Clutch – Megírták a Rossz Döntések Könyvét

írta Bigfoot | 2018.04.30.

A Maryland államból származó négyesfogat szeptemberben adja ki tizenkettedik stúdióalbumát ’Book Of Bad Decisions’ címmel.

A producer az a Vance Powell, aki korábban együtt dolgozott a White Stripesszal is. Neil Fallon, a csapat multiinstrumentalista frontembere ezt mondta a megjelenés előtt álló lemezről: „A lemezen olyan történetek vannak, melyeket az életemből vagy a zenekar karrierjéből vettem, kissé eltúlozva a dráma kedvéért. Mindig óvatosan bántam az ilyen témákkal, mert nem vagyok egy nosztalgikus alkat. Huszonöt év alatt rájöttem, hogy le kell vonni a tanulságokat a tapasztalatokból. Néha nehezen akadok rá egy-egy inspirációra. Hallgatsz egy dalt és azt kérdezed: mi ez? Néha a semmiből jönnek az ötletek, néha meg semmi nem jön, pedig már úgy tűnt, megvan.

Vance Powell szerepéről ezt mondta az énekes: „Nagyszerű fickó. Még csak három hete dolgozunk, de már tizenöt dallal elkészültünk. Öröm vele dolgozni, az anyag hangzása csodás, nagyon meg vagyunk elégedve a végeredménnyel.”

A Clutch legutóbbi lemeze 2015-ben jelent meg ’Psychic Warfare’ címmel. Érdekes tény, hogy 1991-es megalakulásuk óta nem történt tagcsere, így az elmúlt huszonhét évben Neil Fallon mellett Tim Sult gitározik, Dan Maines basszusgitározik és Jean-Paul Gaster dobol.

Legutóbbi hozzászólások

  • Herr Wolf on Bryan Adams állja az ütéseket: “Bocsánat, de elsőre ezt gondoltam, hogy “Ki ez a Mókus?”. Az idő kegyetlen. Megváltozunk!!! A dal egyébként JÓ!!!
  • Herr Wolf on Helloween – Az a kicsi, amivel már épp túl sok: “Látva a videót és hallgatva a dalt, nálam totál libabőr jött elő!!! Brilliáns dal!!! Amúgy az album is nagyon-nagyon jó!!!…
  • Herr Wolf on W.A.S.P. – Még egyszer utoljára eljátsszák az egyest: “Parádés hír!!! A bécsi koncertre is van jegyem, amikor azt megvettem még nem volt ismert a hazai koncert. Se baj!!!…
  • Herr Wolf on Helloween – Skyfall 2.0?: “Húúúúúú!!! A betyárját!!! Ez egy brutálisan remek dal!!! Minimum 10 pont!!! Szép volt FIÚK!!!
  • Herr Wolf on Holnap lesz Ozzy Osbourne temetése: “Szomorú vagyok, hogy 1 héttel OZZY halála óta rajtam kívül SENKI, EGYETLEN rajongó NEM volt képes ezen oldalon megemlékezni róla!…
  • Promises on Helloween – Skyfall 2.0?: “Minden benne van, amiért szeretjük a Helloweent! Album megrendelve, koncertjegy zsebben! 🤘
  • helloweenforever on Helloween – Skyfall 2.0?: “Jo kis ízelítő. 😀 Nekem nagyon tetszik.
  • Herr Wolf on Elhunyt Ozzy Osbourne: “Nagyon szomorú hír!!! Fájdalmasan nagy veszteség a világ METAL Fanjainak!!! Brutálisan nagy veszteség a halála!!! Többször láttam élőben úgy is…