Los Angeles: Neverland
írta Adamwarlock | 2009.12.21.
Zenészek
Michele Luppi - ének
Fabrizio Grossi - basszusgitár
Tony "AJ" Morra - dobok
Eric Ragno - billetyű
Tommy Denander - gitár
Joey Sykes - gitár
Roberto Priori - gitár
Dalcímek
1. Neverland
2. Nothing to Hide
3. City of Angels
4. Promises
5. Wait For You
6. Nowhere To Run
7. Tonight Tonight
8. Higher Love
9. Living Inside
10. Welcome To My Life
11. Paradise
Értékelés
Michele Luppi Aor-t akar énekelni! Benkő Dániel pedig feleséget akar találni! Mondjuk minket inkább az előbbi érdekel (bár biztosan lebilincselő látvány egy Zeneakadémiát végzett lant- és gitárművész vergődése, ahogy tudatosan járatja le saját magát), úgyhogy azt üzenem a fergeteges hangú zenésznek, hogy énekeljen csak amit akar, főleg hogyha ilyen jól csinálja, mert íme, egy másik zenei világban is remekül teljesít! Idén már a második anyaggal gazdagodunk az olasz énekes háza tájáról, és a májusi Killing Touch lemez dallamos metalvilága után barátunk lágyabb, könnyedebb stílusra evezett, hogy bebizonyítsa, az ő hangja bármilyen műfajban megállja a helyét. Signore Luppi kitűnő zenészbrancsot gyűjtött maga köré, Tommy Denander-rel (Talisman, The Poodles) az élen, akik egy kiváló lemez görcsmentes prezentálásával segítették, Michele-t, hogy kitombolhassa Aor iránti vágyát. Denander gitárjátéka önmagáért beszél, kicsit elüt az összképtől, mert bonyolultabb és elgondolkodtatóbb, mint amit a műfajban megszoktunk, így a hard rock felé löki az összhangot. Fabrizio Grossi basszusgitáros neve is ismerősen csenghet sokaknak, hiszen volt ő már Steve Vai és Ritchie Kotzen jómunkásembere is. A többiek viszonylag ismeretlen zenészek, de teljesítményükre nem igazán lehet panasz. Maga Luppi odateszi magát rendesen a Neverland-en (Lehet, hogy Michel Jackson rezidenciájáról kapta a nevét?). Az ő hangjához szerintem telitalálat ez a könnyed hangzásvilág. Őszintén szólva sohasem volt ő a legmaszkulinabb hangszálakkal megáldott fickó, hangtartománya kifejezetten magasan van, orgánuma pedig a jól ismert, amerikai popban megszokott, kissé nyafogó-hősszerelmes balladaénekes képét tárja elénk. Amit egyből kiszúrunk rajta, hogy barátunk bizony nem a garázsból jött. Nyolc évet edzette hangját a Los Angeles Vit (nem a szocialista kor diákegyesülete) elnevezésű zenei iskolában, aminek köszönhetően érezhetően könnyedén és erőlködés nélkül hagyják el torkát a legnehezebb hangfutamok is. Töviről hegyire megismerjük az énekes összes oldalát, ez lett az album legfőbb pozitívuma is: Luppi minden adottságát kihasználja, kezdve a zakatolósabb hard rock világtól az érzelmes lírai balladákig. A zenét éppen Luppi felfogása és teljesítménye miatt nem nevezhetjük átlagosnak. A gitárvese-k nem túl bonyolultak, amit Denander kárpótol a szólóknál, de ez a minimalizmus fel sem tűnik, hiszen az egész hangszeres szekció alá van rendelve Luppi énektémáinak. Kitűnően illeszkedik a képbe Eric Ragnobillentyűjátéka, ami folyamatosan kíséri a dalokat, egy kis pluszt csempészve a számokba. Nagy átlagban azt mondhatjuk, hogy a dallamos zene rajongói maradéktalanul megtalálják a Neverland-en a számításukat, mert Luppi kitűnő dalokat írt, nagyon fülbemászó futamokkal, amihez a többi zenész is hozzátett egy-egy darabkát. A lemez csúcspontja a Wait for You, aminek ott a helye a legjobb Aor himnuszok panteonjában, de a tizenegy számból találunk még nem egy kitűnő dalt, amit szívünkbe zárhatunk. Ahol az album még nagyon beerősített, az a hangzás. Sikerült úgy balanszírozni a hangsávokat, hogy Luppi nem nyom el senkit, mégis érezhető a dominanciája. Ennek a lemeznek róla kell szólnia. A gitár hangja pedig kegyetlenül nagyot üt, olyannyira, hogy ez faktor volt az első szembetűnő specifikuma a lemeznek, amit már első hallgatásnál megjegyeztem. Tanítani való keverőmunkának lehetünk fültanúi . A számok kiválóak, emlékezetesek, ám mégsem juttatják el az albumot a tökéletességig, néhány dal eléggé háttérzenébe folyt át, ami egyébként az Aor-nak gyakran előforduló típushibája. Az összkép kifejezetten pozitív, nagyon remélem, hogy minél előbb lesz folytatás, mert ha a Los Angeles harmadik albuma is ilyen remekbeszabott lesz, akkor erősen elgondolkozom rajta, hogy Luppit nem kellene-e végleg elcsábítani a metaltól, hogy a könnyedebb műfajban teljesítse ki tehetségét.
Legutóbbi hozzászólások