Szívügy!: Hangfoglalás 2008 - Sajtótájékoztató, 2008.09.12, Budapest
írta pearl69 | 2008.09.12.
Elsőként Szép Fruzsina, a Magyar Zenei Exportiroda képviseletében szólt pár szót a Hangfoglalásról, megemlítve a stáb szorgalmas, erőn felüli munkáját, hogy minél színvonalasabb, érdekesebb programok és produkciók színesítsék a három napot. Izgalommal teli hangjából kicsengett a zeneszeretet hirdetését célzó, eltökélt szándék. Saját gyermekünkként szeretjük a Hangfoglalást! - tette hozzá.
Andrásik Remo, a Hangszeresek Országos Szövetségének elnöke kért szót, aki szintén méltatta a szervezők (az említett két "cég" a project fővédnöke) fáradozását, hozzátéve, hogy "szívügy"-ként kezelik a rendezvényt, hiszen a hangszerek, és a zene iránti kötődés eggyé kovácsolja az embereket, és ami a legfontosabb, szeretetre nevel. Jelentős gondolatot említett, amikor kérte, hogy: ...a szülők hozzák el gyermekeiket vagy menjenek el egy hangszerboltba.... Talán reklámnak hangzik, de lényegesebb az ifjak zenei nevelése, már csak azért is, mert hazánk ezen a téren komoly elmaradásokkal küszködik. Míg Amerikában 100 emberből 80 elő tudja adni kedvenc dalát, addig Magyarországon ez a szám legfeljebb 2, de abból is csak 1 bátor ahhoz, hogy meg is mutatkozzék! Végezetül ezekkel a sorokkal zárta mondandóját: A hangszer megtanítja a szépség fogalmát! Higgyünk Remonak, hisz nemcsak mint a HANOSZ elnöke, de mint ismert zenetanár is nyilatkozott.
Fruzsina munkatársa, Náray Márton az ingyenesen (Budapesten négy, míg újdonságként, már Debrecenben is, egy helyszínen) elérhető koncertekről beszélt, hangsúlyozva, hogy világszínvonalú, rendkívül igényes zenét prezentáló, bár névről kevésbé ismert bandák lesznek a fellépők.
A közismert gitáros-énekes, Jamie Winchester vette át a mikrofont, személyes élményeivel nyomatékosítva az előtte említetteket: 13 évesen, egy londoni hangszerkiállításon "mérgezett" meg a zene! Több gitáron próbálták megszólaltatni a szerencsések a legendás, minden kezdő gitáros himnuszaként említett Smoke On The Water c. dalt, amit akkor átéltem, mindent eldöntött. Majd 10 évvel később találkoztam Hrutka Robival és rövid beszélgetést követően, másnap egy pincében találtuk magunkat, ahol elkezdtük a próbákat!. A zene összeköt, ez nem vitás!
A rendezvény idén egy főszponzort is megnyert magának a Vodafone "személyében", a cég képviseletében Nagy Bálint kapott lehetőséget, hogy felvázolja a támogatás miértjeit. Szimpatikusan nem sablonos statisztikákat, üzleti stratégiákat, hanem a kulturális támogatás előnyeit ecsetelte, kiemelve, hogy a mobilszolgáltatók között elsőként szeretnének segítséget nyújtani az átfogó, változatos, sokakat (nem csak egy-egy koncertet látogatókat) érintő zenei programokhoz (Dícséretes! - a szerk. megjegyzése). Természetesen az elérhető, színvonalas szolgáltatásokról (zenei letöltések) is esett szó, ám az általa említett Áttörés várható! szlogen mégsem ezt, hanem a Hangfoglalást illette! A program végén két meglepetés fogadta a jelenlévőket. Elsőként a főszponzor egy nívós telefonkészüléket sorsolt ki az újságírók között, majd Kiss László (aki nem mellesleg köztudott szerelmese a jobbnál-jobb gitároknak és érdi üzletében segíti az érdeklődőknek, hogy a számukra elérhető, legjobb hangszerekhez juthassanak) ezen alkalomra komponált szerzeményét, családja társaságában adta elő, mely dal a Hangfoglalás himnuszának is tekinthető.
Kellemes érzésekkel távoztunk, mind gyermekes szülők (mindkettőnk csemetéi kacérkodnak a zenéléssel) csak támogatni tudjuk az eszmét, hiszen a Hangfoglalás nem szimplán kiállítás, hanem több szálon futó, de a muzsika szeretetét mindenhol hirdető, rendkívül fontos esemény lesz az ősszel! A sajtóanyagból az is kiderült, hogy megtekinthető és kipróbálható lesz a sajnálatos körülmények közt elhunyt Cliff Burton Aria márkájú hangszere! Metallica rajongóknak kihagyhatatlan alkalom! A szervezők mindenkit - kortól függetlenül - nagy szeretettel várnak! További részletek: www.hangfoglalas.hu Szöveg: pearl69 Fotók: Szakáts Tibor 
Legutóbbi hozzászólások