Ignite - A magyar rajongóknak is szeretnének kedvezni a januárban megjelenő albumon (x)

írta Hard Rock Magazin | 2015.09.15.

Az Ignite befejezte legújabb albumának stúdiómunkálatait és mivel a kaliforniai csapat 2006-ban adta ki utolsó sorlemezét, így érthető a felfokozott várakozás.

A rajongói és szakmai körökben is osztatlan sikert aratott ’Our Darkest Days’ után, a Century Media kiadó gondozásában 2016. január 8-án ’A War Against You’ címmel kerül világszerte - így Magyarországon is - a boltokba és lesz elérhető a digitális felületeken is. A korábban demó formájában a YouTube-ra kikerült Falu című dalt már most az új Place Called Home-ként emlegetik a zenekar rajongói, de Zoli szerint tartogat még meglepetéseket az új lemez: „Nagyon sokat dolgoztunk rajta, és tudjuk, hogy sokan várják már a lemezt, de érdemes türelmesnek lenni, mert szeretnénk a magyar rajongóknak külön is kedvezni. A múlt héten végre befejeztük a keverését a lemeznek, lesznek rajta rockosabb darabok és persze punkosabbak is.” - kommentálta az A War Against You felvételeit az énekes.

Téglás Zoliék 2016 január közepén, az EMP Persistence Tour keretén belül lesznek láthatók nyugat-Európában a TERROR, a H2O, az Iron Reagan, a Twitching Tongues, a Wisdom In Chains és a Risk I társaságában.

EMP Persistence Tour 2016

14.01.16 (DE) Berlin - Astra 
15.01.16 (DE) Hamburg - Grosse Freiheit 36
16.01.16 (DE) Oberhausen - Turbinenhalle
17.01.16 (B) Torhout - De Mast
19.01.16 (CH) Pratteln - Z7
20.01.16 (DE) Saarbrücken - Garage
21.01.16 (DE) München - Backstage
22.01.16 (DE) Wiesbaden - Schlachthof
23.01.16 (DE) Dresden - Event Werk
24.01.16 (NL) Utrecht - Tivoli

Legutóbbi hozzászólások

  • Herr Wolf on Bryan Adams állja az ütéseket: “Bocsánat, de elsőre ezt gondoltam, hogy “Ki ez a Mókus?”. Az idő kegyetlen. Megváltozunk!!! A dal egyébként JÓ!!!
  • Herr Wolf on Helloween – Az a kicsi, amivel már épp túl sok: “Látva a videót és hallgatva a dalt, nálam totál libabőr jött elő!!! Brilliáns dal!!! Amúgy az album is nagyon-nagyon jó!!!…
  • Herr Wolf on W.A.S.P. – Még egyszer utoljára eljátsszák az egyest: “Parádés hír!!! A bécsi koncertre is van jegyem, amikor azt megvettem még nem volt ismert a hazai koncert. Se baj!!!…
  • Herr Wolf on Helloween – Skyfall 2.0?: “Húúúúúú!!! A betyárját!!! Ez egy brutálisan remek dal!!! Minimum 10 pont!!! Szép volt FIÚK!!!
  • Herr Wolf on Holnap lesz Ozzy Osbourne temetése: “Szomorú vagyok, hogy 1 héttel OZZY halála óta rajtam kívül SENKI, EGYETLEN rajongó NEM volt képes ezen oldalon megemlékezni róla!…
  • Promises on Helloween – Skyfall 2.0?: “Minden benne van, amiért szeretjük a Helloweent! Album megrendelve, koncertjegy zsebben! 🤘
  • helloweenforever on Helloween – Skyfall 2.0?: “Jo kis ízelítő. 😀 Nekem nagyon tetszik.
  • Herr Wolf on Elhunyt Ozzy Osbourne: “Nagyon szomorú hír!!! Fájdalmasan nagy veszteség a világ METAL Fanjainak!!! Brutálisan nagy veszteség a halála!!! Többször láttam élőben úgy is…