Bloodbath – Év elején beköltöznek a stúdióba

írta Wardrum | 2017.12.10.

Az Opeth, a Paradise Lost és a Katatonia veterán zenészeinek közös szerelemgyermeke, a Bloodbath 2018 elején megkezdi a stúdiómunkálatokat. A régi vágású death metal rajongói kezdhetik készíteni hallójárataikat!

A zenekar jelenlegi vokalistája, Nick Holmes kimerítő interjút adott a Metal Waninek, amiben értékes információkat osztott meg a zenekar következő évéről: „A srácok még jelenleg is dolgoznak a dalokkal, de jelenleg úgy tűnik, hogy január végén, legkésőbb február elején stúdióba vonulhatunk. A srácok a Katatonia-ból épp most fejezik be a turnézást erre az évre, így ezután már ide tudják fordítani minden figyelmüket.

A koncertekkel kapcsolatban viszont nem tudott jó hírrel szolgálni: „A Bloodbath-szal semmiképp nem fogunk hosszú, elnyújtott turnékat csinálni. 2018 májusára lekötöttünk egy amerikai körutat, de az is csak egy rövid esemény lesz, összesen 8 helyszínnel. Kevés koncertet csinálunk, mert szeretnénk, hogy megmaradjon a különleges légkör. Még így is az volt a legutóbbi hasonló alkalommal, hogy elterveztünk 13 bulit a legutóbbi albummal, aztán lett belőle 30. Persze, ez mindig nagyon jó móka: találkozni a srácokkal, nagy bulikat csapni. De semmi olyat nem szervezhetünk le, ami kihatással lenne a fő zenekaraink dolgaira. Így hát azokhoz igazítjuk a Bloodbath-koncerteket is.”

A zenekar legutóbb 2014-ben jelentkezett albummal, ami egyben Nick Holmes debütje is volt a csapatban. Mi ennyire szerettük 3 éve.

Legutóbbi hozzászólások

  • Herr Wolf on Bryan Adams állja az ütéseket: “Bocsánat, de elsőre ezt gondoltam, hogy “Ki ez a Mókus?”. Az idő kegyetlen. Megváltozunk!!! A dal egyébként JÓ!!!
  • Herr Wolf on Helloween – Az a kicsi, amivel már épp túl sok: “Látva a videót és hallgatva a dalt, nálam totál libabőr jött elő!!! Brilliáns dal!!! Amúgy az album is nagyon-nagyon jó!!!…
  • Herr Wolf on W.A.S.P. – Még egyszer utoljára eljátsszák az egyest: “Parádés hír!!! A bécsi koncertre is van jegyem, amikor azt megvettem még nem volt ismert a hazai koncert. Se baj!!!…
  • Herr Wolf on Helloween – Skyfall 2.0?: “Húúúúúú!!! A betyárját!!! Ez egy brutálisan remek dal!!! Minimum 10 pont!!! Szép volt FIÚK!!!
  • Herr Wolf on Holnap lesz Ozzy Osbourne temetése: “Szomorú vagyok, hogy 1 héttel OZZY halála óta rajtam kívül SENKI, EGYETLEN rajongó NEM volt képes ezen oldalon megemlékezni róla!…
  • Promises on Helloween – Skyfall 2.0?: “Minden benne van, amiért szeretjük a Helloweent! Album megrendelve, koncertjegy zsebben! 🤘
  • helloweenforever on Helloween – Skyfall 2.0?: “Jo kis ízelítő. 😀 Nekem nagyon tetszik.
  • Herr Wolf on Elhunyt Ozzy Osbourne: “Nagyon szomorú hír!!! Fájdalmasan nagy veszteség a világ METAL Fanjainak!!! Brutálisan nagy veszteség a halála!!! Többször láttam élőben úgy is…