Guns N’ Roses – A Coachella mellett 25 állomásos stadionturné is lesz

írta TAZ | 2015.12.30.

Legalábbis a Billboard szerint, akik már szinte biztosra is veszik a Guns-reuniont.

Karácsonykor újabb olaj került a tűzre azzal, hogy a klasszikus Guns-logó kikerült a csapat honlapjára, ezen kívül az Egyesült Államokban a legújabb Star Wars film vetítése előtt az előzetesekben a Welcome To The Jungle rövid részlete hangzott el közönségfelvételek kíséretében. Elsősorban erre (valamint nyilván belső infókra) alapozva a Billboard már tényként közölte, hogy a jövő áprilisi kaliforniai Coachella fesztiválon fellép az Axl Rose és Slash vezette Guns N’ Roses. Ezen kívül pedig 25 megállós stadionturnét is jósolnak, valamint ők lehetnek az egyik első fellépők a hamarosan megnyitó Las Vegas Arena színpadán is. A csapat egy koncertért körülbelül 3 millió dollárt szakíthat, a jegyek pedig 250 és 275 dollár közé várhatóak. És hogy ez csak egy újabb pletyka vagy a színtiszta igazság, az hamarosan kiderül, ugyanis a Coachella hivatalos programját január 5-én hozzák nyilvánosságra.

Legutóbbi hozzászólások

  • Herr Wolf on U.D.O. – Andrey Smirnov távozik a zenekarból: “Szia Gábor! Én azért írtam szinte biztosra Matthias érkezését, mert egy nagyon jó Barátom Németországban dolgozik. Minden héten beszélünk és…
  • Csiki Gábor (CsiGabiGa) on U.D.O. – Andrey Smirnov távozik a zenekarból: “Dieth egyelőre csak tipp a részünkről, megerősítés tudtommal még nem volt, de november 15-ig minden bizonnyal kiderül.Sőt, már valamivel hamarabb…
  • Herr Wolf on U.D.O. – Andrey Smirnov távozik a zenekarból: “Kár érte! Remek gitáros! Köszönjük! De a helyére érkező Matthias Dieth pazar játékos. Tehát a minőségben nem lesz változás! Meg…
  • Herr Wolf on Újra öttagú az Accept: “Hát, hogy őszinte legyek, ez a hír nem …aszott szét! Úgy is mondhatnám, hogy ….és akkor mi van?
  • steelheart66 on A Twisted Sister visszatér 2026-ban!: “Az év híre. A 2004-es Pecsa koncert éltem koncertje volt. Álmomban nem gondoltam, hogy látom még őket élőben. Dee Snider…
  • Herr Wolf on A Twisted Sister visszatér 2026-ban!: “Húúúúúú!!! Ez REMEK hír!!! Nagyon remélem, hogy valaki majd elhozza Magyarországra is a bandát!!! Ha mégse, akkor megyek külföldre!!! Bécs…
  • Herr Wolf on Bryan Adams állja az ütéseket: “Bocsánat, de elsőre ezt gondoltam, hogy “Ki ez a Mókus?”. Az idő kegyetlen. Megváltozunk!!! A dal egyébként JÓ!!!
  • Herr Wolf on Helloween – Az a kicsi, amivel már épp túl sok: “Látva a videót és hallgatva a dalt, nálam totál libabőr jött elő!!! Brilliáns dal!!! Amúgy az album is nagyon-nagyon jó!!!…