Grave Pleasures - Nergal szerint az év egyik legjobb lemezét készí­tették el

írta Tomka | 2015.09.03.

„A személyes listámon ez az egyik lemez, ami az év albuma címért versenyez” – írta a Behemoth frontembere, Nergal a szeptember 4-én megjelenő első Grave Pleasures-lemezről, a ’Dreamcrash’-ről. A Rolling Stone magazin pedig tíz ígéretes fiatal zenekart bemutató cikkében hívta fel a figyelmet a Beastmilk utódzenekarára, amely szeptember 28-án a budapesti A38 Hajón fog koncertezni.

„Goth rock metalrajongóknak” – összegezte tömören a Grave Pleasures goth rock és poszt-punk között billegő stílusát a Rolling Stone, amelynek a Hexvesselben is zenélő Mat McNerney melankolikusan megkapó hangja jelenti a fő vonzerejét. A zenekar még Beastmilk néven, 2013-ban hívta fel került be a műfaj rajongóinak látókörébe a remekül sikerült, ’Climax’ című debütalbummal, ám miután Johan Snell gitáros és fő dalszerző kilépett, úgy döntöttek, Grave Pleasuresre változtatják a nevüket. Az új felálláshoz a doom undergroundból igazoltak, az idejekorán feloszlott In Solitude dobosát, Uno Bruniussont, valamint a szintén rövid életű, csajos doomduó, a The Oath gitárosát, Linnea Olssont.

A Grave Pleasures bemutatkozó lemeze szeptember 4-én, a Sony gondozásában fog megjelenni Magyarországon, és ITT már három dalt is meghallgathatunk róla: a New Hip Moont, a Crying Wolvest és a Taste The Voidot.

Legutóbbi hozzászólások

  • Herr Wolf on Bryan Adams állja az ütéseket: “Bocsánat, de elsőre ezt gondoltam, hogy “Ki ez a Mókus?”. Az idő kegyetlen. Megváltozunk!!! A dal egyébként JÓ!!!
  • Herr Wolf on Helloween – Az a kicsi, amivel már épp túl sok: “Látva a videót és hallgatva a dalt, nálam totál libabőr jött elő!!! Brilliáns dal!!! Amúgy az album is nagyon-nagyon jó!!!…
  • Herr Wolf on W.A.S.P. – Még egyszer utoljára eljátsszák az egyest: “Parádés hír!!! A bécsi koncertre is van jegyem, amikor azt megvettem még nem volt ismert a hazai koncert. Se baj!!!…
  • Herr Wolf on Helloween – Skyfall 2.0?: “Húúúúúú!!! A betyárját!!! Ez egy brutálisan remek dal!!! Minimum 10 pont!!! Szép volt FIÚK!!!
  • Herr Wolf on Holnap lesz Ozzy Osbourne temetése: “Szomorú vagyok, hogy 1 héttel OZZY halála óta rajtam kívül SENKI, EGYETLEN rajongó NEM volt képes ezen oldalon megemlékezni róla!…
  • Promises on Helloween – Skyfall 2.0?: “Minden benne van, amiért szeretjük a Helloweent! Album megrendelve, koncertjegy zsebben! 🤘
  • helloweenforever on Helloween – Skyfall 2.0?: “Jo kis ízelítő. 😀 Nekem nagyon tetszik.
  • Herr Wolf on Elhunyt Ozzy Osbourne: “Nagyon szomorú hír!!! Fájdalmasan nagy veszteség a világ METAL Fanjainak!!! Brutálisan nagy veszteség a halála!!! Többször láttam élőben úgy is…