusok felhangzása után is. Nem egy könnyen emészthető mű, de kétségtelen, hogy megvan a maga hangulata. Sokszor a lágy zongorafutamokból és Gabriel melankolikus énekéből katartikusan tör föl a nagyzenekari betét. A számok nagyon hasonló modorban íródtak, mindegyikük rendkívül szép, esztétikus élményt nyújt. Szerencsére nem változik az album egy nagy homogén masszává, mivel a művész nem esett abba a hibába, hogy a végtelenségig elnyújtsa a dalokat. Néhol azonban még én is találtam olyan perceket, amire azt mondom, hogy jobb lett volna más dalt választani (gondolok itt főleg a Neil Young és a Radiohead számokra). Összességében egy nagyon összetett és mélyenszántó lemez lett a Scratch My Back, ami igazából nem is számít könnyűzenének, hanem inkább a mai, modern komolyzenék sorába illik, annak minden pozitívumával és negatívumával nyakon öntve (a külföldi kritikusokat is rendesen megosztotta, volt aki nagyon szépnek tartotta, míg mások azt sem tudták, hogy az ereiket vágják föl, vagy nagy mennyiségű altatótablettáért nyúljanak hallgatása közben). Nem szeretnék igazi verdiktet mondani az albumra, de Peter Gabriel hangja még mindig fantasztikus, igazi atmoszférát varázsol ennek a nem mindennapi lemeznek az egészébe.
Legutóbbi hozzászólások