The Vision Bleak – A német horror metalosok útja az ismeretlenbe

írta rune | 2016.06.27.

„Az emberiség legősibb és legerősebb érzése a félelem, a legősibb és legerősebb félelem pedig az ismeretlentől való rettegés” (H.P. Lovecraft). Ezzel az ikonikus idézettel indította útjára a német horror metal duó legfrissebb anyagát, mely június 3-án jelent meg, ezúttal is a Prophecy kiadó gondozásában. A ’The Unknown’ néven kiadott anyagot még tavaly halloweenkor (mikor máskor) jelentették be a csapat Facebook-oldalán.

A bemelegítésül szolgáló ’The Kindred of the Sunset’ címet viselő EP március 25-én lett elérhető, és ezzel egy időben fel is lőtték a The Kindred of the Sunset című szöveges videót.

A 2013-as nagy sikerű ’Witching Hour’-rel a The Vision Bleak visszatért a zenei és konceptuális gyökereihez, bezárult a kör. Schwadorf és Konstanz megérkeztek egy immár öt album óta tartó utazás végéhez, és pontosan tudják, hogy a következő lépéssel megindulnak egy új kezdet felé: az ismeretlenbe. Nem véletlen tehát a ’The Unknown’ elnevezés, a 6. albumukkal a srácok felhagytak az eddig bevett dalszerzési hagyományokkal, és ezúttal megkötések, valamint korlátok nélkül koncentrálhattak a komponálásra. Az eredmény pedig egy változatos és féktelenül kreatív album lett.

Ahogy Schwadorf nyilatkozta: „Majdhogynem tapintható az intenzitás, amikor az érzelmek metafizikailag is testet öltenek, ez az, ami áthatja a dalainkat, és ettől hangzanak a vártnál is frissebben.”

Az album a From Wolf to Peacock című tétellel indít, mellyel a banda szokatlan talajra téved, ezzel a dallamos gitár alapú black metal dallal olyan előadók előtt tisztelegnek a srácok, mint például a Rotting Christ. „Ez a dalunk a társadalomtól való elidegenedésről, és az ebből eredő haragról szól, ami azonban később büszkeségbe fordul át, ennek során megtanuljuk kik is vagyunk valójában.”

A megjelenéssel egy időben vált elérhetővé a The Whine of the Cemetery Hound című nóta, mely azokról az ember által elhagyatott romos és lepusztult helyekről mesél, amiket beleng egyfajta sötét szépség. Zeneileg a régi brit doom/death metal bandák, a Paradise Lost és a My Dying Bride voltak rá inspiráló hatással. Schwadorf szerint ez a dal nem pusztán egy elhagyatott temető hangulatát tárja elénk, hanem igen élénken mutatja be saját belső énjét foglalkoztató kérdéseket, hogy miért szólnak a dalaik sötétségről, romlásról és pusztulásról.

Júniusban érkezett az Into the Unknown, vagyis az album címadó dala, a srácok szerint ez a dal készült el a leghamarabb az új korongra. A dalhoz forgatott klipet Łukasz Jaszak készítette az áprilisi turné több állomásán felvett anyagból.

A ’The Unknown’ borítóját nem más, mint a zseniális Dan Seagrave szállította, aki olyan bandák számára is készített már borítót, mint az Entombed, a Dismember vagy éppen a Morbid Angel, és ismerjük el, tökéletesen reflektál az album szellemiségére és hangulatára.

A dalok listája:

1. Spirits of the Dead (szöveg: Edgar Allen Poe)
2. From Wolf to Peacock
3. The Kindred of the Sunset
4. Into the Unknown
5. Ancient Heart
6. The Whine of the Cemetery Hound
7. How Deep Lies Tartaros?
8. Who May Oppose Me? (instrumentális)
9. The Fragrancy of Soil Unearthed

Bonus CD (Box Set változatban érhető el)

1. The Ghost In Me
2. Luster Nocturnal

Legutóbbi hozzászólások

  • Herr Wolf on Bryan Adams állja az ütéseket: “Bocsánat, de elsőre ezt gondoltam, hogy “Ki ez a Mókus?”. Az idő kegyetlen. Megváltozunk!!! A dal egyébként JÓ!!!
  • Herr Wolf on Helloween – Az a kicsi, amivel már épp túl sok: “Látva a videót és hallgatva a dalt, nálam totál libabőr jött elő!!! Brilliáns dal!!! Amúgy az album is nagyon-nagyon jó!!!…
  • Herr Wolf on W.A.S.P. – Még egyszer utoljára eljátsszák az egyest: “Parádés hír!!! A bécsi koncertre is van jegyem, amikor azt megvettem még nem volt ismert a hazai koncert. Se baj!!!…
  • Herr Wolf on Helloween – Skyfall 2.0?: “Húúúúúú!!! A betyárját!!! Ez egy brutálisan remek dal!!! Minimum 10 pont!!! Szép volt FIÚK!!!
  • Herr Wolf on Holnap lesz Ozzy Osbourne temetése: “Szomorú vagyok, hogy 1 héttel OZZY halála óta rajtam kívül SENKI, EGYETLEN rajongó NEM volt képes ezen oldalon megemlékezni róla!…
  • Promises on Helloween – Skyfall 2.0?: “Minden benne van, amiért szeretjük a Helloweent! Album megrendelve, koncertjegy zsebben! 🤘
  • helloweenforever on Helloween – Skyfall 2.0?: “Jo kis ízelítő. 😀 Nekem nagyon tetszik.
  • Herr Wolf on Elhunyt Ozzy Osbourne: “Nagyon szomorú hír!!! Fájdalmasan nagy veszteség a világ METAL Fanjainak!!! Brutálisan nagy veszteség a halála!!! Többször láttam élőben úgy is…