The Temperance Movement - Kilépett a banda egyik alapí­tótagja

írta TAZ | 2015.09.29.

Luke Potashnick gitáros 4 év után hagyta el zenekarát.

Januárban jelenik meg a brit zenekar ’White Bear’ című második lemeze, azonban ennek turnéján már nem vesz részt a csapat alapító gitárosa, Luke Potashnick:

„Több évnyi turnézás után letérni az útról nem könnyű döntés. Luke éveken át játszott és turnézott nemzetközi szinten, azonban mindig is a stúdiót részesítette előnyben a színpadnál. Amíg a banda együtt volt, addig Luke csendben élvezte a zeneszerző/producer karrierjét, aminek ezentúl szeretné teljes mértékben szentelni magát. Szeretetteljesen támogatjuk döntését és hálásak vagyunk a nagyszerű pillanatokért, amiket megoszthattunk a The Temperance Movementben.” - magyarázza Potashnick döntését a csapat hivatalos közleménye. Luke helyett a banda Ullapool fesztiválos fellépésén Jacob Hildebrand állt színpadra, azonban egyelőre nem tudni, hogy ő lesz-e zenekar új gitárosa.

Legutóbbi hozzászólások

  • Herr Wolf on Bryan Adams állja az ütéseket: “Bocsánat, de elsőre ezt gondoltam, hogy “Ki ez a Mókus?”. Az idő kegyetlen. Megváltozunk!!! A dal egyébként JÓ!!!
  • Herr Wolf on Helloween – Az a kicsi, amivel már épp túl sok: “Látva a videót és hallgatva a dalt, nálam totál libabőr jött elő!!! Brilliáns dal!!! Amúgy az album is nagyon-nagyon jó!!!…
  • Herr Wolf on W.A.S.P. – Még egyszer utoljára eljátsszák az egyest: “Parádés hír!!! A bécsi koncertre is van jegyem, amikor azt megvettem még nem volt ismert a hazai koncert. Se baj!!!…
  • Herr Wolf on Helloween – Skyfall 2.0?: “Húúúúúú!!! A betyárját!!! Ez egy brutálisan remek dal!!! Minimum 10 pont!!! Szép volt FIÚK!!!
  • Herr Wolf on Holnap lesz Ozzy Osbourne temetése: “Szomorú vagyok, hogy 1 héttel OZZY halála óta rajtam kívül SENKI, EGYETLEN rajongó NEM volt képes ezen oldalon megemlékezni róla!…
  • Promises on Helloween – Skyfall 2.0?: “Minden benne van, amiért szeretjük a Helloweent! Album megrendelve, koncertjegy zsebben! 🤘
  • helloweenforever on Helloween – Skyfall 2.0?: “Jo kis ízelítő. 😀 Nekem nagyon tetszik.
  • Herr Wolf on Elhunyt Ozzy Osbourne: “Nagyon szomorú hír!!! Fájdalmasan nagy veszteség a világ METAL Fanjainak!!! Brutálisan nagy veszteség a halála!!! Többször láttam élőben úgy is…