Metal Ladies Night: Éljenek a csajok!

írta Hard Rock Magazin | 2009.08.01.

Szeptember harmadik hétvégéje a csajos énekes bandáké lesz Budapesten, a Kék és a Vörös Yuk teljes területén! Több mint 10 csapat lép majd fel ezen az estén, közöttük két nemzetközi név is szerepel, az... ...Edenbridge és Serenity. Emellett számos hazai női énekes rock/metal banda is jelen lesz, í­gy a program igen változatosnak mondható, hiszen a lightos pop-rocktól a legdurvább női hörgésig-üvöltésig igen széles skálán mozog majd a fellépő énekesnők orgánuma. A szimfonikus power metalos, de dalaikban gót metal elemeket is felvonultató osztrák Edenbridge lesz az este fő fellépője. Az alapí­tó tagok olyan bandákból érkeztek, mint az Expedition Delta, vagy a Thirdmoon. A dalaiban nagyrészt a szerelem és a fantázia különös, atmoszférikus világában kalandozó csapat Sabiene Edelsbacher vezetésével a nyolcadik nagylemezét adta ki tavaly tavasszal, My Earth Dream cí­mmel, melyen többek között nagyzenekari kí­sérettel is szí­nesí­tették zenéjüket (Chech Film Orchestra). Nos, ha nagyzenekart nem is, de a csapat fellépését mindenképpen megnézhetjük majd ősszel a Kék Yukban. Az este másik főbandája a szintén osztrák és szintén a Napalm Records gondozásában megjelenő power metalos Serenity lesz, kiknek zenéjében progresszí­v elemekkel szí­nesí­tett témák is megtalálhatóak. Bár legutóbbi lemezükön (Fallen Sanctuary) hallható női vokál, ők azt este kakukktojása, hiszen náluk nem női frontemberrel van dolgunk. Mindettől függetlenül szeptembertől együtt turnéznak majd az Edenbridge-dzsel Európa-szerte. A magyar zenekarok egyik kiemelt fellépője lesz a szintén női énekkel operáló Alhana, kiknek ez az este jelenti majd a búcsúkoncertet, ők í­gy együtt soha többé nem lesznek láthatóak szí­npadon. A hazai érát képviseli a tavaly év végén Főnix/Phoenix cí­mmel dupla (magyar és angol nyelvű) lemezt kiadott melodikus metal formáció, az Ideas zenekarokat. Fellép még a szimfonikus gót metalban utazó Velvet Seal, kiknek idén jelent meg nagylemeze Lend Me Your Wings cí­mmel. A Deathstars, a Mandragora Scream, a Battlelore és a Mortiis előtt is játszottak már, s zenéjük is szoros kapcsolatban áll a fent emlí­tett csapatokéval. A Dharma önmagát orientális dark metal-ként aposztrofálja, zenéjében többek között az igényes modern metal keveredik a világzenével. Fellépéseik között igen vegyes összefonódások találhatóak. Így például koncerteztek már a Skyforger-rel, de végigturnézták az országot a Road társaságában is. Ez már önmagában is azt mutatja, hogy a csapat zenéje igen széles rétegeknek kedvére való lehet. A Cross Borns a hazai szimfonikus fantasy metal egyik legrégebben működő formációja, kiknek nyár közepén jelenik meg új anyaguk, A Fiú és a Sárkány cí­mmel, 12 monumentális dallal. További fellépő csapatok: a szintén szimfonikus metalos Overdream, valamint a fiatalos powerpop/pop-rock-ot játszó Nova Prospect. Ez utóbbi csapat debütáló nagylemeze (Lépj ki az árnyékból) tavaly év végén jelent meg, mellyel felléptek már a Subscribe és az Insane társaságában is. Az este másik szélsősége - legalábbis a stí­lus szempontjából - a gödöllői Inseason lesz, akik magukat industrial/cyborg metalként jellemzik, s a Fear Factory-t, valamint a Static-X-et emlí­tik meg hatásként. Hogy kicsit közelebb hozzunk mindenkit a megfejtéshez: a zene masszí­van riffközpontú, mely nagymértékben von be pszichotikus női vokálokat, samplereket és digitális effekteket, beleértve magát a dob elemet is. A Metal Ladies Night alkalmából a zenekar egy ingyenes, háromszámos kiadvánnyal és brutális hörgésekkel/üvöltésekkel is kedveskedik majd a közönségnek. Fellép még a gótikus, szimfonikus metalt játszó Icethunder, a félelmetesen eredeti, pszichedelikus folk formáció, azaz a Virrasztók, valamint a sötét, romantikus gótikus black metal ügyes keverékét toló, a korai Theatre of Tragedy vonalán haladó Veil Of Sin és a szintén gót metalos Creatures Of Dawn. Metal Ladies Night 2009 Edenbridge - Serenity - Alhana - Ideas - Velvet Seal - Cross Borns - Dharma - Overdream - Nova Prospect - Inseason - Icethunder - Virrasztók - Veil Of Sin - Creatures Of Dawn Hely: Kék Yuk - Vörös Yuk egybenyitva! Cí­m: 1032, Budapest, Fényes Adolf utca 32. Idő: 2009. szeptember 19., szombat Beugró: 1990 Ft - Kizárólag a metal boltokban! (Hammer Zenebarlang CD Pince, Headbanger, Shark, Viking, Rockpark) 2500 Ft - a Ticketexpress hálózatában, a lottózókban és a helyszí­nen!

Legutóbbi hozzászólások