Brad Whitford – Már a harmadik Aerosmith-tag dolgozik szólólemezen

írta Dzsó | 2016.04.15.

Steven Tyler és Joe Perry után ezúttal az Aerosmith gitárosa jelentette be, hogy 35 év után új albumot ad ki Ted Nugent egykori énekesével, akivel tavaly ismét elkezdett együtt zenélni.

Brad Whitford 1980-ban egy időre kiszállt az Aerosmith-ből, majd közös albumot készített 1981-ben Derek St. Holmes gitáros-énekessel. A Whitford-St. Holmes néven futó formáció nem volt különösebben sikeres, de kisebb helyeken fellépve körbeturnézták az USA délkeleti államait.

Nemrég lett hivatalos, hogy ’Reunion’ lesz az új lemez címe és a Mailboat Records kiadónál jön ki június 3-án, a megjelenést egy kislemez vezeti fel május 9-én, ennek pedig Shapes a címe. Whitford így nyilatkozott: „Derek és én mindig is jóban voltunk. Írtunk egy csomó zenét és elkezdtünk összeállítani egy zenekart, majd stúdióba vonultunk és két nap alatt felvettünk 9 nótát.”

Több részlet nem ismert, de az már biztos, hogy júniusban 17 állomásos turnéra indulnak az Államokban, ebből 15 helyszínen a Whitesnake vendégeként lépnek fel.

Legutóbbi hozzászólások

  • Herr Wolf on U.D.O. – Andrey Smirnov távozik a zenekarból: “Szia Gábor! Én azért írtam szinte biztosra Matthias érkezését, mert egy nagyon jó Barátom Németországban dolgozik. Minden héten beszélünk és…
  • Csiki Gábor (CsiGabiGa) on U.D.O. – Andrey Smirnov távozik a zenekarból: “Dieth egyelőre csak tipp a részünkről, megerősítés tudtommal még nem volt, de november 15-ig minden bizonnyal kiderül.Sőt, már valamivel hamarabb…
  • Herr Wolf on U.D.O. – Andrey Smirnov távozik a zenekarból: “Kár érte! Remek gitáros! Köszönjük! De a helyére érkező Matthias Dieth pazar játékos. Tehát a minőségben nem lesz változás! Meg…
  • Herr Wolf on Újra öttagú az Accept: “Hát, hogy őszinte legyek, ez a hír nem …aszott szét! Úgy is mondhatnám, hogy ….és akkor mi van?
  • steelheart66 on A Twisted Sister visszatér 2026-ban!: “Az év híre. A 2004-es Pecsa koncert éltem koncertje volt. Álmomban nem gondoltam, hogy látom még őket élőben. Dee Snider…
  • Herr Wolf on A Twisted Sister visszatér 2026-ban!: “Húúúúúú!!! Ez REMEK hír!!! Nagyon remélem, hogy valaki majd elhozza Magyarországra is a bandát!!! Ha mégse, akkor megyek külföldre!!! Bécs…
  • Herr Wolf on Bryan Adams állja az ütéseket: “Bocsánat, de elsőre ezt gondoltam, hogy “Ki ez a Mókus?”. Az idő kegyetlen. Megváltozunk!!! A dal egyébként JÓ!!!
  • Herr Wolf on Helloween – Az a kicsi, amivel már épp túl sok: “Látva a videót és hallgatva a dalt, nálam totál libabőr jött elő!!! Brilliáns dal!!! Amúgy az album is nagyon-nagyon jó!!!…