Avatarium - Minket is megkörnyékeznek az új albummal

írta TAZ | 2015.06.15.

Őszre ígéri a második Avatarium lemezt Marcus Jidell, aki azt is elárulta, hogy a megjelenés után azonnal útnak indulnak a friss dalokkal.

A tavaly kiadott ’All I Want’ EP után a svéd doom metal alakulat új nagylemezzel jelentkezik októberben, erről a csapat gitárosa, Marcus Jidell beszélt egy interjúban:

„Az elmúlt hat hónapot dalszerzéssel, próbákkal és demózással töltöttük, de már végre elkezdtük a következő anyagunk felvételeit. Nagyon izgatottak vagyunk az új dalok miatt és mivel a lemez októberben jelenik meg, hogy is ünnepelhetnénk meg, mint egy turnéval rögtön utána. Az Avatarium imád élőben játszani. Igyekszünk minden estét különlegessé varázsolni, és vegyíteni a ’70-es évek vibrálását a mai, súlyos hangzással. Továbbá boldogok vagyunk amiatt is, hogy két nagyszerű zenekarral, A The Vintage Caravannal és a Spiderrel turnézhatunk majd.”

A koncertkörút magyar állomást nem foglal magába, azonban november 27-én a bécsi Szenében elcsípheted a zenekart. Azt egyelőre nem tudni, hogy a koncerteken láthatjuk-e az egészségügyi problémákkal küszködő Leif Edling basszerost, zenekarvezetőt.

Nov. 18 - DK - Lyngby - Templet
Nov. 19 - D - Hamburg - Klubsen
Nov. 20 - D - Essen - Turock
Nov. 21 - NL - Eindhoven - Speedfest
Nov. 22 - UK - London - Underworld
Nov. 23 - D - Frankfurt - Das Bett
Nov. 24 – CH - Pratteln - Z-7
Nov. 25 - D - Munich - Backstage
Nov. 26 - D - Leipzig - Moritzbastei
Nov. 27 - A - Wien - Szene
Nov. 28 - A - Innsbruck - Weekender
Nov. 29 - D - Berlin - Bi-Nuu

Legutóbbi hozzászólások

  • Herr Wolf on Bryan Adams állja az ütéseket: “Bocsánat, de elsőre ezt gondoltam, hogy “Ki ez a Mókus?”. Az idő kegyetlen. Megváltozunk!!! A dal egyébként JÓ!!!
  • Herr Wolf on Helloween – Az a kicsi, amivel már épp túl sok: “Látva a videót és hallgatva a dalt, nálam totál libabőr jött elő!!! Brilliáns dal!!! Amúgy az album is nagyon-nagyon jó!!!…
  • Herr Wolf on W.A.S.P. – Még egyszer utoljára eljátsszák az egyest: “Parádés hír!!! A bécsi koncertre is van jegyem, amikor azt megvettem még nem volt ismert a hazai koncert. Se baj!!!…
  • Herr Wolf on Helloween – Skyfall 2.0?: “Húúúúúú!!! A betyárját!!! Ez egy brutálisan remek dal!!! Minimum 10 pont!!! Szép volt FIÚK!!!
  • Herr Wolf on Holnap lesz Ozzy Osbourne temetése: “Szomorú vagyok, hogy 1 héttel OZZY halála óta rajtam kívül SENKI, EGYETLEN rajongó NEM volt képes ezen oldalon megemlékezni róla!…
  • Promises on Helloween – Skyfall 2.0?: “Minden benne van, amiért szeretjük a Helloweent! Album megrendelve, koncertjegy zsebben! 🤘
  • helloweenforever on Helloween – Skyfall 2.0?: “Jo kis ízelítő. 😀 Nekem nagyon tetszik.
  • Herr Wolf on Elhunyt Ozzy Osbourne: “Nagyon szomorú hír!!! Fájdalmasan nagy veszteség a világ METAL Fanjainak!!! Brutálisan nagy veszteség a halála!!! Többször láttam élőben úgy is…