Családias Szülinap: Stress, Sting Undergruond - 2007. 05. 12.

Egy kis időutazással kezdeném a beszámolót. 2005 nyarán az Accept budapesti koncertje volt számomra az év eseménye. Nagyon készültem rá és úgy terveztük, hogy 1 órával a kezdés előtt már megérkezünk. Ekkor azonban M.G. barátom azt mondta, menjünk korán, mert a Stress-t látni akarja. Fogalmam sem volt arról mi vagy ki is az a Stress... ...Ezt meg is emlí­tettem, amire megrökönyödés volt a válasz. "Nem ismered a Stress-t? Az első magyar heavy metal zenekart?!" Kicsit pironkodva elismertem hogy nem. Én akkor azt hittem, hogy a Pokolgépé ez a cí­m, de kiderült hogy tévedtem. Szóval megérkeztünk a szigetre ahol este az Accept játszott és pár sör kí­séretében megnéztem és meghallgattam a Stress-t. És ott ért egy olyan élmény, ami az óta is meghatározza a magyar heavy metalhoz való viszonyomat. Egy akkora showt láttam akkor, hogy nem is tudtam hová nézzek. Öt ember felszántotta szí­npadot és olyan témákat toltak az arcunkba, amilyeneket én csak a Grave Diggertől vagy a Judas Priesttől hallottam előtte. Ott dőlt el, hogy én bizony Stress rajongó leszek. Nem sokkal később be is szereztem a csapat két albumát, amik azóta is rendszeresen bekerülnek a lejátszóba. Ennyi előzmény után térjünk is rá a 30 éves csapat ünnepi koncertjére. Kilenc óra tájban érkeztünk meg barátaimmal a koncert helyszí­néül szolgáló nem túl nagy de hangulatos "klubba". Mivel volt még időnk a kezdésig egy tv-n követtük az Euroví­ziós Fesztivál történéseit. (Semmi esetre sem szeretnék barátaimmal összeveszni, í­gy nem is í­rok most semmit erről az eseményről). Jó hangulatban beszélgettünk a múltról, és a jelenről, mí­gnem megjelent Lőrincz Tibi énekes és mondta, hogy lassan kezdenek. Lefáradtunk tehát a koncert terembe és vártuk hogy kezdetét vegye a metal történelem óra. Mert kérem a Stress történelem. 1977-ben alakult meg ez a zenekar. Ez is jelzi, hogy nem akármilyen múlttal rendelkezik a csapat. Kortársai tehát az Iron Maidennek, a Saxonnak az Acceptnek és még sorolhatnám. Az pedig a sors tragédiája hogy ez a zenekar mindössze 2 albumot jelentetett meg. De az okokról nem én vagyok hivatott beszélni. Tí­z óra tájban szí­npadra lépett a Lőrincz Tibor - ének, Borhidi Miklós - gitár, Fábri László - gitár, Mészáros János - dob, Laurencsik István - basszugitár alkotta ötös fogat. A Tűzvezérrel nyitották műsorukat, és már akkor világosan látszott, itt nem lesz irgalom. Ahogy Tibi egyszer mondta: "A szí­npadon meg kell dögleni!" Ez most is "bekövetkezett". A zenekar hatalmas lelkesedéssel játszott és Tibi a (maroknyi) közönséggel is sűrűn kommunikált. Egy igazán karizmatikus egyéniség, óriási hanggal megáldva. (És nem mellékesen Tibi egy nagyon kedves, szeretnivaló ember, aki nagyon közvetlen, óriási élmény vele találkozni.) Helyenként olyan magasságú sikolyokat produkált, amiket a fénykorában lévő Michael Kiske is megirigyelt volna. És fontos megjegyezni hogy Tibi ÉNEKELT és nem kiabált! Jöttek szép sorban a királynál királyabb nóták. Hagyjatok Élnem, Kutya és (egyik) személyes kedvencem a Neon Lovagok. Nem hiszem, hogy egy metal rajongónak sokat kéne mesélnem erről a nótáról. Gigászi gitártémák, hatalmas riffek, headbangelésre késztető ritmus. Ezután Fábri Laci percei következtek. Egy olyan í­zes, szép gitárszólót produkált, amit már régen hallottam magyar koncerten. Ezután következett a Félelem Városa és a Meglovagolom a Villámot, majd a koncert (számomra) csúcspontja a Szent Hely. Ez a nóta Udo mester Holy cí­mű slágerének "magyarí­tása". Valahogy í­gy kell feldolgozni valamit. És ismét megállnék Lőrincz Tibinél. Helyenként olyan "Udosan" énekelt hogy egyszerűen nem akartam hinni a fülemnek. Ha nem látom, csak hallom, akkor biztos azt hiszem, hogy Udo megtanult magyarul és beugrott egy kis haknira. És a heavy metal varázslat folytatódott. A Nukleáris Világ és a Kí­sértet Kastély következtek, amikről szintén órákat lehetne mesélni, akkora nóták. Ott van bennük a 80-as évek vezető csapatainak szellemisége. Majd következett Mészáros János "Mészi" dobszólója. Ahogy Tibi is elmondta Ő egy hatalmas tehetségű dobos, aki elképesztően erősen játszik és nem utolsó sorban hihetetlenül precí­z és pontos is. Ez az ember pedig produkált egy olyan dobszólót, aminek hatására az államat szedegettem a földről. Nem olyan régen 2 hatalmas koncerten voltam jelen, ahol a dobosok is szólóztak. Hát... állva aludtam el rajtuk. Ezzel szemben Mészi szólója igazán élvezhető volt. Majd jött az a nóta, amire igazán vártam. A Tűz Még Ég. Számomra ez a dal (is) a magyar heavy metal legkiemelkedőbb alkotása. Lelketlen Fazonok, Rettenetes Éjszaka, Motoros Fiúk, Rockváros (Istenem mekkora dal ez is), köztük egy Borhidi Miklós szóló, (szintén jól sikerült), Sötétség Birodalma és zárásként a Kocsma Dal. Elképesztően jól megí­rt és még jobban előadott nóták ezek, minden egyes percet élveztem, és néha azon kaptam magam, hogy csak rázom a fejem és éneklem a nótákat. Amit ezen az estén láttam, azt nem nagyon tudom szavakba önteni. Mind az öt zenész elképesztő erővel és lelkesedéssel játszottak. Vérprofi muzsikusok mesés előadása volt ez, és a közönség nagyon hálás volt ezért. Egy pár személyes adalék és gondolat. A koncert vége felé Szakáts Tibi barátom a szí­npadra lépett (én azt hittem énekelni fog, de Ő szereti az embereket és ezért csak beszélt:D) és elmondta, hogy mit is látunk és hallunk ma este. Hogy 86-ban odament Lőrincz Tibihez és pakolta a ládákat, (jellemző, én 86-ban a járással próbálkoztam, lévén hogy 1 azaz egy éves voltam akkoriban) hogy milyen is volt akkor Stress rajongónak lenni, és hogy a Stress valóban a magyar rock történelem része. Ha belegondolok, mely magyar bandák élték meg 30 éves születésnapjukat. Pl. az Omega, P. Mobil, Beatrice stb. Szóval igen illusztris társaság tagja a banda. Másik gondolat, ami eszembe ötlött, hogy, amí­g a Stress 30 év alatt 2, azaz kettő baromi jó, hibátlan nagylemezt jelentetett meg, addig más csapatok évente, kétévente jelentkeznek ötlettelen, fantáziátlan anyagokkal, amikkel önmagukat ismétlik. Miért bánt el a sors ilyen kegyetlenül a Stress-el? Mi lett volna, ha ők is több albumot készí­thettek volna? De a "mi lett volna ha..." cí­mű mondatoknak nem sok értelme van. Persze mindenki tisztában van azzal, hogy a 80-as években nem volt könnyű zenésznek lenni, de engem nagyon bánt ez. Mindezek ellenére örülök annak, hogy a két Stress album megjelent és bármikor meg tudom őket hallgatni. Harmadik záró gondolat, pedig a koncert utáni, a zenekar öltözőjében eltöltött percekről szólnak. Kellemes, jó hangulatú beszélgetések zajlottak, zenéről, a világról. Számomra jó látni hogy a zenészek, akiket tisztelek és felnézek rájuk, nem csak a piálásról tudnak beszélni, hanem a világ dolgairól is kultúráltan meg tudnak nyilvánulni. Persze azért nem csak filozofikus mederben zajlottak ezek a percek, voltak hatalmas poénok, óriási nevetések is, azt hiszem ezek is velejárói egy igazán frankó heavy metal estnek. Végszóként szeretném megköszönni ennek az öt embernek ezt az estét, és kí­vánok nekik és magunknak is még sok-sok Stress koncertet és jó pár nagylemezt. Gondolom, akik ott voltak ők is egyet értenek velem. JLT Fotók: Szakáts Tibor