Josh Smith – Új lemezzel tér vissza a Muzikumba (x)

írta Hard Rock Magazin | 2018.09.06.

Tavalyi, fantasztikusra sikerült bemutatkozása után idén új dalaival tér vissza Budapestre Josh Smith. Az amerikai gitáros-énekes ’Burn To Grow’ című új blues lemezét szeptember 18-án mutatja be a Muzikum Klubban.

Derek Trucks és Warren Haynes munkásságához hasonlóan a Los Angeles-i gitáros, énekes, dalszerző és producer, Josh Smith is kiemelkedik a kortárs gitárosok közül: bár nagyon sok jó gitáros játszik napjainkban, csak kevés olyat találunk, aki énekesi minőségben is képes lenyűgözni a közönséget. Josh ’Burn To Grow’ című friss lemezén komplex rézfúvós betétek erősítik a soul és jazz inspirálta momentumokat, kiemelve a főhős énekesi képességeit is.

Az 1979-ben született Smith pályaképe kiválóan megmutatja, hogy az Egyesült Államokban hogyan születnek és kerülnek kiválasztásra mind a mai napig olyan zenészek, akik tehetségüknek, eltökéltségüknek és hangszeres tudásuknak köszönhetően az adott műfaj legjobbjai közé emelkedhetnek. Josh Floridában nőtt fel, és alig 3 évesen kapta első gitárját, 6 évesen pedig már gitárleckéket vett. Egész fiatalon megismerkedett a blues-zal Muddy Waters, B.B. King, Albert King és T-Bone Walker lemezeit hallgatva, de eljutott az Allman Brothers, a The Rolling Stones és Bruce Springsteen koncertjeire is. 12 éves korára már maga is hivatalos blues jammeléseken vett részt, 13 évesen pedig belépett első zenekarába, a Rhino Catsbe, majd a következő két évben két lemezt is kiadott, és hamarosan Florida egyik ünnepelt, díjakkal elismert feltörekvő blues zenekarává váltak.

1997-ben, az érettségi után Josh a szívére hallgatva új zenekart alakított: a Josh Smith And The Frost nevű power-trióban immár énekesként is megmutathatta magát. Az új csapattal több belföldi turnét is végig vittek, 1998-ban pedig már B.B. King előtt is játszhattak. Az új évezred elején Josh családot alapított, Los Angelesbe költözött, és az elmúlt években kísérőzenészként is feltűnt, többek között Taylor Hicks, Raphael Saadiq vagy éppen Mick Jagger oldalán.

Smith 2010-ben a német CrossCut Records kiadóval kötött szerződést, aminek köszönhetően ismertsége Európában is növekedni kezdett, az idei lemezt pedig már a szintén német M2 Music adta ki. A kritikusok szerint Smith zenéje még sosem bírt olyan összetett, ám mégis karakteres hangzással, mint az új albumon. Ezzel Josh tovább halad azon az úton, amelyen az előző két kiadvány, az ’Over Your Head’ és a ’Don’t Give Up On Me’ idején elindult: szerteágazó zenei világot mutat fel, miközben megtartja a fókuszt a kiindulópontként szolgáló blueson.

Gitárosként Smith eljutott már arra a szintre, hogy ne kelljen bizonyítási kényszerrel küzdenie. Josh jól tudja, hogyan építse fel gitárszólamait, és hogyan képezzen olyan zenei íveket, amelyek a feszültséget megtartva, de gőzhenger-hatás nélkül tartják fent a közönség érdeklődését. Magyarországon 2017 őszén mutatkozott be, szeptember 18-án pedig újra a Muzikum Klubban láthatjuk, ahol ezúttal már ülőhelyek is elérhetők az álló koncertjegyek mellett. A tavalyi koncert egy részletét itt nézhetjük meg:

a LOTS Music bemutatja: Burn To Grow Tour 2018
2018. szeptember 18., kedd 20 óra
Budapest, Muzikum Klub
Josh Smith koncert
Facebook-esemény
Belépő: állójegy elővételben 2900 Ft, a koncert napján 3500 Ft. Ülőjegy kizárólag elővételben: 4000 Ft
Jegyek kaphatók online a www.tixa.hu weboldalon. Színes nyomdai jegyek rendelhetők az info@lots-music.com címen, továbbá megvásárolhatók a musicland.hu lemezboltban és a HangszerPlaza áruházban.

Kapcsolódó weboldalak:

http://www.lots-music.hu/
http://www.joshsmithguitar.com/
http://muzikum.hu/

Legutóbbi hozzászólások

  • Herr Wolf on Bryan Adams állja az ütéseket: “Bocsánat, de elsőre ezt gondoltam, hogy “Ki ez a Mókus?”. Az idő kegyetlen. Megváltozunk!!! A dal egyébként JÓ!!!
  • Herr Wolf on Helloween – Az a kicsi, amivel már épp túl sok: “Látva a videót és hallgatva a dalt, nálam totál libabőr jött elő!!! Brilliáns dal!!! Amúgy az album is nagyon-nagyon jó!!!…
  • Herr Wolf on W.A.S.P. – Még egyszer utoljára eljátsszák az egyest: “Parádés hír!!! A bécsi koncertre is van jegyem, amikor azt megvettem még nem volt ismert a hazai koncert. Se baj!!!…
  • Herr Wolf on Helloween – Skyfall 2.0?: “Húúúúúú!!! A betyárját!!! Ez egy brutálisan remek dal!!! Minimum 10 pont!!! Szép volt FIÚK!!!
  • Herr Wolf on Holnap lesz Ozzy Osbourne temetése: “Szomorú vagyok, hogy 1 héttel OZZY halála óta rajtam kívül SENKI, EGYETLEN rajongó NEM volt képes ezen oldalon megemlékezni róla!…
  • Promises on Helloween – Skyfall 2.0?: “Minden benne van, amiért szeretjük a Helloweent! Album megrendelve, koncertjegy zsebben! 🤘
  • helloweenforever on Helloween – Skyfall 2.0?: “Jo kis ízelítő. 😀 Nekem nagyon tetszik.
  • Herr Wolf on Elhunyt Ozzy Osbourne: “Nagyon szomorú hír!!! Fájdalmasan nagy veszteség a világ METAL Fanjainak!!! Brutálisan nagy veszteség a halála!!! Többször láttam élőben úgy is…