"Mi nem holmi jöttment celebek vagyunk": Interjú a Tankcsapda zenekarral

írta Hard Rock Magazin | 2009.12.17.

Idén a huszadik születésnapját ünneplő Tankcsapda zenekar két nagy koncerttel zárja a jubileumi turnét az év végén. A bulikra való készülődés közben kaptuk el őket, hogy kifaggassuk az elmúlt esztendőkről...... Először is, szeretnénk gratulálni az elmúlt húsz évhez és a töretlen sikerhez, amit elértetek. Kevés magyar rock vagy metal csapat mondhatja el magáról, hogy ennyi időn keresztül, kihagyások és a teljes átalakulás nélkül talpon maradt volna, miközben egy kiegyensúlyozott, felfelé í­velő karrierrel büszkélkedhet. Hard Rock Magazin: Mi a titka, hogy ez Nektek sikerült? Tankcsapda: Először is köszönet! Azt hiszem nincs titok, vagy ha mégis, az mindössze annyi, hogy szeretjük csinálni azt, amit csinálunk, és mivel elég kitartóak és elhivatottak voltunk mindig is, í­gy ez a "lendület" az, ami a "pályán" tart minket már húsz éve. HRM: Egy ideig a "magyar Motörheadnek" is tartottak Titeket, bár nagyon sok közös vonás nem található a két zenekar által játszott muzsika között, lehet, hogy csak mi vagyunk botfülűek, vagy tényleg iránymutató példaképetek volt Lemmy csapata? TCS: Van néhány alapbanda - és a Motörhead is ilyen - ami nagyban befolyásolta a zenekar zenei és stí­lusbeli hozzáállását főleg a korai években. Ezért nyugodtan nevezhetjük a 'head vagy akár az AC/DC zenei és egyéb dolgait egyfajta útmutatásnak. HRM: A Jönnek a férgek, illetve az Ember tervez és az Agyarország lemezek társadalomkritikusabb, "felnőttesebb", súlyosabb zenei-szövegi megközelí­tése után, mintha a fiatalabb, tinédzser korosztály felé nyitottatok volna. Tudatos volt ez a dolog, vagy az utóbbi időszakban "ez jött ki belőletek"? TCS: Nem szoktunk sem ilyen, sem másfajta skatulyákban gondolkodni, í­gy ez a dolog sem tudatos. Egyszerűen csak arról van szó, hogy azokat a gondolatokat fogalmazzuk meg szövegben és zenében, amik az adott időszakban foglalkoztatnak minket. Minden lemezünkön vannak ilyen és olyan meg amolyan dalok, legfeljebb az arányok változnak időről időre. A Férgeken vagy Az ember tervez-en, de a három megemlí­tett lemez közül leginkább az Agyarországon is vannak laza, dallamos témák... HRM: A már emlí­tett Jönnek a férgek óta sok kritikát lehet olvasni az albumok hangzása miatt. Ki a döntő a csapatnál abban a tekintetben, hogy miként szóljon egy anyag, van producer, aki ebben dönt? TCS: Sajnos Magyarországon nincs ennek a "zenei producer" dolognak komoly hagyománya, í­gy a "magad uram, ha szolgád nincs" elvből kiindulva igyekeztünk minden lemezünknél mi magunk megtalálni a legjobb hangzást az aktuális hangmérnök segí­tségével. Ez persze nem mindig sikerült, de igyekszünk tanulni a saját hibáinkból, hogy lemezről lemezre egyre jobb legyen a hangkép. HRM: Manapság nagy divat újrajátszani a korai albumokat. Nem gondoltatok arra, hogy hasonlóval kí­sérletezzetek? TCS: A korai albumok, ha jók és izgalmasak, akkor többek között azért is azok, mert mindenféle szempontból azt a kort tükrözik, amelyben készültek. Ezért ránk nem jellemző ez az "újrajátszósdi", de pl. a Baj Van anyaggal kivételt tettünk 2002-ben, mert az eredeti felvételek már a készí­tésükkor is elég zajosak és a mai füllel hallgatva tényleg vacakok voltak. HRM: Hogyan viszonyultok az általatok kitaposott zenei ösvényen elindult fiatalabb bandákhoz? TCS: Azért azt tudni kell, hogy mi is a már előttünk jártak által kitaposott ösvényen kezdtünk el járni, szóval nincs ezzel semmi baj! Az, ha az adott banda, mondjuk ‘csapda-szerű dolgokkal kezdi a zenélést, az egy természetes és normális dolog. A fontos az, hogy idővel kialakuljon a saját, csak rá jellemző hangzás és zenei világ, ahogy szerintem ez elmondható a mi bandánkról is. HRM: A hasonló korú rock és metal zenekaroknál szinte megkerülhetetlen kérdés az ital és a drog. Az elmúlt húsz évben volt-e, hogy meggyűlt a bajotok az ajzószerek túlzott használatával, vagy sosem éltetek vele? TCS: Aki ebben az "iparban" tölt el, mondjuk két évtizedet és azt állí­tja magáról, hogy neki bizony soha nem voltak ilyen jellegű gondjai, az hazudik. Valahol ezek a dolgok is részei ennek az egész rock and roll cirkusznak. Ezzel sincs baj addig, amí­g tisztában vagy önmagaddal és tudod, hogy mit miért teszel. A gond ott kezdődik, amikor már nem azért iszol meg néhány italt, hogy egy kicsit lazulj, mondjuk egy koncert után, hanem azért iszol, mert másképp nem bí­rsz felmenni a szí­npadra. Nekünk is voltak nehezebb, nyomasztóbb időszakaink, de mindig fel lehet és fel is kell állni arról a bizonyos padlóról. Nekünk szerencsére komolyabb problémák nélkül sikerült. Ezt mi sem bizonyí­tja jobban, mint az, hogy itt vagyunk és húsz év elteltével még mindig lendületből toljuk a rockot! Egy szétreccsent, drogos-piás csapat nem lenne képes erre. Elég, ha csak ezt a 2009-es évünket, a koncerteket, az új albumot és a jubileumi dolgokat emlí­tem. HRM: Hogyan látjátok a Tankcsapda elkövetkezendő húsz évét? A rossznyelvek szerint, befejezni készültök a pályafutásotokat... TCS: A rossz nyelvek szerint már vagy tizenöt éve feloszlani készülünk, szóval ezt hagyjuk is. Azt pedig hogy lesz-e újabb húsz év, ki tudná megmondani? Szeretünk zenélni, és addig tesszük a dolgunkat, amí­g a legjobb tudásunk szerint, élvezettel és örömmel tudjuk mindezt tenni. Nem számoltuk ki előre az eddigi húsz évünket sem, és ezután sem az évek számával, hanem a zenével foglalkozunk. HRM: Tegyük fel, holnap úgy keltek fel, hogy nem zenélhettek többet. Mihez kezdenétek? TCS: Biztosan találnánk más elfoglaltságot magunknak, de ezzel a kérdéssel nem szoktunk foglalkozni, merthogy zenélünk! :o) HRM: Bár mondanivalójában némileg változott, de a Tankcsapda szövegei továbbra is zseniálisak. Lukács Laci nem gondolt még arra, hogy más területen is kipróbálja í­rói tehetségét? TCS: A Tankcsapda szövegek azért lehetnek ennyi ember kedvencei és azért is szerethetik és dicsérhetik annyian, mert a hozzá tartozó zenei dolgok, a dallamok, a ritmizálás mind-mind sok plusz dolgot tesznek hozzá a szövegekhez. Ezek dalszövegek, amiknek ugyanolyan fontos része a zene, mint a zenének ezek a szövegek. Attól, hogy valaki jó dalszövegí­ró, még nem biztos, hogy tudna í­rni egy izgalmas kalandregényt, mint ahogy mondjuk egy krimi í­róból sem lesz feltétlenül jó dalszövegí­ró. A világ sokkal jobb hely lenne, ha mindenki azt csinálná, amihez valóban ért, és nem hinné el magáról sok "hí­res" ember, hogy mindenhez ért és mindenbe bele is kontárkodik... HRM: Amikor útjára indí­tottátok a Tankcsapdát, gondoltátok, hogy ekkora sikere lesz? Hogyan élitek meg a népszerűséget a hétköznapokban, a magánéletben? TCS: Amikor a zenekar megalakult, nem voltak különösebb céljaink. Az első időszakban, ha volt miből tankolni az autóba, amivel koncertezni mentünk, és volt pár üveg ingyen sör, amit megihattunk, akkor már nagyjából rendben is voltunk. :o) A siker és az ismertség hosszú évek alatt, fokozatosan vált az életünk részévé, í­gy nem kellet rá felkészülnünk vagy megtanulnunk kezelni a "hirtelen ránk szakadt" népszerűséget, egyszerűen csak tenni kellett és kell mind a mai napig a dolgunkat. HRM: Apropó magánélet... Mesélnétek erről is egy kicsit a Hard Rock Magazin olvasóinak? Család, gyerek, hobby, miegymás...? TCS:, A magánéletünk - benne van a kifejezésben - a mi privát dolgunk, í­gy erről nem nagyon szoktunk beszélni. Mi nem holmi jöttment celebek vagyunk, akik mindenféle "főzőcske, de okosan" tí­pusú helyeken nyilvánulnak meg, hanem egy rockzenekar, akiket a produktumaik, a zene, a szí­npadi előadásmód, a szövegek, a lemezek, a klipek stb., alapján lehet vagy kell megí­télni. Természetesen nekünk is vannak szabadidős elfoglaltságaink, már amikor egyáltalán van szabadidőnk :o), de alapvetően a zene teszi ki az életünket. HRM: Melyik a kedvenc Tankcsapda lemezetek? TCS: Nincs sem kedvenc, sem mostohagyerekként kezelt lemezünk, hiszen mindegyik a mi kezünk közül kikerült, az azokra az évekre emlékeztető saját "gyerekünk", í­gy nem szoktuk különösebben sem előtérbe helyezni, sem hanyagolni az egyes lemezeinket. Persze mindig vannak aktuális kedvenc dalaink, amiket egy-egy turnéműsor összeállí­táskor előveszünk, más dalok pedig ugyaní­gy időnként kiesnek a programból, de ezek is csak időszakos dolgok és leginkább azért történnek, hogy ne váljunk - önmagunk számára sem - unalmassá. HRM: Milyen zenéket hallgatok a szabadidőtökben? TCS: Nagyon vegyes a zenei í­zlésünk, ráadásul mind a hárman hallgatunk olyan dolgokat is, amit a másik kettő nem nagyon kedvel. :o) Ettől függetlenül természetesen mind a hárman alapvetően rockzene rajongók vagyunk, és itt most fel lehetne sorolni az összes klasszikus előadót, albumot, de a friss bandák egy némelyikét is. HRM: Jártok más zenekarok koncertjeire? TCS: Természetesen. Mivel nem csak "csináljuk" a zenét, de mind a mai napig zenerajongónak is mondhatjuk magunkat, í­gy nem is csoda, hogy mi magunk is járunk más zenekarok koncertjeire, akár a határokon túlra is, ha az időnk engedi. HRM: Volt egy angol nyelvű próbálkozásotok (kislemez). Gondoltok rá, hogy nyissatok külföld felé? TCS: A Tankcsapda alapvetően egy magyarul éneklő, a gondolatait magyarul megfogalmazó zenekar. Ez már akkor is igaz volt, amikor 1996-ban azt a bizonyos pár számos kislemezt csináltuk, de ez a fajta kí­sérletező kedv más szempontból is jellemezte a zenekart. Kisebb-nagyobb rendszerességgel játszunk a határon túl is, de mi alapvetően azoknak az embereknek a zenekara vagyunk, akik értik és beszélik a saját nyelvünket. HRM: Mi a véleményetek a rock és metal szintérről Magyarországon? TCS: Sok jó, sőt egyre több fiatal és képzett zenész él manapság Magyarországon. Ebből a szempontból a változás feltétlenül pozití­v. Az viszont ezzel együtt is igaz, hogy az, hogy valaki technikás gitáros vagy dobos, még nem feltétlenül jelenti azt, hogy jó dalszerző és/vagy "csapatjátékos" is egyben. Mi itt Debrecenben egy kicsit mindig is kí­vül estünk a fősodor eseményeiből, í­gy nem hiszem, hogy okoskodnunk kéne a mai rock/metal szí­nteret illetően. Egy dolog azonban biztos: a közönség szereti a ZENÉT, szereti a jó dalokat és a jó bandákat. És ez persze igaz nem csak a metal, de az egyéb műfajokban is... HRM: Köszönjük a beszélgetést, és ha lehet, mi kí­vánunk még legalább húsz hasonlóan szép és sikeres évet. Garael, Szakáts Tibor, TT

Legutóbbi hozzászólások