Sabaton – Szöveges videón debütált az első új szerzemény

írta TAZ | 2016.06.10.

A Sabaton nem hazudtolta meg magát ezúttal sem, mivel egy vérbeli háborús dallal jelentkezett, melynek címe The Lost Battalion.

„Ismét Peter Tägtgrennel dolgozunk az új fejlesztésű, csúcskategóriás Abyss stúdiójában, ahol felvesszük és keverjük az anyagot. A maszterelést Jonas Kjellgren végzi majd, aki szintén ugyanitt, a gyönyörű Pärlbyben dolgozik, a svéd vidéken. A ’Carolus Rex’ és a ’Heroes’ is ugyanígy készült, szóval nagyon kényelmes visszatérni erre a helyre, ugyanazok az emberek közé. A rajongók felismerik majd a lemez Sabaton-hangzását, azonban úgy érezzük, hogy ezúttal sikerült egyet előrelépnünk.” – mondta a basszeros, Pär Sundström az augusztus 19-én megjelenő ’The Last Stand’ című lemezről. A Nuclear Blast gondozásában érkező album borítóját ezúttal is Sallai Péter készítette, a téma pedig mi más lehetne, mint a háború. A többféle változatban (CD, CD+DVD, Box, 2 LP, Sabaton-tank + box, digitális) megjelenő lemez első publikus dala, a The Lost Battalion alább meghallgatható a részletes számlista után.

További jó hír a rajongóknak, hogy 2017. március 5-én az Accepttel tér vissza hazánkba Joakim Brodén és csapata, a koncertre a Barba Negra Music Clubban kerül sor.

’The Last Stand’ számlista:

CD+DVD-Digi

CD

1. Sparta
2. Last Dying Breath
3. Blood Of Bannockburn
4. Diary Of An Unknown Soldier
5. The Lost Battalion
6. Rorke's Drift
7. The Last Stand
8. Hill 3234
9. Shiroyama
10. Winged Hussars
11. The Last Battle

Bónusz:

12. Camouflage
13. All Guns Blazing

DVD - Live @ Stereolux, Nantes (France)

1. Intro (The March To War)
2. Ghost Division
3. Far From The Fame
4. Uprising
5. Midway
6. Gott Mit Uns

7. Resist And Bite
8. Wolfpack
9. Dominium Maris Baltici
10. Carolus Rex
11. Swedish Pagans
12. Soldier Of 3 Armies
13. Attero Dominatus
14. The Art Of War
15. Wind Of Change
16. To Hell And Back
17. Night Witches
18. Primo Victoria
19. Metal Crüe

CD

1. Sparta
2. Last Dying Breath
3. Blood Of Bannockburn
4. Diary Of An Unknown Soldier
5. The Lost Battalion
6. Rorke's Drift
7. The Last Stand
8. Hill 3234
9. Shiroyama
10. Winged Hussars
11. The Last Battle

Earbook

CD:

1. Sparta
2. Last Dying Breath
3. Blood Of Bannockburn
4. Diary Of An Unknown Soldier
5. The Lost Battalion
6. Rorke's Drift
7. The Last Stand
8. Hill 3234
9. Shiroyama
10. Winged Hussars
11. The Last Battle

Bónusz:

12. Camouflage
13. All Guns Blazing
14. Afraid To Shoot Strangers

DVD - Live @ Stereolux, Nantes (France):

1. Intro (The March To War)
2. Ghost Division
3. Far From The Fame
4. Uprising
5. Midway
6. Gott Mit Uns
7. Resist And Bite
8. Wolfpack
9. Dominium Maris Baltici
10. Carolus Rex
11. Swedish Pagans
12. Soldier Of 3 Armies
13. Attero Dominatus
14. The Art Of War
15. Wind Of Change
16. To Hell And Back
17. Night Witches
18. Primo Victoria
19. Metal Crüe

Live CD - Live @ Stereolux, Nantes (France)

1. Intro (The March To War)
2. Ghost Division
3. Far From The Fame
4. Uprising
5. Midway
6. Gott Mit Uns
7. Resist And Bite
8. Wolfpack
9. Dominium Maris Baltici
10. Carolus Rex
11. Swedish Pagans
12. Soldier Of 3 Armies
13. Attero Dominatus
14. The Art Of War
15. Wind Of Change
16. To Hell And Back
17. Night Witches
18. Primo Victoria
19. Metal Crüe

2LP - 45 RPM

Side A:

1. Sparta
2. Last Dying Breath
3. Blood Of Bannockburn
4. Diary Of An Unknown Soldier
5. The Lost Battalion

Side B:

1. Rorke's Drift
2. The Last Stand
3. Hill 3234
4. Shiroyama

Side C:

1. Winged Hussars
2. The Last Battle

Side D (Bónusz):

1. Camouflage
2. All Guns Blazing

Legutóbbi hozzászólások

  • Herr Wolf on U.D.O. – Andrey Smirnov távozik a zenekarból: “Szia Gábor! Én azért írtam szinte biztosra Matthias érkezését, mert egy nagyon jó Barátom Németországban dolgozik. Minden héten beszélünk és…
  • Csiki Gábor (CsiGabiGa) on U.D.O. – Andrey Smirnov távozik a zenekarból: “Dieth egyelőre csak tipp a részünkről, megerősítés tudtommal még nem volt, de november 15-ig minden bizonnyal kiderül.Sőt, már valamivel hamarabb…
  • Herr Wolf on U.D.O. – Andrey Smirnov távozik a zenekarból: “Kár érte! Remek gitáros! Köszönjük! De a helyére érkező Matthias Dieth pazar játékos. Tehát a minőségben nem lesz változás! Meg…
  • Herr Wolf on Újra öttagú az Accept: “Hát, hogy őszinte legyek, ez a hír nem …aszott szét! Úgy is mondhatnám, hogy ….és akkor mi van?
  • steelheart66 on A Twisted Sister visszatér 2026-ban!: “Az év híre. A 2004-es Pecsa koncert éltem koncertje volt. Álmomban nem gondoltam, hogy látom még őket élőben. Dee Snider…
  • Herr Wolf on A Twisted Sister visszatér 2026-ban!: “Húúúúúú!!! Ez REMEK hír!!! Nagyon remélem, hogy valaki majd elhozza Magyarországra is a bandát!!! Ha mégse, akkor megyek külföldre!!! Bécs…
  • Herr Wolf on Bryan Adams állja az ütéseket: “Bocsánat, de elsőre ezt gondoltam, hogy “Ki ez a Mókus?”. Az idő kegyetlen. Megváltozunk!!! A dal egyébként JÓ!!!
  • Herr Wolf on Helloween – Az a kicsi, amivel már épp túl sok: “Látva a videót és hallgatva a dalt, nálam totál libabőr jött elő!!! Brilliáns dal!!! Amúgy az album is nagyon-nagyon jó!!!…