Dark Tranquillity – Animációs filmen érkezett a címadó tétel

írta karpatisz | 2016.10.08.

A Century Media Recordsnak köszönhetően meghallgathatjuk a svéd dallamos death metal csapat tizenegyedik nagylemezének névadó dalát.

November 4-én landol a lemezboltok polcain a Dark Tranquillity soron következő albuma, az ’Atoma’. A 2013-as ’Construct’ folytatásáról nemrég ismertük meg a The Pitiless című dalt, most pedig az Atoma vált publikussá, amelyről a következőt nyilatkozta a banda:

„A címadó dal az egyik fülbemászó tétel a lemezen, amely az egyik kedvence lesz a közönségnek, ha majd élőben bemutatjuk. Az első harminc másodperc már a kiadványt bemutató első stúdióvideóban megszólalt, de most itt a teljes dal, teljes egészében. Hallgassátok!”

A Dark Tranquillity a megjelenést követően Észak-Amerikában turnézik a Swallow The Sun, az Enforcer és a Starkill társaságában, a helyszínekről a csapat honlapján találunk további információt.

Legutóbbi hozzászólások

  • Herr Wolf on Bryan Adams állja az ütéseket: “Bocsánat, de elsőre ezt gondoltam, hogy “Ki ez a Mókus?”. Az idő kegyetlen. Megváltozunk!!! A dal egyébként JÓ!!!
  • Herr Wolf on Helloween – Az a kicsi, amivel már épp túl sok: “Látva a videót és hallgatva a dalt, nálam totál libabőr jött elő!!! Brilliáns dal!!! Amúgy az album is nagyon-nagyon jó!!!…
  • Herr Wolf on W.A.S.P. – Még egyszer utoljára eljátsszák az egyest: “Parádés hír!!! A bécsi koncertre is van jegyem, amikor azt megvettem még nem volt ismert a hazai koncert. Se baj!!!…
  • Herr Wolf on Helloween – Skyfall 2.0?: “Húúúúúú!!! A betyárját!!! Ez egy brutálisan remek dal!!! Minimum 10 pont!!! Szép volt FIÚK!!!
  • Herr Wolf on Holnap lesz Ozzy Osbourne temetése: “Szomorú vagyok, hogy 1 héttel OZZY halála óta rajtam kívül SENKI, EGYETLEN rajongó NEM volt képes ezen oldalon megemlékezni róla!…
  • Promises on Helloween – Skyfall 2.0?: “Minden benne van, amiért szeretjük a Helloweent! Album megrendelve, koncertjegy zsebben! 🤘
  • helloweenforever on Helloween – Skyfall 2.0?: “Jo kis ízelítő. 😀 Nekem nagyon tetszik.
  • Herr Wolf on Elhunyt Ozzy Osbourne: “Nagyon szomorú hír!!! Fájdalmasan nagy veszteség a világ METAL Fanjainak!!! Brutálisan nagy veszteség a halála!!! Többször láttam élőben úgy is…