Be’lakor – Konceptalbummal jelentkeztek az ausztrál death metalosok

írta rune | 2016.06.27.

A 2012-ben megjelent ’Of Breath and Bone’ után negyedik albumával jelentkezett az ausztrál dallamos death metal banda.

A srácok elmondása szerint: „A ’Vessels’ egy évnyi kemény munka eredményeként született, nem fér hozzá kétség, hogy ez az album volt az eddigi legnagyobb kihívás számunkra. Sokkal rétegeltebb, gazdagabb, mint bármelyik korábbi munkánk. Egyes részek ismerősek lehetnek azoknak, akik hallgattak már Be’lakor lemezeket, más elemek viszont okozhatnak meglepetést. Fontosnak tartottuk, hogy számunkra és mások számára is izgalmas és változatos zenét tegyünk le az asztalra. Mivel a ’Vessels’ az első konceptalbumunk, ezért a dalszövegek terén is oda kellett tennünk magunkat.”

A ’Vessels’ június 24-én jelent meg a Napalm Records jóvoltából, aminek alkalmából szöveges videó készült a The Smoke of Many Fires című dalhoz, alább pedig teljes egészében meghallgatható az új anyag.

A dalok listája:

1. Luma
2. An Ember’s Arc
3. Withering Strands
4. Roots To Sever
5. Whelm
6. A Thread Dissolves
7. Grasping Light
8. The Smoke Of Many Fires

Legutóbbi hozzászólások

  • Herr Wolf on Metallica: Load (Expanded Edition 3 CD): “Ez egy ATOMBRUTÁLISAN PARÁDÉS, kihagyhatatlan kiadvány!!! Szerencsére nekem is jutott belőle!!!
  • Herr Wolf on U.D.O. – Andrey Smirnov távozik a zenekarból: “Szia Gábor! Én azért írtam szinte biztosra Matthias érkezését, mert egy nagyon jó Barátom Németországban dolgozik. Minden héten beszélünk és…
  • Csiki Gábor (CsiGabiGa) on U.D.O. – Andrey Smirnov távozik a zenekarból: “Dieth egyelőre csak tipp a részünkről, megerősítés tudtommal még nem volt, de november 15-ig minden bizonnyal kiderül.Sőt, már valamivel hamarabb…
  • Herr Wolf on U.D.O. – Andrey Smirnov távozik a zenekarból: “Kár érte! Remek gitáros! Köszönjük! De a helyére érkező Matthias Dieth pazar játékos. Tehát a minőségben nem lesz változás! Meg…
  • Herr Wolf on Újra öttagú az Accept: “Hát, hogy őszinte legyek, ez a hír nem …aszott szét! Úgy is mondhatnám, hogy ….és akkor mi van?
  • steelheart66 on A Twisted Sister visszatér 2026-ban!: “Az év híre. A 2004-es Pecsa koncert éltem koncertje volt. Álmomban nem gondoltam, hogy látom még őket élőben. Dee Snider…
  • Herr Wolf on A Twisted Sister visszatér 2026-ban!: “Húúúúúú!!! Ez REMEK hír!!! Nagyon remélem, hogy valaki majd elhozza Magyarországra is a bandát!!! Ha mégse, akkor megyek külföldre!!! Bécs…
  • Herr Wolf on Bryan Adams állja az ütéseket: “Bocsánat, de elsőre ezt gondoltam, hogy “Ki ez a Mókus?”. Az idő kegyetlen. Megváltozunk!!! A dal egyébként JÓ!!!