Botrányalbumok: Def Leppard - Slang

Azt mondom, stadionrock, Anglia, Te rávágod: Def Leppard - persze csak akkor, ha olyan lemezeken szocializálódtál, mint a High'n Dry, a Pyromania, a többszörös "platina animal", a Hysteria, vagy a kissé önismétlő Adrenalize a mega-gigasláger Let's Get Rocked -jével. Aztán persze ha meghallgatod a Slang -et, vagy az utána következő Retro Active -ot, értetlenül csóválhatod a fejed. Samplerezett, kissé iparira vett hangzás, megfontolt, talán lassú dallamvezetés, aprólékos témakifejtés, enyhe progresszivitás és csipetnyi grunge-os mélabú. Hol van hát a bombasztikus sound, a szárnyaló dallam, az együtt énekeltetős refrén, az adrenalin-bomba kórus? Furcsa prüttyögések, keleti - indiai - hangminta, egyen-ütemek, ám mégis, valahol csak felcsillanhat a felismerés szikrája, hogy igen, a furcsa fedőréteg alatt bizony ott van az a stadionbanda, mely platinalemezek tömkelegével vált a NWOBHM legamerikaiasabb slágergyárosává, olyan siker-és tragédia szériát tudva a háta mögött, mellyel egyetlen együttes sem dicsekedhet. Hallgasd csak a felcsendülő számokat: jóllehet, nem azonnal hatnak, ám cserébe rengeteg apró finomságot kaphatsz, melyek kárpótolhatnak az azonnal jövő, ám könnyen elinaló slágerességért, s ha csak a refréneket figyeled, gyorsan elkaphat az a bizonyos Def Leppard feeling, ami olyannyira mézes-szirupossággal képes az édességkedvelőket függő-rab-bábuvá változtatni. A hagyományos számok némileg transzformálódva, de itt is jelen vannak -balladákban mindig is erős volt a csapat: a Breathe A Sign, vagy a Blood Runs Cold a régebbi, Love Bites -os időket képes egy megújult formában felidézni. Aki pedig szerette a Hysteria album progresszí­vebb nótáit - Rocket, Pour Some, Armageddon It - , az minden bizonnyal örömmel fedezi fel a Truth málházós, kissé elszállós főtémáját, a Turn To Dust egzotikus bevezetőjét, a Slang hagyományos, de samplerezett rock'n'rollját, azokkal a tipikus Leppard -os vokálháttérrel. De ezek mellett találhat az ember itt olyan azonnal ható, megszokott slágerbombát is, mint a Deliver Me - mely némi Pearl Jam hatást éreztetve mutatja meg, milyen az, mikor a Leppard-ot a grunge-al mixelik,- vagy a Gift Of Flash -t a maga "ipari metalba" csomagolt klasszikus dallamvezetésével. A progresszí­vebb vonalat aztán olyan szerzemények is képviselik, mint a szokatlan hosszúságú Pearl Of Euphoria - persze szinte minden szám kapott egy kis "progis í­zt" - ez adja meg azt a pluszt, mely az albumot előrébb sorolja az úton, mint a kissé önismétlő Adrenalize -t. Ne rémisszen el senkit tehát a kissé szokatlan - indusztriálisra vett - hangzás, aki eddig szerette a Def Leppardot, az most sem fogja megutálni: legfeljebb több időt szánjon rá a rengeteg elbujtatott csemege megtalálására, biztosí­thatom, nem fog csalódni.