Omen: A hetedik napon

írta garael | 2006.03.04.

Megjelenés: 2006

Kiadó: Hammer Records

Weblap: www.omenlap.uw.hu

Stílus: power metal

Származás: Magyarország

Dalcímek

Értékelés

Úgy gondolom, hogy a magyar heavy metal életben az Omen-Pokolgép-Ossian triumvirátus úgy vonult be a historikus lapok közé, mint annak idején a NWOBHM csapatai messzi Ángliusföldön. Mondhatnám azt is, hogy ezek a hazai együttesek szintén "új hullámot" képviseltek bizonyos értelemben, hiszen ezen csapatok zenéje először szólt tömegekhez ebben a stí­lusban, s jóllehet a Stressz és a Sámán szintén ott voltak az "aranykor hajnalán", nekik valamiért nem sikerült azt a státuszt elérniük, mint a fent emlí­tett hármasnak. Ehhez persze kellettek olyan karizmatikus személyiségek, mint Kalapács Józsi, Paksi Endre, vagy a hangszeres szekciók megannyi, azóta már iskolát teremtett képviselője, és persze kellett az az éra is, ami megfelelő "patinával" vonta be az azóta már megszépült emlékeket. Természetesen ezeknél a csapatoknál is bekövetkeztek azok a krí­zishelyzetek, melyek szinte kivétel nélkül jellemzőek az ún. "dinoszaurusz" bandákra, akár itthon ,akár külföldön. A metál taposómalmának pszichés hatásairól még nem nagyon í­rtak értekezést , ám az biztos, hogy a gyakran felmerülő stresszhelyzetek, a szűkös piac okozta kiéleződött verseny, az állandó megfelelni vágyás igencsak elősegí­ti azt a kiégett állapotot, melyet elsősorban pedagógusoknál emlí­tenek, ám ugyanúgy fennáll a művészeknél és a sportolóknál is. Az ilyenkor bekövetkező zenei, humánkapcsolati válság aztán gyakran évekre visszavetheti a bandát, vagy megszakí­thatja az addig töretlennek tartott fejlődést. Ez az állapot végül is mindhárom együttesnél bekövetkezett, ám szerencsére mindenhol voltak olyan emberek, kik képesek voltak a leütés után 10-nél felállni, és ismét felvenni a kesztyűt, hogy aztán újabb rohamokkal lepjék meg a már győztesnek kikiáltott ellenfelet. Az Omen legutóbbi két albuma - s akkor maradjunk egy kicsit a box-nál- , a túldimenzionált szövegvilágú Idegen Anyag, és a rajongók szemében hiteltelen énekessel készült Tiszta Szí­vvel bizony olyan csapásokat mértek a bandára - no és a producerek bizalmára- mely jó ideig a padlóra küldte a zenekart. Az ütések okozta sokkból történő "kitisztulást" az is hátráltatta, hogy az időközben teljes értékű taggá vált gitáros- Daczi Zsolt- súlyos műtéten átesve hónapokig lábadozott. A banda tudta, hogy visszatérni csak új énekessel lehetséges, szerencsére egy addig ismeretlen klasszis tünt fel a szí­nen, a sokáig Kanadában élő Gubás Tibor. Bevallom, én Tiborról nemigen hallottam, talán csak annyit, hogy felénekelt egy dalt az Omen best of-ra, ám nemrégiben a metal hammer fórumon az egyik hozzászóló igen dí­csérően nyilatkozott róla. Mivel az emlí­tett úriembertől ez némileg szokatlan, kí­váncsi lettem, hogy vajon tényleg olyan fantasztikus hangi adottságokkal rendelkezik-e az új énekes, mint ahogy mondják? Nos, az első szám megdörrenő hangjaira némiképp sikerült becsempésznem a barna cerkát a gatyóba, ugyanis egy original US power torok kezdte a világba ordí­tani a hetedik nap bluesban gyökeredző, ám fémbe szökkenő refrénjét.Nem véletlen, hogy magyar Bon Scott-nak aposztrofálják Tibort, hangja valahol Scott, UDO, és az amerikai power bandák nagy hangterjedelmű királyait idézi. Érdekes, éppen a napokban keseregtem azon, hogy nincsen ilyen jellegű dalnok hazánkban és most tessék, itt van egy aranytorkú fazon, ki a csillagokat is képes úgy leénekelni az égről, hogy hangja nem megy át sikoltozásba, a magasabb tartományokban is kellően erős és férfias. Bevallom, az Omen zenéjéért sosem voltam oda, náluk a riff-dallam párharcban általában az előbbiek voltak erősebbek, vagy talán az én fülem szereti jobban az édeskésebb melódiákat, ám az tény, hogy a riffekért felelős szekció mindig nagyon erős anyaggal lepte meg (még ha az idegen is volt, hehe) a publikumot.Nem történt ez másképp most sem, az általában középsebességen döngölő dalok abból a fajtából valók, ahol nem a sebesség, hanem a riffek súlya készteti az ember fejét a falba verésre.A gyomorba rúgó ütemvariációk hatását csak fokozzák Horváth Attila szokásos szí­nvonalon tolmácsolt gondolatai, melyek általánosságban, ám mégis szí­vhez szólóan tudják közvetí­teni az alapvető emberi értékeket, illetve azok hiányát, s én talán csak a Kiveszem az agyad-nál érzek némi öncélú durvulást. A lemezen két lassú, lí­rai szerzemény is helyet kapott, melyek közül különösen a tiszta Szí­vvel válhat potenciális slágerré, ám nekem a már emlí­tett lemeznyitó szám blues-os refrénjével, illetve a Repülj csak szabadon zakatoló dallamosságával is nagyon bejött.

Pontszám: 9