Journey - Neal Schon nyit nekik

írta Dzsó | 2015.07.04.

A Journey kanadai turnéján ismerős arcot fedezhetnek fel a rajongók a nyitóbanda tagjai között.

Az ismerős arc nem más, mint Neal Schon, akinek így kétszeresen kell helytállnia esténként. Schon nemrég készítette el ’Vortex’ címmel dupla szólóalbumát Steve Smith (ex-Journey) dobos és – a több Neal Schon szólóanyagon is közreműködő – Jan Hammer billentyűs közreműködésével. A turnézenekarba neves jazzmuzsikusok kerültek: Rachel Z. Hakim billentyűs, Jerry Brooks basszer és Omar Hakim dobos, aki szintén kétszer lép fel esténként, mert ezen a turnén a kényszerpihenőjét töltő Deen Castronovo-t is helyettesíti.

Hakim június 20-án debütált a Journey-vel a Hollywood Bowlban, ahol a zenekar fennállásának első olyan koncertjét adta, ahol szimfonikusokkal és kórussal kiegészülve játszottak. Neal Schon teljesen lenyűgözve nyilatkozott: „Nagyon örülök, hogy az utolsó percben sikerült elcsípni Omart, akivel összehoztuk ezt a komplex produkciót. Magasra tettük a mércét, de Omar zenei nagysága segített a feladat végrehajtásában.” Utalva a szerencséjére, hogy annak idején rátalált Arnel Pineda énekesre a neten keresgélve, hozzátette: „Jó fülem van az ilyesmihez és most rádupláztam: először Arnel, most meg Omar Hakim.”

Legutóbbi hozzászólások

  • Herr Wolf on Bryan Adams állja az ütéseket: “Bocsánat, de elsőre ezt gondoltam, hogy “Ki ez a Mókus?”. Az idő kegyetlen. Megváltozunk!!! A dal egyébként JÓ!!!
  • Herr Wolf on Helloween – Az a kicsi, amivel már épp túl sok: “Látva a videót és hallgatva a dalt, nálam totál libabőr jött elő!!! Brilliáns dal!!! Amúgy az album is nagyon-nagyon jó!!!…
  • Herr Wolf on W.A.S.P. – Még egyszer utoljára eljátsszák az egyest: “Parádés hír!!! A bécsi koncertre is van jegyem, amikor azt megvettem még nem volt ismert a hazai koncert. Se baj!!!…
  • Herr Wolf on Helloween – Skyfall 2.0?: “Húúúúúú!!! A betyárját!!! Ez egy brutálisan remek dal!!! Minimum 10 pont!!! Szép volt FIÚK!!!
  • Herr Wolf on Holnap lesz Ozzy Osbourne temetése: “Szomorú vagyok, hogy 1 héttel OZZY halála óta rajtam kívül SENKI, EGYETLEN rajongó NEM volt képes ezen oldalon megemlékezni róla!…
  • Promises on Helloween – Skyfall 2.0?: “Minden benne van, amiért szeretjük a Helloweent! Album megrendelve, koncertjegy zsebben! 🤘
  • helloweenforever on Helloween – Skyfall 2.0?: “Jo kis ízelítő. 😀 Nekem nagyon tetszik.
  • Herr Wolf on Elhunyt Ozzy Osbourne: “Nagyon szomorú hír!!! Fájdalmasan nagy veszteség a világ METAL Fanjainak!!! Brutálisan nagy veszteség a halála!!! Többször láttam élőben úgy is…