Ignite - Két koncerten mutatják be Budapesten az új albumukat (x)

írta Hard Rock Magazin | 2015.10.20.

Tíz év után új albummal, és egy Európa-turnéval tér vissza a kaliforniai hardcorepunk rock banda, a Téglás Zoli vezette Ignite

A legutóbbi, 2006-os 'Our Darkest Day' című lemez után 2016. január 8-án napvilágot lát a Century Media kiadásában az 'A War Against You' című album, rajta 17 punkrock felvétellel, köztük a korábban demóváltozatban már a netre kikerült Falu című dallal, amit a rajongók már az „új Place Called Home”-ként tartanak számon. Zoliék a januári Európa-turnét egy dupla budapesti koncerttel zárják, aminek a főváros legnagyobb rock klubja, a Barba Negra Music Club ad helyet. 

„Idén januárban sokan lemaradtak a pesti koncertekről, mert hamar elfogytak a jegyek. Most mindkét koncert a Barba Negrában lesz, hogy biztosan beférjen mindenki, aki látni akar minket.” -mondta el a koncerttel kapcsolatban Téglás Zoli, az Ignite magyar/amerikai frontembere, aki igazi zúzást ígér mindkét estére.

Az Ignite énekese a zene mellett új területen is nyitott: a veresegyhá1zi gyökerekkel rendelkező Zoli, az amerikai White Rabbit Partners Media egyik vezetőjeként, a tervek szerint filmes és televíziós produkciók finanszírozását vállalja fel: „Korábban is szó volt arról, hogy segíteni szeretnék azzal, hogy befektetőket hozok Magyarországra. Ezzel a céggel nagyon klassz dolgokat fogunk csinálni, ami pénzt hoz a magyar vállalkozásoknak. A média mellett kórházakat, drog rehabilitációs központokat és mentális egészségügyi intézményeket kívánunk nyitni és újranyitni itthon.”

Ignite - 'A War Against You' lemezbemutató koncert
2016.01.28-29.
Barba Negra Music Club
Budapest XI., Prielle Kornélia utca 4.
Jegyértékesítés: Barba Negra Music Club jegypénztára
Nyitva tartás: hétfőtől szombatig 14 és 20 óra között
Cím: 1117 Budapest, Prielle Kornélia utca 4.
Online: a Barba Negra Music Club és a Ticketportál rendszerében

Legutóbbi hozzászólások

  • Herr Wolf on Bryan Adams állja az ütéseket: “Bocsánat, de elsőre ezt gondoltam, hogy “Ki ez a Mókus?”. Az idő kegyetlen. Megváltozunk!!! A dal egyébként JÓ!!!
  • Herr Wolf on Helloween – Az a kicsi, amivel már épp túl sok: “Látva a videót és hallgatva a dalt, nálam totál libabőr jött elő!!! Brilliáns dal!!! Amúgy az album is nagyon-nagyon jó!!!…
  • Herr Wolf on W.A.S.P. – Még egyszer utoljára eljátsszák az egyest: “Parádés hír!!! A bécsi koncertre is van jegyem, amikor azt megvettem még nem volt ismert a hazai koncert. Se baj!!!…
  • Herr Wolf on Helloween – Skyfall 2.0?: “Húúúúúú!!! A betyárját!!! Ez egy brutálisan remek dal!!! Minimum 10 pont!!! Szép volt FIÚK!!!
  • Herr Wolf on Holnap lesz Ozzy Osbourne temetése: “Szomorú vagyok, hogy 1 héttel OZZY halála óta rajtam kívül SENKI, EGYETLEN rajongó NEM volt képes ezen oldalon megemlékezni róla!…
  • Promises on Helloween – Skyfall 2.0?: “Minden benne van, amiért szeretjük a Helloweent! Album megrendelve, koncertjegy zsebben! 🤘
  • helloweenforever on Helloween – Skyfall 2.0?: “Jo kis ízelítő. 😀 Nekem nagyon tetszik.
  • Herr Wolf on Elhunyt Ozzy Osbourne: “Nagyon szomorú hír!!! Fájdalmasan nagy veszteség a világ METAL Fanjainak!!! Brutálisan nagy veszteség a halála!!! Többször láttam élőben úgy is…