Helloween – Így néz ki a reunionra készülő csapat

írta TAZ | 2016.12.24.

Az idei év egyik legnagyobb híre, hogy a Helloween klasszikus felállása újból összejön 2017-ben, amivel kapcsolatban egy újabb kis hírmorzsa jutott el hozzánk, ugyanis a zenekarról máris készült egy közös fotó.

2017 őszén indul a ’Pumpkins United’ világkörüli turné, melyen a jelenlegi Helloween-felállás egészül ki Kai Hansennel és Michael Kiske énekessel, vagyis ismét egy színpadon lesz látható a ’80-as évek nagysikerű összeállítása, leszámítva Ingo Schwichtenberg dobost, aki 1995-ben öngyilkos lett.

„Eredeti Helloween-dalokat játszani a Unisoniccal már komoly flashbacket jelentett, de az eredeti felállással és Andivel zúzni valami egészen különleges lesz. Az idő elérkezett!” – nyilatkozta lelkesen Michel Kiske. A csapat első koncertje 2017. október 28-án lesz Sao Paulóban, majd Dél-Amerika, Európa, Ázsia és az Államok következnek.

„Már a Hellish Rock első és második felvonásán is jól éreztük magunkat, ezúttal azonban mindenképpen megduplázzuk ezt.” – mondta Kai Hansen, majd Markus Grosskopf így folytatta: „Biztosan lesznek olyan dalok, amiket régen vagy még annál is régebb óta nem játszottunk.”

A csapat ugyanakkor a különleges és nagyszabású (közel 3 órás programmal készülnek a csapat teljes történetét átszelve, rengeteg meglepetéssel kiegészítve) körút után a jelenlegi felállással működik tovább, Andi Deris azonban csak a közelgő nagy dobásra fókuszál egyelőre: „Már alig várom, hogy együtt adjuk elő Michivel az ő és az én dalaim a színpadon, ez abszolút kivételes alkalom lesz.”

A csapatról pedig már egy fotó ki is került a Facebookra.

Legutóbbi hozzászólások

  • Herr Wolf on Metallica: Load (Expanded Edition 3 CD): “Ez egy ATOMBRUTÁLISAN PARÁDÉS, kihagyhatatlan kiadvány!!! Szerencsére nekem is jutott belőle!!!
  • Herr Wolf on U.D.O. – Andrey Smirnov távozik a zenekarból: “Szia Gábor! Én azért írtam szinte biztosra Matthias érkezését, mert egy nagyon jó Barátom Németországban dolgozik. Minden héten beszélünk és…
  • Csiki Gábor (CsiGabiGa) on U.D.O. – Andrey Smirnov távozik a zenekarból: “Dieth egyelőre csak tipp a részünkről, megerősítés tudtommal még nem volt, de november 15-ig minden bizonnyal kiderül.Sőt, már valamivel hamarabb…
  • Herr Wolf on U.D.O. – Andrey Smirnov távozik a zenekarból: “Kár érte! Remek gitáros! Köszönjük! De a helyére érkező Matthias Dieth pazar játékos. Tehát a minőségben nem lesz változás! Meg…
  • Herr Wolf on Újra öttagú az Accept: “Hát, hogy őszinte legyek, ez a hír nem …aszott szét! Úgy is mondhatnám, hogy ….és akkor mi van?
  • steelheart66 on A Twisted Sister visszatér 2026-ban!: “Az év híre. A 2004-es Pecsa koncert éltem koncertje volt. Álmomban nem gondoltam, hogy látom még őket élőben. Dee Snider…
  • Herr Wolf on A Twisted Sister visszatér 2026-ban!: “Húúúúúú!!! Ez REMEK hír!!! Nagyon remélem, hogy valaki majd elhozza Magyarországra is a bandát!!! Ha mégse, akkor megyek külföldre!!! Bécs…
  • Herr Wolf on Bryan Adams állja az ütéseket: “Bocsánat, de elsőre ezt gondoltam, hogy “Ki ez a Mókus?”. Az idő kegyetlen. Megváltozunk!!! A dal egyébként JÓ!!!