Zak Stevens - Szerinte Jon Oliva most í­rja a legjobb dalokat a Streets és a Gutter Ballet óta

írta TAZ | 2015.10.04.

Tegnap adott interjút a görög Rock Overdose magazinnak Zak Stevens, aki nagyon lelkesen nyilatkozott a Savatage jövőjét illetően.

A nyári Wacken fesztiválos fellépés óta felpörögtek az események a Savatage háza táján, Zak Stevens szerint hamarosan összeülnek és megbeszélik, hogy milyen irányba induljanak el a munkával: „Jelenleg csak a következő fázisról beszélgetünk. Hamarosan találkozunk, hiszen nemsokára indul a TSO turné. November 1-jén indulnak a próbák, szóval ha összejövünk, akkor kitaláljuk, mi legyen a következő lépés. Meg kell beszélnünk, hogy turnézni akarunk, vagy nekifogni egy új albumnak, de igazából mindenki lelkes a mindegyik iránt. A Wacken showban az volt a legjobb, hogy felélesztette a tüzet és összehozott bennünket, úgyhogy most már azt kell csak kitalálni, mi legyen a folytatás. Olyan okosan kell intéznünk az ügyeket, hogy az mindenkit feltüzeljen és mozgásban tartsa a dolgokat. Tűzben kell tartani a vasat és nyomni a rockot. Nekem megvan a saját elképzelésem, hogy mit szeretnék csinálni, de ezt még meg kell osztanom a többiekkel is. De legalább a TSO nem fog turnézni jövő tavasszal, ami teret hagy néhány nagyszerű dologra.”

Az énekes ezen felül azt is elárulta, hogy Jon Oliva már nagyban dolgozik, folyamatosan írja a dalokat, sőt állítása szerint a Streets és a Gutter Ballet óta megszülettek a legjobb Savatage szerzemények: „Jon rengeteg anyagot ír, amiről még egyelőre nem tudjuk, hogy hol fog landolni pontosan, de annyit elmondhatok, hogy jelenleg nagyon lelkes és inspirált, még azokkal kapcsolatban is, amiket ír. Írja a dalokat, majd azzal hív, hogy: ’Istenem, azt hiszem, hogy megírtam a legjobb dalt a Streets és a Gutter Ballet óta.’ Amire én csak annyit tudok mondani, hogy: ’Te jó ég!’ Úgyhogy nagyon izgalmas, ami jelenleg a háttérben folyik.”

Stevens másik bandájának, a Circle II Circle-nek október 16-án jelenik meg az új albuma ’Reign Of Darkness’ címmel, a Trans-Siberian Orchestra téli turnéján pedig ő is részt vesz ezúttal, úgyhogy ennek köszönhetően nemrég lemondta teljes akusztikus turnéját, beleértve a budapesti koncertet is.

Legutóbbi hozzászólások

  • Herr Wolf on Metallica: Load (Expanded Edition 3 CD): “Ez egy ATOMBRUTÁLISAN PARÁDÉS, kihagyhatatlan kiadvány!!! Szerencsére nekem is jutott belőle!!!
  • Herr Wolf on U.D.O. – Andrey Smirnov távozik a zenekarból: “Szia Gábor! Én azért írtam szinte biztosra Matthias érkezését, mert egy nagyon jó Barátom Németországban dolgozik. Minden héten beszélünk és…
  • Csiki Gábor (CsiGabiGa) on U.D.O. – Andrey Smirnov távozik a zenekarból: “Dieth egyelőre csak tipp a részünkről, megerősítés tudtommal még nem volt, de november 15-ig minden bizonnyal kiderül.Sőt, már valamivel hamarabb…
  • Herr Wolf on U.D.O. – Andrey Smirnov távozik a zenekarból: “Kár érte! Remek gitáros! Köszönjük! De a helyére érkező Matthias Dieth pazar játékos. Tehát a minőségben nem lesz változás! Meg…
  • Herr Wolf on Újra öttagú az Accept: “Hát, hogy őszinte legyek, ez a hír nem …aszott szét! Úgy is mondhatnám, hogy ….és akkor mi van?
  • steelheart66 on A Twisted Sister visszatér 2026-ban!: “Az év híre. A 2004-es Pecsa koncert éltem koncertje volt. Álmomban nem gondoltam, hogy látom még őket élőben. Dee Snider…
  • Herr Wolf on A Twisted Sister visszatér 2026-ban!: “Húúúúúú!!! Ez REMEK hír!!! Nagyon remélem, hogy valaki majd elhozza Magyarországra is a bandát!!! Ha mégse, akkor megyek külföldre!!! Bécs…
  • Herr Wolf on Bryan Adams állja az ütéseket: “Bocsánat, de elsőre ezt gondoltam, hogy “Ki ez a Mókus?”. Az idő kegyetlen. Megváltozunk!!! A dal egyébként JÓ!!!