Bonfire – Vonattal érkeztünk a megjelenéshez!

írta karpatisz | 2017.03.24.

Ma kerül hivatalosan a lemezboltokba a német hard rock csapat tizenötödik stúdiólemeze, amelyről maga a zenekar osztotta meg a világhálón a harmadik promóciós dalt.

A Bonfire az utóbbi években viharos tagcseréken ment keresztül, így már nem volt meglepetés, hogy az év elején bejelentették, hogy az új énekesük Alexx Stahl lett. Így a jelenlegi formációhoz – azaz Hans Ziller (gitár, vokál) Alexx Stahl (ének) Ronnie Parkes (basszusgitár, vokál) Frank Pane (gitár, vokál) és Tim Breideband (dob) – köthető a ’Byte The Bullet’ címmel érkező nagylemez, amelyet az U.D.R. Records dob piacra. A Locomotive Breath és a Praying 4 a Miracle után egy húzós tétel lett publikus, mégpedig a Power Train. A három dal után már elmondhatjuk, hogy az új tagok letették a névjegyüket, és egy ígéretes hallgatnivalót kaptunk a germán bandától.

Legutóbbi hozzászólások

  • Herr Wolf on Bryan Adams állja az ütéseket: “Bocsánat, de elsőre ezt gondoltam, hogy “Ki ez a Mókus?”. Az idő kegyetlen. Megváltozunk!!! A dal egyébként JÓ!!!
  • Herr Wolf on Helloween – Az a kicsi, amivel már épp túl sok: “Látva a videót és hallgatva a dalt, nálam totál libabőr jött elő!!! Brilliáns dal!!! Amúgy az album is nagyon-nagyon jó!!!…
  • Herr Wolf on W.A.S.P. – Még egyszer utoljára eljátsszák az egyest: “Parádés hír!!! A bécsi koncertre is van jegyem, amikor azt megvettem még nem volt ismert a hazai koncert. Se baj!!!…
  • Herr Wolf on Helloween – Skyfall 2.0?: “Húúúúúú!!! A betyárját!!! Ez egy brutálisan remek dal!!! Minimum 10 pont!!! Szép volt FIÚK!!!
  • Herr Wolf on Holnap lesz Ozzy Osbourne temetése: “Szomorú vagyok, hogy 1 héttel OZZY halála óta rajtam kívül SENKI, EGYETLEN rajongó NEM volt képes ezen oldalon megemlékezni róla!…
  • Promises on Helloween – Skyfall 2.0?: “Minden benne van, amiért szeretjük a Helloweent! Album megrendelve, koncertjegy zsebben! 🤘
  • helloweenforever on Helloween – Skyfall 2.0?: “Jo kis ízelítő. 😀 Nekem nagyon tetszik.
  • Herr Wolf on Elhunyt Ozzy Osbourne: “Nagyon szomorú hír!!! Fájdalmasan nagy veszteség a világ METAL Fanjainak!!! Brutálisan nagy veszteség a halála!!! Többször láttam élőben úgy is…