Trans-Siberian Orchestra - Történelmi levelek ihlették az új albumot

írta TAZ | 2015.10.10.

Rendesen felpörögtek az események a Savatage és a hozzá köthető Trans-Siberian Orchestra háza táján is, hiszen míg Jon Oliva régi bandájának ír állítása szerint jobbnál jobb dalokat, addig Paul O’Neill a TSO-nak hozott össze egy teljes értékű új lemezt hat év után.

„Az évek során lehetőségem nyílt kezemben tartani és olvasni olyan emberek által írt leveleket, akik inspiráltak engem és nyomot hagytak a civilizációnkban. Ilyen volt Mark Twain, Ben Franklin, Thomas Edison és Orville Wright is, azonban amikor a kezemben fogtam Lincoln elnök egyik levelét, az olyan módon repített el a világába, ahogy azt korábban sosem képzeltem volna.” – mondta a csapat legfőbb ötletgazdája, a producerként is dolgozó Paul O’Neill az új anyagról, amihez az inspirációt a történelem iránti hatalmas szeretetéből nyerte. Elmondása szerint ez lesz a csapat első hibrid albuma, aminek koncepciója a hat évvel ezelőtti ’Night Castle’ témáján, valamint a múlt bölcsessége és a jövő reménye közötti beszélgetésen alapul, amit egy gyermek és nagyapja régi barátjának levelezésén keresztül elevenedik meg.

A ’Letters From The Labyrinth’ november 13-án jelenik meg az Universal Music gondozásában és a borító, valamint a számlista máris csekkolható.

’Letters From The Labyrinth’ számlista:

1. Time And Distance (The Dash) (O'Neill, Oliva)
2. Madness Of Men (Beethoven/O'Neill/Oliva)
3. Prometheus (Beethoven/O'Neill/Oliva)
4. Mountain Labyrinth (Borodin/O'Neill)
5. King Rurik (O'Neill/Kuprij)
6. Prince Igor (Rimsky Korsakov/Borodin/Glazunov/O'Neill/Oliva )
7. The Night Conceives (O'Neill/Oliva)
8. Forget About The Blame (J Green)
9. Not Dead Yet (O'Neill/Oliva)
10. Past Tomorrow (O'Neill/Oliva)
11. Stay (O'Neill)
12. Not The Same (O'Neill/O'Neill)
13. Who I Am (O'Neill)
14. Lullaby Night (Bach/O'Neill)

Bónuszdal:

15. Forget About The Blame (featuring Lzzy Hale) (J Green)

Legutóbbi hozzászólások

  • Herr Wolf on Metallica: Load (Expanded Edition 3 CD): “Ez egy ATOMBRUTÁLISAN PARÁDÉS, kihagyhatatlan kiadvány!!! Szerencsére nekem is jutott belőle!!!
  • Herr Wolf on U.D.O. – Andrey Smirnov távozik a zenekarból: “Szia Gábor! Én azért írtam szinte biztosra Matthias érkezését, mert egy nagyon jó Barátom Németországban dolgozik. Minden héten beszélünk és…
  • Csiki Gábor (CsiGabiGa) on U.D.O. – Andrey Smirnov távozik a zenekarból: “Dieth egyelőre csak tipp a részünkről, megerősítés tudtommal még nem volt, de november 15-ig minden bizonnyal kiderül.Sőt, már valamivel hamarabb…
  • Herr Wolf on U.D.O. – Andrey Smirnov távozik a zenekarból: “Kár érte! Remek gitáros! Köszönjük! De a helyére érkező Matthias Dieth pazar játékos. Tehát a minőségben nem lesz változás! Meg…
  • Herr Wolf on Újra öttagú az Accept: “Hát, hogy őszinte legyek, ez a hír nem …aszott szét! Úgy is mondhatnám, hogy ….és akkor mi van?
  • steelheart66 on A Twisted Sister visszatér 2026-ban!: “Az év híre. A 2004-es Pecsa koncert éltem koncertje volt. Álmomban nem gondoltam, hogy látom még őket élőben. Dee Snider…
  • Herr Wolf on A Twisted Sister visszatér 2026-ban!: “Húúúúúú!!! Ez REMEK hír!!! Nagyon remélem, hogy valaki majd elhozza Magyarországra is a bandát!!! Ha mégse, akkor megyek külföldre!!! Bécs…
  • Herr Wolf on Bryan Adams állja az ütéseket: “Bocsánat, de elsőre ezt gondoltam, hogy “Ki ez a Mókus?”. Az idő kegyetlen. Megváltozunk!!! A dal egyébként JÓ!!!