Angels of Babylon: Kingdom Of Evil

írta MMarton88 | 2010.02.24.

Megjelenés: 2010

 

 

Kiadó: Metal Heaven

Weblap: http://www.myspace.com/officialangelsofbabylon

Stílus: melodikus heavy metal

Származás: USA

 

Zenészek
Ethan Brosh - Gitár David Fefolt - Ének David Ellefson - Basszusgitár Kenny Earl Edwards (Rhino) - Dob
Dalcímek
01. Conspiracy Theory 02. Apocalypse 2012 03. Night Magic 04. Tear Out My Heart 05. Oh How The Mighty Have Fallen 06. Tarot 07. Kingdom Of Evil 08. The Remnant 09. Angels Of Babylon 10. Second Coming
Értékelés

Bevallom, meglepődtem. Az Angels of Babylon egy nemrégiben alakult supergroup, ("hát mi más?"), amelynek felállásában a legnagyobb PR-értékkel a Megadeth-es David "Junior" Ellefson, illetve az egykori Manowar dobos, Rhino bí­r. Nem rossz ritmusszekció, mi? Ennek fényében alapvetően valami heavy/thrash szörnyetegről álmodoztam előzetesen, egy vad, agresszí­v, régi sulis anyagról, ami majd jól seggre ültet. Hát nem tévedtem? Zeneileg az Angels Of Babylonnak nincs sok köze a metal királyaihoz, a Megadeth muzsikájával meg aztán köszönőviszonyban sincs. Ez kérem melodikus heavy metal, sok-sok szintivel és egy jó adag dark atmoszférával megfűszerezve. Ehhez társul még itt-ott egy kis szimfonikus jelleg, orgona, gótika, szóval minden, ami "menő" manapság. Rhino a Holyhell-es énjét vette elő, a legfőbb különbség talán az, hogy mí­g ott rengeteg europower elemmel operál formációjában, jelen kritika tárgyánál erről szó sincs. A gonosz birodalmában a középtempó az úr, az erő helyett a nehézség, a súly dominál(na, egy picit jobb hangzással). Hallgatás közben többször volt olyan érzésem, mintha Ozzy mester sötétí­tett volna egyet zenei spektrumán, billentyűs hangszerek segí­tségével (no meg megtanult volna énekelni, he-he). Sajnos a végeredmény ismeretében picit csalódott vagyok. Rendkí­vül középszerű lemez a Kingdom Of Evil, hiába a nagy nevek, ehhez az anyaghoz nem volt szükség egy Ellefsonra, Rhino pedig hiába egy szimpatikus figura, egyszerűen ebben a stí­lusban, nótaí­rás terén nem klasszis. Lenne még mit tanulni, mondjuk Magnus Karlssontól. Nem rossz, sőt alapvetően jó kis korong ez, de ebben a túltelí­tett melodic metal mezőnyben nem kiemelkedő, nem képes lépést tartani az élcsapatokkal. Alapvetően az az én nagy bajom, hogy nem elég fogósak a dalok. Kevés az igazán fülbemászó refrén, emlékezetes melódia (pedig ugye "melodikus" metalról beszélünk, szóval ez valahol alapvető lenne). Persze, aki már attól összepisili magát, hogy billentyűdús, dallamos rockzenét hallgat, és most nem éppen nyugodalmas érzelmi állapotban emlegeti édesanyámat, na, ő nagy valószí­nűséggel el fog ájulni a lemeztől. Nyilvánvalóan nem is lenne korrekt dolog nem felhí­vnom a figyelmet a Kingdom Of Evil pozití­vumaira, hisz még a leginkább rosszindulatú kritikus is beláthatja, hogy nem nélkülözi ezeket az anyag. Kezdjük talán az énekessel, David Fefolttal, hisz a négyesfogat tagjai közül számomra az ő teljesí­tménye a legmeggyőzőbb. Remek hangi adottságokkal rendelkező énekes, élvezetesen tolmácsolja a kissé szürke témákat, hangjának megvan a kellő döge, sötétsége ahhoz, hogy ne egy tipikus tenorban gondolkozzunk, érdemes megjegyezni a nevét. Ethan Brosch gitáros ezzel a lemezzel mutatkozik be a nagyközönség előtt, szólói meglepően í­zesek, kellemesek, de hangzás tekintetében nem ártana, ha picit jobban hasí­tana az a hathúros. További pozití­vum az igényes kivitelezés, a finoman kidolgozott hangszerelés, látszik, hogy nem fércmunkát adott ki a kezei közül Rhino, próbált figyelni a részletekre. Érdekes egyébként, hogy ezeket a dalokat ő még régebben í­rta, csak nem talált sokáig megfelelő embereket, akikkel felvehette volna őket, majd hogyan, hogyan nem, ez a három kolléga adott neki megfelelő inspirációt ahhoz, hogy befejezze, valamint teljesen kidolgozza és rögzí­tse ötleteit. Dalok tekintetében nehéz lenne kiemelkedőt mondani, több darab tartalmaz jobb pillanatokat, de egyik után sem nyalnám meg igazán mind a tí­z ujjamat. Talán a Tear Out My Heart - Oh How The Mighty Have Fallen duó esetén beszélhetünk picit magasabb szí­nvonalról, ezt a két tételt érzem a legdallamosabbnak. Ugyanakkor a cí­madóban, az Angels Of Babylonban, vagy a Conspiracy Theoryban is akadnak érdekes, tetszetős ötletek. Az összkép mégis picit szürke, izgalommentes. A dalszövegek eléggé tipikusak, bár ez engem nem zavar, passzol a muzsikához. A borí­tó annál inkább, ez az idétlen szemű, szí­nes valami azon túl, hogy kicsit gagyi, szerintem ronda is. Akkor inkább már valami kí­sértetkastélyt, sárkányt, vagy tényleg gonosz birodalmat hadd kérjünk legközelebb.

Pontszám: 6.5

Legutóbbi hozzászólások