Nitro – Michael Angelo Batio, Jim Gillette és Chris Adler felállásban újra aktív a virga trió

írta karpatisz | 2016.12.02.

Hivatalosan is bejelentették, hogy a nyolcvanas évek végén és a kilencvenes évek elején működő Nitro új nagylemezen dolgozik, a két alapító tag mellé a Lamb Of God dobosa érkezett.

1987-ben alakult meg a zenekar Jim Gillette (ének) és Michael Angelo Batio (gitár) ötlete nyomán. A T.J. Racerrel (basszusgitár) és Bobby Rockkal (dob) kiegészülő csapat első nagylemeze 1989-ben jelent meg ’O.F.R’ címmel. Utóbbi két hangszeren változás történt a csapatban, előbb K.C. Comet, majd Johnny Thunder lett a dobos, az új basszeros pedig Ralph Carter. Ez a felállás vette fel a Nitro második albumát, amely 1991-ben jelent meg ’Nitro II: H.W.D.W.S.’. Sajnos ez a formáció is csak két évig műkdött, majd 1993-ban feloszlottak.

Több mint két évtizedes csönd után tört meg a jég a csapat háza táján, ugyanis az alapítók bejelentették, hogy Chris Adler (Lamb Of God) dobossal kiegészülve a jövő hónapban stúdióba vonulnak, és új dalokon fognak dolgozni, mégpedig a Grammy-díjas producerrel, Josh Wilburrel, aki korábban a Lamb Of Goddal, az Avenged Sevenfolddal, a Kornnal és Megadeth-szel dolgozott együtt. A tavaszra tervezett megjelenést követően világkörüli turnét is terveznek. Az új évben tehát hatalmas sikolyokat és tekerős, látványos szólókat hallhatunk majd a harmadik nagylemezen! 

Legutóbbi hozzászólások

  • Herr Wolf on Metallica: Load (Expanded Edition 3 CD): “Ez egy ATOMBRUTÁLISAN PARÁDÉS, kihagyhatatlan kiadvány!!! Szerencsére nekem is jutott belőle!!!
  • Herr Wolf on U.D.O. – Andrey Smirnov távozik a zenekarból: “Szia Gábor! Én azért írtam szinte biztosra Matthias érkezését, mert egy nagyon jó Barátom Németországban dolgozik. Minden héten beszélünk és…
  • Csiki Gábor (CsiGabiGa) on U.D.O. – Andrey Smirnov távozik a zenekarból: “Dieth egyelőre csak tipp a részünkről, megerősítés tudtommal még nem volt, de november 15-ig minden bizonnyal kiderül.Sőt, már valamivel hamarabb…
  • Herr Wolf on U.D.O. – Andrey Smirnov távozik a zenekarból: “Kár érte! Remek gitáros! Köszönjük! De a helyére érkező Matthias Dieth pazar játékos. Tehát a minőségben nem lesz változás! Meg…
  • Herr Wolf on Újra öttagú az Accept: “Hát, hogy őszinte legyek, ez a hír nem …aszott szét! Úgy is mondhatnám, hogy ….és akkor mi van?
  • steelheart66 on A Twisted Sister visszatér 2026-ban!: “Az év híre. A 2004-es Pecsa koncert éltem koncertje volt. Álmomban nem gondoltam, hogy látom még őket élőben. Dee Snider…
  • Herr Wolf on A Twisted Sister visszatér 2026-ban!: “Húúúúúú!!! Ez REMEK hír!!! Nagyon remélem, hogy valaki majd elhozza Magyarországra is a bandát!!! Ha mégse, akkor megyek külföldre!!! Bécs…
  • Herr Wolf on Bryan Adams állja az ütéseket: “Bocsánat, de elsőre ezt gondoltam, hogy “Ki ez a Mókus?”. Az idő kegyetlen. Megváltozunk!!! A dal egyébként JÓ!!!