Ozzy Osbourne – 2019-ben a Judas Priesttel turnézik Európában

írta TAZ | 2018.09.04.

Jövőre ismét Európában turnézik Ozzy a ’No More Tours’ második körével, melyen a Judas Priest lesz a különleges vendég. Az énekes továbbá elmondta, hogy mindezek után nagyon szeretne egy új albumot készíteni.

2019 januárjában visszatér Európába Ozzy és a ’No More Tours’, ezúttal viszont a második felvonással, melyen a  friss hírek szerint nem más, mint a Judas Priest lesz a különleges vendég. A turnénak ugyan van pár állomása, azonban legközelebb Németországban lehet elcsípni a két zenekart. Ozzy szerint egyébként igen jó formában vannak, ezt egy nemrég készült interjúban külön is kiemelte. „A zenekar nagyszerű, én pedig jobban éneklek, mint valaha. Remek, hogy Zakk visszatért, a dobosunk, Tommy is nagyszerű, ahogy Blasko is. Nincs semmilyen probléma, nincs dráma és veszekedések. Felkelünk, lenyomjuk a bulit és jól érezzük magunkat, de senki sem részegedik le többé. A ’80-as évek bulizós napjai olyanok voltak, mintha Caligula turnézna.”

Egy másik beszélgetés során a Boston Herald munkatársának elmondta, hogy szeretne bemenni a stúdióba a turné vége után, mivel vannak bőven ötletei egy új lemezhez. „Van egy rakás kész dalom és rengeteg ötletem, úgyhogy nagyon szeretnék egy új albumot csinálni. De az, hogy mikor és hogyan jön ez össze, azt tényleg nem tudom.”

Jan. 30. - 3arena, Dublin, Írország
Feb. 01. - Motorpoint Arena, Nottingham, Egyesült Királyság
Feb. 03. - Manchester Arena, Manchester, Egyesült Királyság
Feb. 05. - Metro Radio Arena, Newcastle, Egyesült Királyság
Feb. 07. - SSE Hydro, Glasgow, Egyesült Királyság
Feb. 09. - Genting Arena, Birmingham, Egyesült Királyság
Feb. 11. - O2 Arena, London, Egyesült Királyság
Feb. 13. - Olympiahalle, München, Németország
Feb. 15. - Festhalle, Frankfurt, Németország
Feb. 17. - Barclaycard Arena, Hamburg, Németország
Feb. 19. - Mercedes-Benz Arena, Berlin, Németország
Feb. 22. - Tele2, Stockholm, Svédország
Feb. 24. - Hartwall Arena, Helsinki, Finnország
Feb. 27. - Hallenstadion, Zurich, Svájc
Mar. 01. - Unipol Arena, Bologna, Olaszország
Mar. 03. - Palau Sant Jordi, Barcelona, Spanyolország

Legutóbbi hozzászólások

  • Herr Wolf on Bryan Adams állja az ütéseket: “Bocsánat, de elsőre ezt gondoltam, hogy “Ki ez a Mókus?”. Az idő kegyetlen. Megváltozunk!!! A dal egyébként JÓ!!!
  • Herr Wolf on Helloween – Az a kicsi, amivel már épp túl sok: “Látva a videót és hallgatva a dalt, nálam totál libabőr jött elő!!! Brilliáns dal!!! Amúgy az album is nagyon-nagyon jó!!!…
  • Herr Wolf on W.A.S.P. – Még egyszer utoljára eljátsszák az egyest: “Parádés hír!!! A bécsi koncertre is van jegyem, amikor azt megvettem még nem volt ismert a hazai koncert. Se baj!!!…
  • Herr Wolf on Helloween – Skyfall 2.0?: “Húúúúúú!!! A betyárját!!! Ez egy brutálisan remek dal!!! Minimum 10 pont!!! Szép volt FIÚK!!!
  • Herr Wolf on Holnap lesz Ozzy Osbourne temetése: “Szomorú vagyok, hogy 1 héttel OZZY halála óta rajtam kívül SENKI, EGYETLEN rajongó NEM volt képes ezen oldalon megemlékezni róla!…
  • Promises on Helloween – Skyfall 2.0?: “Minden benne van, amiért szeretjük a Helloweent! Album megrendelve, koncertjegy zsebben! 🤘
  • helloweenforever on Helloween – Skyfall 2.0?: “Jo kis ízelítő. 😀 Nekem nagyon tetszik.
  • Herr Wolf on Elhunyt Ozzy Osbourne: “Nagyon szomorú hír!!! Fájdalmasan nagy veszteség a világ METAL Fanjainak!!! Brutálisan nagy veszteség a halála!!! Többször láttam élőben úgy is…