Kingcrow – „Mindannyian egyetértettünk abban, hogy valamilyen módon ki kell lépnünk a komfortzónánkból”

írta TAZ | 2018.06.28.

Bemutatta új albumának borítóját és számlistáját az olasz Kingcrow. A talján gárdával itthon is találkozhatsz hamarosan, ugyanis szeptemberben a Pain Of Salvation előzenekaraként jönnek Budapestre.

Szeptember 7-én jelenik meg a Kingcrow harmadik albuma, a ’The Persistence’ a Sensory Recordsnál. Az olasz proggerek 2015-ös albumának, az ’Eidos’ folytatásának is Diego Cafolla és Thundra Cafolla voltak a producerei, a keverést pedig ezúttal is Giampiero Ulacco végezte. A lemezről Diego Cafolla gitáros a következőket mondta: „A legutóbbi lemezünkkel befejeztünk valamit, amit mi élet trilógiának nevezünk. Ebben benne foglaltatik a ’Phlegethon’, az ’In Crescendo’ és az ’Eidos’ lemez. Mindezek után elkezdtünk beszélni az új fejezetről, és mindannyian egyetértettünk abban, hogy valamilyen módon ki kell lépnünk a komfortzónánkból és felfrissíteni a hangzásunkat. Mindezt szem előtt tartva elkezdtem rengeteg zenét írni, ami három órányi vagy még több anyagot szült. Addig próbálgattam új dolgokat, amíg néhány dal egészen érdekesen és frissnek hangzott számunkra, melyek reprezentálják az új album X faktorát. Az Everything Goes és a Devil's Got A Picture volt az első két dal. Ezek a korai szerzemények máshogy szólnak annál, amit a múltban csináltunk, mégis valahogy ránk hasonlítanak, csak egy kis sötét és modern hangulattal, és súlyosabb, rockos hozzáállással vegyítve.”

A csapat az új albummal kíséri őszi európai turnéjára a Pain Of Salvationt, így szeptember 5-én a budapesti A38 Hajón is őket láthatjuk majd Daniel Gildenlöwék előtt. További infók ITT, az esemény Facebook-oldalán találhatóak.

’The Persistence’ számlista:

01. Drenched
02. Closer
03. Everything Goes
04. Folding Paper Dreams
05. The Persistence
06. Every Broken Piece Of Me
07. Devil's Got A Picture
08. Night's Descending
09. Father
10. Perfectly Imperfect
11. Timeshift Box [Live At ProgPower USA – bakelit verzió bónuszdala]
12. Fading Out PT.III [Live At ProgPower USA – bakelit verzió bónuszdala]
13. Phlegethon [Live At ProgPower USA – bakelit verzió bónuszdala]

Legutóbbi hozzászólások

  • Herr Wolf on Metallica: Load (Expanded Edition 3 CD): “Ez egy ATOMBRUTÁLISAN PARÁDÉS, kihagyhatatlan kiadvány!!! Szerencsére nekem is jutott belőle!!!
  • Herr Wolf on U.D.O. – Andrey Smirnov távozik a zenekarból: “Szia Gábor! Én azért írtam szinte biztosra Matthias érkezését, mert egy nagyon jó Barátom Németországban dolgozik. Minden héten beszélünk és…
  • Csiki Gábor (CsiGabiGa) on U.D.O. – Andrey Smirnov távozik a zenekarból: “Dieth egyelőre csak tipp a részünkről, megerősítés tudtommal még nem volt, de november 15-ig minden bizonnyal kiderül.Sőt, már valamivel hamarabb…
  • Herr Wolf on U.D.O. – Andrey Smirnov távozik a zenekarból: “Kár érte! Remek gitáros! Köszönjük! De a helyére érkező Matthias Dieth pazar játékos. Tehát a minőségben nem lesz változás! Meg…
  • Herr Wolf on Újra öttagú az Accept: “Hát, hogy őszinte legyek, ez a hír nem …aszott szét! Úgy is mondhatnám, hogy ….és akkor mi van?
  • steelheart66 on A Twisted Sister visszatér 2026-ban!: “Az év híre. A 2004-es Pecsa koncert éltem koncertje volt. Álmomban nem gondoltam, hogy látom még őket élőben. Dee Snider…
  • Herr Wolf on A Twisted Sister visszatér 2026-ban!: “Húúúúúú!!! Ez REMEK hír!!! Nagyon remélem, hogy valaki majd elhozza Magyarországra is a bandát!!! Ha mégse, akkor megyek külföldre!!! Bécs…
  • Herr Wolf on Bryan Adams állja az ütéseket: “Bocsánat, de elsőre ezt gondoltam, hogy “Ki ez a Mókus?”. Az idő kegyetlen. Megváltozunk!!! A dal egyébként JÓ!!!