A kommersz fogalma a metálzenében, avagy mire jó a sláger?

A metálzene két fő épí­tőköve a riff és a dallam. A kettő aránya elég hangsúlyosan meghatározza a metálzene fajtáját, természetesen nem kizárólagosan, de azért egy AOR rocktól nem vár az ember szikár, vagy komplex riffhegyeket, és a death metál sem a dallamorgiáról szól. Mégis, mitől lesz egy dal "sláger" és ha sláger, kommersz lesz-e?

Jóllehet a metál zene napjainkban általában nem veri a TOP 10-eket, azért volt egy olyan időszak, mikor bizony a slágerlistákat igen gyakran vezette metál-hard rock szám, vagy album. Soha nem látott számú rajongói bázis, hatalmas koncertek, s nem utolsósorban a metálzenét addig elutasí­tó közember - s most ez a fontos-szimpátiája jellemezte ezt a pár évet. A 80-as évek második harmadától a kilencvenes évek végéig tartott ez az időszak, olyan csapatokkal, mint a Poison, Ratt, Def Leppard, Bon Jovi, Whitesnake, Motley Crue, Tesla, Guns’n’ Roses kik a mindenható Music TV által felkarolva döntögették a lemezeladási csúcsokat. Ez a fajta metál zene – ami mai füllel inkább hard-rock- el tudta érni, hogy a rádiók játsszák a számaikat, s az előretörő pop és újhullámnak méltó ellenfele legyen nemcsak a rajongói körben, hanem össztársadalmi mértékben. ( Természetesen volt egy-két keményebb banda is, mely azóta is tartja a megbí­zható lemezeladási eredményeket, ám még ők sem tudtak olyan széleskörű elismertségre szert tenni, mint "kistestvéreik"

Ha megvizsgáljuk ezeket a bandákat, láthatjuk, hogy egyik sem komplex riffjeiről, sikáló tempójáról, kemény ütemeiről volt hí­res, hanem inkább remek dallamérzékéről. Olyan dalokat í­rtak, melyeket a rádióban történő egy-két lejátszás után már mindenki fütyülni tudott, s jóllehet, nem hordoztak komolyzenei mélységet magukban, azért önmagukban értéket hoztak létre. A legjobb dalok fennmaradtak azóta is, nem igaz, hogy az egyszerű dalokra hamar rá lehet unni. Éppen ez a sláger egyik jellemzője: bármikor elő lehet kapni, és már lehet is dúdolni, vagy üvölteni, kinek hogy tetszik.(egy rifforientált dallal ez nem mindig van í­gy)

Ezek a dalok egy másik szemszögből tekintve kommerszek voltak. Igen, ez igaz, már ha a kommersz alatt "tömegek által fogyaszthatót" értünk. Ezek a dalok semmivel sem voltak rosszabbak, semmivel sem hordoztak kevesebb értéket, mint keményebb társaik, ám volt egy nagy előnyük: olyannal is megszerethették a metálzenét, ki egyébként a közelébe sem szagolt volna. Biztos vagyok benne, hogy a metálszeretők legalább fele, valamilyen lágyabb, dallamosabb bandával kezdett-esetleg a fentebb felsoroltak egyikével-, majd egyre jobban beleásva magát a metálba, felfedezte a keményebb, komplexebb területeket is. Ilyen értelemben tehát a kommercizmusnak igen csak áldékony hatásai is vannak. Ezek a dalok nem vették el keményebb társaiktól az életteret, pusztán jellegüknél fogva könnyebben befogadhatók voltak.

Sok kritikában olvastam már, hogy a kritikus lehúzta az albumot, mert szerinte slágeres dallamok vannak benne. A sláger ezekben az í­rásokban negatí­v jelzőként szerepel, és én nem értem, hogyan torzulhatott el ennyire ennek a szónak a jelentése. Miért baj az, ha egy egyébként kemény banda néha dallamot is csöpögtet számaiba? Attól még nem lesznek "puhábbak" legfeljebb a sok túrás közepette még fel is erősí­tik a riffek erejét. Nekem speciel unalmas, ha egy albumon végig "sika" megy, s bár a riffhegyeket én is szeretem, dallam nélkül számomra puszta törzsi zenék. ( a riff a néger törzsi dalokból ered).

Természetesen a progresszivitást én is szeretem, és a kommersz dalokra ez nem jellemző. ( a progresszivitást általában pozití­v értékként szokták emlegetni a metálban, bár az öncélú "hokizást" én spec. nem tekintem értékhordozónak). Ugyanakkor rendelkeznek egy olyan erővel, mely klasszikus értékeket is létrehozhat. A metál öröklistákon szereplő dalok legalább fele ilyen, kezdve a paranoidtól, a Twisted Sister slágereken át a Helloween-ig.

Persze meg lehet nézni esetleg zenész szempontból ezeket a dolgokat. Igen, bizonyára nehéz lejátszani egy komplex death szólót, vagy egy Satriani féle számot. Ám van sok olyan örök metál sláger, mely éppen egyszerűségénél fogva oly népszerű, és senki sem tartja ezért tucatárunak őket. A Paranoid,vagy a Black Night örökérvényű riffjei a gitártanulók kedvenc tételei nem éppen bonyolultságukról hí­resek, ám bizony, értéket hoztak létre.

Nem mondom , hogy a dallamos, és ebből levezethetőleg a kommersz zene jobb, mint komplexebb, keményebb társai, csupán azt szeretném, ha a kommersz, és a sláger szó valódi helyére kerülne, és nem negatí­v jelentésárnyalattal emlegetnénk, hanem szerepéből és jellegéből következő, legalább minimális szintű megbecsüléssel.