Aerosmith – Nem biztos, hogy jövőre elbúcsúznak

írta TAZ | 2016.12.27.

Steven Tyler szerint nem biztos, hogy a jövőre induló Aerosmith-körút lesz az utolsó, azonban azt megerősítette, hogy a banda napjai meg vannak számlálva.

November közepén jelentette be az Aerosmith, hogy ’Aero-Vederci Baby’ névre keresztelt búcsúturnéjuk első felvonása 2017 májusában indul Tel-Avivban. Steven Tyler ugyanakkor a napokban úgy nyilatkozott a Billboardnak, nem biztos, hogy végleg befejezik: „Az európai turné leszervezve, lezárolva és bejelentve, vagyis készen áll jövő nyárra. Majd ha visszatérünk onnan, akkor megcsináljuk a világ többi részén is. Hogy ez lenne a búcsú? Nem vagyok benne biztos, de az igazság az, hogy ki tudja, milyen hosszan tudunk még turnézni az eredeti felállással. Nem hiszem, hogy ezt kellene mondanom, de úgy gondolom, hogy mindannyian torzszülöttek vagyunk. Pont tegnap beszéltem Joe Perryvel, aki azt mondta: »Nincs jogunk olyan egészségesnek lenni, mint amilyenek vagyunk, főleg azok után, amiken keresztül mentünk. « Mindezek ellenére mindketten baromi jól nézünk ki.”

A zenekar krakkói koncertjére partnerünk, a Todibusz külön járatot is indít, a foglaláshoz görgess kicsit lejjebb!

 

Legutóbbi hozzászólások

  • Herr Wolf on U.D.O. – Andrey Smirnov távozik a zenekarból: “Szia Gábor! Én azért írtam szinte biztosra Matthias érkezését, mert egy nagyon jó Barátom Németországban dolgozik. Minden héten beszélünk és…
  • Csiki Gábor (CsiGabiGa) on U.D.O. – Andrey Smirnov távozik a zenekarból: “Dieth egyelőre csak tipp a részünkről, megerősítés tudtommal még nem volt, de november 15-ig minden bizonnyal kiderül.Sőt, már valamivel hamarabb…
  • Herr Wolf on U.D.O. – Andrey Smirnov távozik a zenekarból: “Kár érte! Remek gitáros! Köszönjük! De a helyére érkező Matthias Dieth pazar játékos. Tehát a minőségben nem lesz változás! Meg…
  • Herr Wolf on Újra öttagú az Accept: “Hát, hogy őszinte legyek, ez a hír nem …aszott szét! Úgy is mondhatnám, hogy ….és akkor mi van?
  • steelheart66 on A Twisted Sister visszatér 2026-ban!: “Az év híre. A 2004-es Pecsa koncert éltem koncertje volt. Álmomban nem gondoltam, hogy látom még őket élőben. Dee Snider…
  • Herr Wolf on A Twisted Sister visszatér 2026-ban!: “Húúúúúú!!! Ez REMEK hír!!! Nagyon remélem, hogy valaki majd elhozza Magyarországra is a bandát!!! Ha mégse, akkor megyek külföldre!!! Bécs…
  • Herr Wolf on Bryan Adams állja az ütéseket: “Bocsánat, de elsőre ezt gondoltam, hogy “Ki ez a Mókus?”. Az idő kegyetlen. Megváltozunk!!! A dal egyébként JÓ!!!
  • Herr Wolf on Helloween – Az a kicsi, amivel már épp túl sok: “Látva a videót és hallgatva a dalt, nálam totál libabőr jött elő!!! Brilliáns dal!!! Amúgy az album is nagyon-nagyon jó!!!…