Amaranthe – „A ’Helix’ album egy kijelentés, egy nyilatkozat és egy állítás”

írta TAZ | 2018.08.11.

Új lemezzel jelentkezik októberben a svéd Amaranthe. Elize Rydék az ötödik albumukról már be is mutattak egy dalt 365 címmel, melyhez klip is készült.

A Spinefarm Recordsnál jelenik meg október 19-én a svéd Amaranthe új lemeze, a ’Helix’. Az északi csapat a dán Hansen Studios falai között rögzítette ötödik albumát Jacob Hansen producer segítségével, és a 2016-os ’Maximalism’ folytatása az első anyag, melyen a tavaly csatlakozott Nils Molin (Dynazty) is hallható. „A ’Helix’ album egy kijelentés, egy nyilatkozat és egy állítás, hogy tartósan itt vagyunk, és a dalszerzés, valamint a zenészi teljesítmények csiszoltak, maximalizáltak és már a legmagasabb szintre emelkedtek egy Amaranthe-lemezen – mondta Olof Mörck gitáros a lemezről. – Az album komponálásának folyamata olyan inspiráló volt, mint könnyed, zeneszerzői és rendezői szempontból pedig egy álomszerű együttműködés volt ez Elize-zel.”

A lemezről az első dal, a 365 alább máris tesztelhető, melyhez klip is készült, méghozzá nem meglepő módon Patric Ullaeus rendezésével. Ne feledd, a csapat november 4-én a Barba Negra Music Clubba jön a Powerwolf és a Kissin’ Dynamite társaságában. A Facebook-esemény ITT található.

’Helix’ számlista:

01. The Score
02. 365
03. Inferno
04. Countdown
05. Helix
06. Dream
07. GG6
08. Breakthrough Stardust
09. My Haven
10. Iconic
11. Unified
12. Momentum

Legutóbbi hozzászólások

  • Herr Wolf on Metallica: Load (Expanded Edition 3 CD): “Ez egy ATOMBRUTÁLISAN PARÁDÉS, kihagyhatatlan kiadvány!!! Szerencsére nekem is jutott belőle!!!
  • Herr Wolf on U.D.O. – Andrey Smirnov távozik a zenekarból: “Szia Gábor! Én azért írtam szinte biztosra Matthias érkezését, mert egy nagyon jó Barátom Németországban dolgozik. Minden héten beszélünk és…
  • Csiki Gábor (CsiGabiGa) on U.D.O. – Andrey Smirnov távozik a zenekarból: “Dieth egyelőre csak tipp a részünkről, megerősítés tudtommal még nem volt, de november 15-ig minden bizonnyal kiderül.Sőt, már valamivel hamarabb…
  • Herr Wolf on U.D.O. – Andrey Smirnov távozik a zenekarból: “Kár érte! Remek gitáros! Köszönjük! De a helyére érkező Matthias Dieth pazar játékos. Tehát a minőségben nem lesz változás! Meg…
  • Herr Wolf on Újra öttagú az Accept: “Hát, hogy őszinte legyek, ez a hír nem …aszott szét! Úgy is mondhatnám, hogy ….és akkor mi van?
  • steelheart66 on A Twisted Sister visszatér 2026-ban!: “Az év híre. A 2004-es Pecsa koncert éltem koncertje volt. Álmomban nem gondoltam, hogy látom még őket élőben. Dee Snider…
  • Herr Wolf on A Twisted Sister visszatér 2026-ban!: “Húúúúúú!!! Ez REMEK hír!!! Nagyon remélem, hogy valaki majd elhozza Magyarországra is a bandát!!! Ha mégse, akkor megyek külföldre!!! Bécs…
  • Herr Wolf on Bryan Adams állja az ütéseket: “Bocsánat, de elsőre ezt gondoltam, hogy “Ki ez a Mókus?”. Az idő kegyetlen. Megváltozunk!!! A dal egyébként JÓ!!!