Fear Factory - Deen Castronovo is feltűnik az új albumon

írta TAZ | 2015.05.24.

Dino Cazares elárulta, hogy csapatának új lemeze nyár közepén lát napvilágot.

’Genexus’ címmel érkezik a lemezboltokba augusztus 7-én az amerikai cyber metalosok új albuma a Nuclear Blast gondozásában. A lemeznek több érdekessége is van, ugyanis ez lesz az első korong az új kiadónál, valamint itt mutatkozik be a nemrég távozott basszer, Matt DeVries utódja, a Soulfly-ból érkezett Tony Campos. Ráadásul a 2012-ben kiadott ’The Industrialist’-tal ellentétben most a turnékra beszálló Mike Heller dobos ütötte fel a dalokat, de egy számban a Journey zsenije, Deen Castronovo beült a cájg mögé.

„Úgy érezzük, hogy ez egy nagyon különleges Fear Factory lemez. Miközben arra törekedtünk, hogy ne ismételjük önmagunkat, azért ez az album még mindig tartalmazza azt a klasszikus Fear Factory vibrálást, ami szerintünk kielégíti a régi és az új rajongók igényeit is. Az agresszív, dallamos és indusztriális elemek még mindig sértetlenek, és jobban ragyognak, mint valaha.” – mondta Cazares a lemezzel kapcsolatban. A produceri munkákba a csapat két oszlopos tagja, Burton C. Bell és Dino Cazares mellett Rhys Fulber is besegített, a keverést viszont Andy Sneap (Arch Enemy, Testament, Exodus, Machine Head) kezeire bízták. A banda gitárosa azt is elárulta, hogy tíz dal kapott helyet az albumon, melyek a kezdetek és a jelen összefonódását boncolgatják, így lett az album címe ’Genexus’ [Genesis+Nexus]. A konceptlemez természetesen különleges csomagolásban, bónuszdalokkal és bakeliten is elérhető lesz.

Legutóbbi hozzászólások

  • Herr Wolf on Bryan Adams állja az ütéseket: “Bocsánat, de elsőre ezt gondoltam, hogy “Ki ez a Mókus?”. Az idő kegyetlen. Megváltozunk!!! A dal egyébként JÓ!!!
  • Herr Wolf on Helloween – Az a kicsi, amivel már épp túl sok: “Látva a videót és hallgatva a dalt, nálam totál libabőr jött elő!!! Brilliáns dal!!! Amúgy az album is nagyon-nagyon jó!!!…
  • Herr Wolf on W.A.S.P. – Még egyszer utoljára eljátsszák az egyest: “Parádés hír!!! A bécsi koncertre is van jegyem, amikor azt megvettem még nem volt ismert a hazai koncert. Se baj!!!…
  • Herr Wolf on Helloween – Skyfall 2.0?: “Húúúúúú!!! A betyárját!!! Ez egy brutálisan remek dal!!! Minimum 10 pont!!! Szép volt FIÚK!!!
  • Herr Wolf on Holnap lesz Ozzy Osbourne temetése: “Szomorú vagyok, hogy 1 héttel OZZY halála óta rajtam kívül SENKI, EGYETLEN rajongó NEM volt képes ezen oldalon megemlékezni róla!…
  • Promises on Helloween – Skyfall 2.0?: “Minden benne van, amiért szeretjük a Helloweent! Album megrendelve, koncertjegy zsebben! 🤘
  • helloweenforever on Helloween – Skyfall 2.0?: “Jo kis ízelítő. 😀 Nekem nagyon tetszik.
  • Herr Wolf on Elhunyt Ozzy Osbourne: “Nagyon szomorú hír!!! Fájdalmasan nagy veszteség a világ METAL Fanjainak!!! Brutálisan nagy veszteség a halála!!! Többször láttam élőben úgy is…