Graham Bonnet Band – Joey Tafollával folytatják

írta CsiGabiGa | 2017.06.29.

A Graham Bonnet Band bejelentette, hogy a csapat új gitárosa az ex-Jag Panzer gitárhős, Joey Tafolla. A gitáros azonnal csatlakozik a zenekarhoz az összes közelgő turnéállomáson, és részt vesz majd a tavalyi 'The Book' albumot követő új stúdiólemez felvételein is.

Graham megjegyezte: „Óriási dolog, hogy Joey velünk van. Ő még közelebb visz a korábbi albumaim klasszikus hangzásához élőben, és arra serkent minket, hogy belevágjunk az új album felvételeibe, amely bizonyosan követni fogja az utat, amit a 'The Book'-kal elkezdtünk.”

Joey hozzátette: „Mindig is szerettem Graham hangját és zenéjét. Dallamérzékenysége és harmóniatudatossága csodálatos. Olyan egyszerűen kreál szofisztikált harmóniákat, ahogy én megeszem egy tál müzlit. Ezen a szinten álló valakivel együtt dolgozni rendkívül kielégítő.”

Tafolla a '80-as évek power metal zenekarában, a Jag Panzerben kezdte pályafutását. Miután a zenekar első LP-je kultikussá vált, Joey instrumentális szólólemezek felvételébe kezdett a legendás Shrapnel Records égisze alatt, akik olyan tehetségek feltöréséért felelősek, mint Paul Gilbert, Tony MacAlpine és Richie Kotzen, hogy csak néhányat említsünk.

Conrado Pesinato távozásának okairól nem adtak eddig hivatalos magyarázatot, de azt tudni lehet, hogy Tafolla még februárban fellépett a Graham Bonnet Band vendégeként, amikor Uli Jon Roth előtt játszottak.

Az ex-gitáros a Pofakönyvben jelentette be távozását, de a konkrét okokról ő sem beszélt: „Az egyetlen állandó dolog a változás, ezért szeretném tájékoztatni azokat, akiket illet, hogy nem vagyok többé tagja a Graham Bonnet Bandnek. Ez egy csodálatos utazás volt, nagyon büszke vagyok az összes munkára, amit együtt csináltunk (különösen a 'The Book’ albumra) és rendkívül hálás vagyok minden tapasztalatért, szakmai és személyes fejlődésért, amit ez az együttes adott nekem. Szeretnék rengeteg köszönetet mondani az együtt töltött időért a volt zenésztársaimnak, Beth-Ami Heavenstone-nak (kösz, hogy bevittél a bandába az elején), Mark Benquechea-nak, Jimmy Waldónak, és a többi fantasztikus zenésznek, akikkel együtt turnéztunk, különösen a nagy Mark Zondernek (aki elkényeztetett azzal, hogy csodálatos dob részeket írt az én gitár riffjeim alá). Természetesen szeretnék köszönetet mondani magának a legendás Graham Bonnetnek is, amiért megengedte, hogy hozzájáruljak valamivel az ő nagyszerű örökségéhez, és a nagy koncertekért és a dalokért, amiket együtt írtunk. És végül, de nem utolsósorban a legnagyobb köszönet a csodálatos barátoknak/rajongóknak jár, akik szeretetükkel, támogatásukkal és kedves szavaikkal adtak erőt e munkához. Ez valóban azt mutatja, hogy ezekben az erőszakkal, rasszizmussal, gyűlölettel és tudatlansággal teli nehéz időkben a zene egy erős energia, hogy mindannyian szeressük egymást, és hogy mindannyian fivérekként és nővérekként legyünk együtt, a bőrszínre, vallásra, szexuális irányultságra vagy nemzetiségre való tekintet nélkül (vagy talán mégsem).”

A Graham Bonnet Band jelenlegi felállása:

Graham Bonnet - ének
Beth-Ami Heavenstone - basszusgitár
Joey Tafolla - gitár
Jimmy Waldo - billentyűs hangszerek
Mark Benquechea – dob

Ám a július 7-én megjelenő koncertlemezen még Pesinato játékát hallhatjuk majd.

Legutóbbi hozzászólások

  • Herr Wolf on Metallica: Load (Expanded Edition 3 CD): “Ez egy ATOMBRUTÁLISAN PARÁDÉS, kihagyhatatlan kiadvány!!! Szerencsére nekem is jutott belőle!!!
  • Herr Wolf on U.D.O. – Andrey Smirnov távozik a zenekarból: “Szia Gábor! Én azért írtam szinte biztosra Matthias érkezését, mert egy nagyon jó Barátom Németországban dolgozik. Minden héten beszélünk és…
  • Csiki Gábor (CsiGabiGa) on U.D.O. – Andrey Smirnov távozik a zenekarból: “Dieth egyelőre csak tipp a részünkről, megerősítés tudtommal még nem volt, de november 15-ig minden bizonnyal kiderül.Sőt, már valamivel hamarabb…
  • Herr Wolf on U.D.O. – Andrey Smirnov távozik a zenekarból: “Kár érte! Remek gitáros! Köszönjük! De a helyére érkező Matthias Dieth pazar játékos. Tehát a minőségben nem lesz változás! Meg…
  • Herr Wolf on Újra öttagú az Accept: “Hát, hogy őszinte legyek, ez a hír nem …aszott szét! Úgy is mondhatnám, hogy ….és akkor mi van?
  • steelheart66 on A Twisted Sister visszatér 2026-ban!: “Az év híre. A 2004-es Pecsa koncert éltem koncertje volt. Álmomban nem gondoltam, hogy látom még őket élőben. Dee Snider…
  • Herr Wolf on A Twisted Sister visszatér 2026-ban!: “Húúúúúú!!! Ez REMEK hír!!! Nagyon remélem, hogy valaki majd elhozza Magyarországra is a bandát!!! Ha mégse, akkor megyek külföldre!!! Bécs…
  • Herr Wolf on Bryan Adams állja az ütéseket: “Bocsánat, de elsőre ezt gondoltam, hogy “Ki ez a Mókus?”. Az idő kegyetlen. Megváltozunk!!! A dal egyébként JÓ!!!