Fémes gondolatok: A nők és a rockzene

A Nőnap alkalmából talán egy kicsit többet foglalkozva a gyengébbik nemmel, fogalmazódtak meg bennem ezek a sorok ,melyek lehet, hogy vitára, vagy egy kis gondolkodásra késztetnek néhány embert. Rögtön az első kérdés, ami felmerül bennem, vajon miért nem szeretik a nők a rockzenét? Persze most páran felháborodásuknak adnak hangot, hogy lehet ilyet mondani, hogy a nők nem szeretik a rockzenét. Na jó, itt í­rhattam volna, hogy tisztelet a kivételnek, de direkt nem tettem. Tetszik nekem (bár ha őszinte akarok lenni, sokszor azért bosszant is), hogy a nők többsége nem szereti ezt a műfajt. Végre egy hely, ahová a feminizmus nem tudott betörni. Pedig be akart. Sok próbálkozás volt az elmúlt évek során arra, hogy női zenekarok vagy előadók megvessék a lábukat a rockzene földjén, de csak néhányan maradtak életképesek ebben a „kemény” világban és talán mondhatom, mivel ilyen kevesen vannak, még szí­nesí­tik is a műfajt. Pedig nem beszélhetünk itt, amatörizmusról, sőt. A Vixen például egy vérprofi metál csapat volt (vagy van). Vagy Lita Ford, aki azt hiszem nagy metál himnuszokat adott nekünk annak idején. És persze Doro, aki még tinédzserként tűnt fel a Warlock legénysége mellett, hogy mára, mint utolsó mohikán Ő legyen a Metal Queen. Vagy nálunk Bí­ró Ica a Metál Lady! Hehehe… Na jó ez vicc volt, de annak is nagyon rossz. Nem tudom férfitársaim, hogy vannak vele, de engem nem zavar, ha egy nő nem szereti a rockzenét. Csak egyet kérek minden kedves hölgytől í­gy Nő Napon. Egy kis megértést és toleranciát, mert mi nagyon szeretjük ezt a műfajt, és ez nem azt jelenti, hogy Őket nem különben. Valamelyik nap egy beszélgetés kapcsán jött szóba ez a téma, ahol egy kedves barátom mondta, hogy egy nő igazán egy rockerrel jár a legjobban. Kérdezem, miért gondolod ezt? Erre Ő megkérdezte tőlem, hogy mióta hallgatok rockzenét? Mondom, lassan 30 éve. Erre Ő, na látod, ilyen hűséges pasit úgy sem találnak sehol. J Úgy hogy hölgyeim, egy kis megértés és a világ legkitartóbb férfii között válogathatnak, ha megfogadják ezt a tanácsot. J De félre a tréfát. Nézzük meg hogyan is alakult ki ez a széthúzás. Széthúzás igen, mert a rockzene elődjénél a rock n’ roll-nál még minden jól ment. A fiúk a lányokkal együtt táncoltak és élvezték a zene adta kikapcsolódást. Aztán jött a beat korszak és ezzel a Beatles őrület, ahol a nők végképp kivetkőztek önmagukból, és szinte kisajátí­tották ezt a műfajt. Egyenesen arányosan következett, hogy a férfiaknak is kellett egy saját őrület. És milyen egy férfi? Szeret lázadni, szeret harcolni, szereti a saját igazságát keresztül vinni mindenen. Erre a legjobb megoldás a rockzene lett. A rockzene a maga nyers hangzásával, lázadó és szókimondó szövegeivel, hatalmas fesztiváljaival, ami a nők többségét már inkább taszí­totta, mint vonzotta. És még mielőtt elfogadhatták volna, mégis ezt a jelenséget, máris kitermelte a zenei világ az újabb őrületet, a diszkót. Megnyitották kapuikat a diszkóklubok, ahol újra lehetett táncolni, lehetett ismerkedni. Egy sokkal lágyabb (picit bárgyubb – bocs.) de mindenféleképen egy nő számára emészthetőbb zenei világ volt ez és innen sajnos már nem volt vissza út. Nagyon sok rockzenekar próbálkozott elhódí­tani a gyengébbik nemet, sokszor tényleg gyönyörű szerzeményekkel, de itt a dolog már eldőlt. A rockzene meg maradt a férfiak zenéje és ez í­gy van jól. Természetes van a világon nagyon sok hölgy, aki rajongásig szereti ezt a műfajt, de Ők vannak kisebbségben. De nem baj mi szeretjük a többséget is. Mert ahogy mondani szokták, nélkülük nem ér semmit az egész!