Red Circuit: Trance State

írta garael | 2006.03.07.

Megjelenés: 2006

 

 

Kiadó: limb-music.de

Weblap: www.redcircuit.de

Stílus: progresszí­v metal

Származás: Németország

 

Zenészek
Chity Somapala (ex-Avalon, ex-Firewind) - ének Oliver Noerdlinger - gitár Tommy Schmitt (ex-Zeus) - basszusgitár Markus Teske (ex-Sheela) - billentyűs hangszerek Frank Bodenheimer - dob Christine Wolff - háttérének
Dalcímek
01.Under The Sun 02.Is It Gold?! 03.The Veil 04.Where You Are 05.So Hard To Be Like God 06.Search For Your Soul 07.You Might Have Been Queen 08.The Screen 09.Go Straight 10.Trance State
Értékelés

Nem értem Chity Somapala-t. A Sri Lankán született metal énekes olyan, mint a bordélyházba vitt kamaszgyerek, kinek az apja az összes kurvát felajánlotta: kapkod ide, kapkod oda, és a sok merevedésnek gyors elsülés lesz a vége, maradandó élmény nélkül. Igaz ugyan, hogy a Firewindben nem alkotott rosszat, ám sem a Faro-ban, sem az Avalonban nem győzött meg arról a potenciálról, mely a szakí­rók szerint benne lakozik. Itt van tehát egy újabb banda és egy újabb kipróbálandó stí­lus a power metal és a hard rock után. A Red Circuit ugyanis olyasfajta modern prog metált játszik, melyet legutóbb a Yargos-on, illetve a James Labrie fémjelezte "Elements"-en tapasztalhattunk, vagyis slamperrel, nem hagyományos metál hangszerekkel megspékelt dallamos, és nem túl bonyolult zenét. Jóllehet a többi zenész még nem túl ismert, a meghí­vott vendégek azért gondoskodnak a figyelemfelkeltésről: Stephan Lill a Vanden Plas-ból, Patrick Rondat és az Adagio-s Stephan Forté segí­ti a lemez összhangzásának kialakulását. Ami először szembe, izé, fülbe ötlik az embernek: a samplerek miatt szokatlanul keményen özönlenek a riffek az amúgy Treshold-os, néha elszállós, nagy í­vű dallamok alatt, melyek gyakran idézik fel a kelet hangulatát, illetve burkolják egyfajta vizionális, apokaliptikus köntösbe a dalokat (The Veil). Érdekes kontrasztként jelenik meg a sok elektromos kütyü által megteremtett digitális hidegség, melyek dehumanizáló jellege mégis remekül egészí­ti ki az "emberbarát hegedű hangmintákat", és a hagyományosabb prog-os gitárszólókat (Where you are). Somapala remekül használja ki hangi adottságait, szinte fürdik a barátságos dallamokban, hallani, hogy menyire élvezhette a munkát- különösen megfigyelhető ez a Screen középlí­rájában és filmzenés dallamaiban, mely az Under the sun mellett talán a lemez legnagyobb slágere. Szerencsére az alkotók nem estek a Yargos hibájába: a tempó a dalok zömében élettől duzzadó, s jóllehet azért be-becsúszott szerintem egy-két kidolgozatlanabb refrén (You might have been Queen, So hard to be like good), a riffek sodró ereje elviszi a hátán ezeket a szerzeményeket is.

Pontszám: 8.5

Legutóbbi hozzászólások