The Pineapple Thief – Klip a nyitótételhez

írta TAZ | 2016.07.23.

A Bruce Soord vezette brit zenekar ezúttal Gavin Harrisonnal készítette el legújabb lemezét, amiről már a második dalt is meghallgathatod.

„A ’Magnolia’ óta a legfigyelemfelkeltőbb változás, hogy Gavin Harrison is hozzájárult az albumhoz néhány dobsávval. Ez nemcsak a hangzásunkat, hanem a dalokhoz való hozzáállásunkat is újraértelmezte. Gavin játéka technikailag briliáns és hihetetlenül zenei, ami arra inspirált minket, hogy magasabbra tegyük a lécet. Sosem született ehhez hasonló The Pineapple Thief-album korábban, úgyhogy meggyőződésem, hogy az emberek is annyira fogják szeretni a lemezt, mint mi.” – mondta Bruce Soord az augusztus 12-én megjelenő ’Your Wilderness’-ről. Az új anyag a Kscope gondozásában érkezik, és a fent említett dolgokon kívül újdonságot jelent a vonósnégyes, a kórus és a klarinétjáték feltűnése is a lemezen. Alább a No Man's Land után most a nyitótételt, az In Exile-t is meghallgathatod.

Legutóbbi hozzászólások

  • Herr Wolf on Metallica: Load (Expanded Edition 3 CD): “Ez egy ATOMBRUTÁLISAN PARÁDÉS, kihagyhatatlan kiadvány!!! Szerencsére nekem is jutott belőle!!!
  • Herr Wolf on U.D.O. – Andrey Smirnov távozik a zenekarból: “Szia Gábor! Én azért írtam szinte biztosra Matthias érkezését, mert egy nagyon jó Barátom Németországban dolgozik. Minden héten beszélünk és…
  • Csiki Gábor (CsiGabiGa) on U.D.O. – Andrey Smirnov távozik a zenekarból: “Dieth egyelőre csak tipp a részünkről, megerősítés tudtommal még nem volt, de november 15-ig minden bizonnyal kiderül.Sőt, már valamivel hamarabb…
  • Herr Wolf on U.D.O. – Andrey Smirnov távozik a zenekarból: “Kár érte! Remek gitáros! Köszönjük! De a helyére érkező Matthias Dieth pazar játékos. Tehát a minőségben nem lesz változás! Meg…
  • Herr Wolf on Újra öttagú az Accept: “Hát, hogy őszinte legyek, ez a hír nem …aszott szét! Úgy is mondhatnám, hogy ….és akkor mi van?
  • steelheart66 on A Twisted Sister visszatér 2026-ban!: “Az év híre. A 2004-es Pecsa koncert éltem koncertje volt. Álmomban nem gondoltam, hogy látom még őket élőben. Dee Snider…
  • Herr Wolf on A Twisted Sister visszatér 2026-ban!: “Húúúúúú!!! Ez REMEK hír!!! Nagyon remélem, hogy valaki majd elhozza Magyarországra is a bandát!!! Ha mégse, akkor megyek külföldre!!! Bécs…
  • Herr Wolf on Bryan Adams állja az ütéseket: “Bocsánat, de elsőre ezt gondoltam, hogy “Ki ez a Mókus?”. Az idő kegyetlen. Megváltozunk!!! A dal egyébként JÓ!!!