Masters Of Rock 2016 – Az első fecskék a cseh fesztiválra is megérkeztek

írta savafan | 2015.11.18.

Hétvégén rendezték meg a szokásos Winter Masters Of Rock fesztivált, ahol bejelentették a jövő évi Masters Of Rock első fellépőit.

8 év után térnek vissza a Masters színpadára az Apocalyptica finn csellistái, akik nem olyan régen jártak hazánkban, de szintén 8 év után lép fel a fesztiválon az Amon Amarth is, akik majd új lemezükkel érkeznek a cseh városba. Új albummal érkezik Tarja, ő viszont most nem egy nagyzenekaros koncertet ad, hanem a rockosabb énjét mutatja meg a közönségnek. Különleges fellépéssel készül az Eluveitie, akik akusztikus koncerttel nyűgözik le a közönséget, Elize Ryd bandája, az Amaranthe pedig új albummal, egyébként ők korábban már többször is felléptek a fesztiválon. Első alkalommal teszi tiszteletét a rendezvényen a Testament, nem úgy a Korpiklaani tagjai, akik ezúttal egy inkább éjszakai idősávban fognak fellépni, a koncertet viszont rögzítik egy DVD-hez. Rajtuk kívül több olyan banda is biztos fellépő, akik korábban már megfordultak a fesztiválon, de természetesen új nevek is szerepelnek a listán.

Az eddig bejelentett fellépők:

Apocalyptica
Amon Amarth
Tarja
Eluveitie
Amaranthe
Testament
Korpiklaani
The 69 Eyes
Ensiferum
Luca Turilli’s Rhapsody
Oomph!
Freedom Call
Rotting Christ
Evergrey
Waltari
Kissin’ Dynamite
Threshold
Melechesh
Swallow The Sun
Orden Ogan
Thunder Mother

Masters Of Rock 2016
Vizovice, Csehország
2016. 07. 14-17.
Jegyár: 44EUR
További infók ITT

Legutóbbi hozzászólások

  • Herr Wolf on Metallica: Load (Expanded Edition 3 CD): “Ez egy ATOMBRUTÁLISAN PARÁDÉS, kihagyhatatlan kiadvány!!! Szerencsére nekem is jutott belőle!!!
  • Herr Wolf on U.D.O. – Andrey Smirnov távozik a zenekarból: “Szia Gábor! Én azért írtam szinte biztosra Matthias érkezését, mert egy nagyon jó Barátom Németországban dolgozik. Minden héten beszélünk és…
  • Csiki Gábor (CsiGabiGa) on U.D.O. – Andrey Smirnov távozik a zenekarból: “Dieth egyelőre csak tipp a részünkről, megerősítés tudtommal még nem volt, de november 15-ig minden bizonnyal kiderül.Sőt, már valamivel hamarabb…
  • Herr Wolf on U.D.O. – Andrey Smirnov távozik a zenekarból: “Kár érte! Remek gitáros! Köszönjük! De a helyére érkező Matthias Dieth pazar játékos. Tehát a minőségben nem lesz változás! Meg…
  • Herr Wolf on Újra öttagú az Accept: “Hát, hogy őszinte legyek, ez a hír nem …aszott szét! Úgy is mondhatnám, hogy ….és akkor mi van?
  • steelheart66 on A Twisted Sister visszatér 2026-ban!: “Az év híre. A 2004-es Pecsa koncert éltem koncertje volt. Álmomban nem gondoltam, hogy látom még őket élőben. Dee Snider…
  • Herr Wolf on A Twisted Sister visszatér 2026-ban!: “Húúúúúú!!! Ez REMEK hír!!! Nagyon remélem, hogy valaki majd elhozza Magyarországra is a bandát!!! Ha mégse, akkor megyek külföldre!!! Bécs…
  • Herr Wolf on Bryan Adams állja az ütéseket: “Bocsánat, de elsőre ezt gondoltam, hogy “Ki ez a Mókus?”. Az idő kegyetlen. Megváltozunk!!! A dal egyébként JÓ!!!