Oneheaded Man: Eat the pigs
írta garael | 2006.02.24.
Zenészek
Dalcímek
Értékelés
Tóth Andris, a zenekar gitárosa küldte el együttese anyagát, hogy írjak róla. Milyen stílusban utaztok, kérdeztem félve, hiszen a metál extrémebb vállfajait nemigen szeretem- és ezért nem is ismerem (vagy fordítva?:D). Metál, hangzott a rövid, tömör válasz, és ilyenképp "meggyőzve" vállaltam eme kicsiny ismertető írását. A lemez borítójával először szembesülve kissé megijedtem, hiszen a falusi életképek szocreál hororrjával, egy kivéreztetett disznóval szembesülve felrémlett előttem néhány black banda animalsadomazo porn fetisizmusa az állati nekrofília romantikájának jegyében, ám az első dalt beindítva nem vérokádást, hanem egy jól irányzott fejrúgást kaptam az arcomba. S hogy ez a rúgás köríves, esetleg egy jól sikerült thai térdelős? - valóban nehéz lenne megmondani. Ha valamiféle hasonlítot próbálnék kiizzadni, akkor talán a GZR keményebb pillanatait említeném , egyes hangulati árnyalataiban a Neveremore-t és a Meshuggah-t idézve. A dalok sokszor progresszívek, sok témaváltással, furcsa, töredezett break-ekkel, némi matekos jelleget adva az agyalogni vágyóknak. Ám ami előny, egyben hátrány is: nagyon nehéz így fogódszkodót találni a dalokban, melyek súlyuknál fogva szinte agyonnyomják a hallgatót.S hogy mennyire igazam van, azt jelzi a lemez szerintem legsikerültebb nótája is, a Seven Seas, ahol a kis pszichedelikus, hangulatos rész mintegy könnyű izomlazításként oldja fel a tömény gyúrás okozta izomlázat.(Nem beszélve arról, hogy a folyamatos őrlésbe beiktatott játékosság igencsak felerősítheti a durvább részek impulzív tartalmát.) Ráadásul az énekes itt végre nagyobb teret kaphat a többi dalban eléggé szűkre szabott keretéből, jóllehet hangja inkább a keményebb témák kifejezéséhez illik, hiányzik belőle az a terjedelem, amitől az elszállósabb téma még inkább szárnyra kaphatna.(Azt nem mondom, hogy egy kis képzéssel nem lenne meg benne ezt a képesség.) A két demo-s nóta aztán már tényleg nem az én világom, túl szűkreszabott a "dallamamplitúdó", az énekes szövegdarálós stílusa sem tetszik. Annak viszont örülök, hogy a többi dalon a fejlődés csalhatatlan jeleit vélem felfedezni. Ami mindenképen pozitív: a fiúk tudnak bánni a hangszereikkel, a kellő spiritusz is meg van bennük, és úgy látom (hallom) , kezd kialakulni az a konkrét irányvonal is, amin el akarnak indulni, illetve amin elindultak.
Legutóbbi hozzászólások