Grave Pleasures - Új néven koncertezik nálunk a Beastmilk (x)

írta Hard Rock Magazin | 2015.05.16.

Új lemezzel, új felállással és új névvel érkezik Budapestre a metal, a goth rock és a poszt-punk határait összemosó banda, amely első lemezével hamar kultstátuszba katapultált.

A finn-brit Beastmilk két évvel ezelőtt jelentette meg első és utolsó nagylemezét, a hihetetlenül sikeres, körülrajongott 'Climax'-ot. A komor, new wave-es, goth rockos, poszt-punkos zenéjével hamar kultstátuszba katapultált együttes idén némiképp átalakult és nevet váltott. Az új lemezt szeptemberre ígéri a továbbra is az énekes-dalszerző, Mat McNerney vezette Grave Pleasures, és a bemutató turnén pályafutása során először Magyarországon is fellép szeptember 28-án, az A38 Hajón.

A brit születésű, de az utóbbi tíz évet skandináv zenekarok élén eltöltő Mat "Kvohst" McNerney elegánsan egyensúlyozik a pop, a metal és a punk határán. Életművében hol ez kerül előtérbe, hol az, de legnagyobb sikerét a – jórészt finn tagokból álló – Beastmilkkel aratta. 2013-as debütlemezét a kritika egyöntetű hozsannázása fogadta, és a jól eltalált, a 80-as évek elejének darkwave-jét, Joy Divisionját, Sisters of Mercyjét zabolátlan poszt-punk gitárfutamokkal ötvöző album óriási siker lett.

Aztán idén tavasszal a gitáros, Johann "Goatspeed" Snell kivált a zenekarból, a viták miatt a Beastmilk nevet változtatott. Ám az új tagokkal, köztük az In Solitude egykori dobosával, Uno Bruniussonnal kiegészülő Grave Pleasures szinte rögtön bejelentette az új lemezt. A szeptemberre ígért albumot nem kis meglepetésre a Sony adja ki, de az előzetes hírek alapján MxNerney következetesen viszi tovább a Beastmilk vonalát. Éjsötét, beborult, hideglelős darkwave, sikoltó-gerjedő gitárok, mindezek felett főhősünk komor éneke, kegyetlen lelki hidegháború... A Grave Pleasures Észak-Európa egyik legeredetibb, műfaji határok közé nehezen szorítható zenekara. Nem véletlen, hogy metal- és rockmagazinok éppoly elismeréssel írnak róla, mint a punkfanzine-ok vagy a poplapok. Egy különleges együttes, elemi erejű élő produkcióval  ez az először Magyarországra létogató Grave Pleasures.

Jegyár: 4200 Ft, elővételben: 3500. Jegyek elővételben vásárolhatók az A38 Hajó honlapján (www.a38.hu), illetve személyesen az A38 Hajón.

Legutóbbi hozzászólások

  • Herr Wolf on Bryan Adams állja az ütéseket: “Bocsánat, de elsőre ezt gondoltam, hogy “Ki ez a Mókus?”. Az idő kegyetlen. Megváltozunk!!! A dal egyébként JÓ!!!
  • Herr Wolf on Helloween – Az a kicsi, amivel már épp túl sok: “Látva a videót és hallgatva a dalt, nálam totál libabőr jött elő!!! Brilliáns dal!!! Amúgy az album is nagyon-nagyon jó!!!…
  • Herr Wolf on W.A.S.P. – Még egyszer utoljára eljátsszák az egyest: “Parádés hír!!! A bécsi koncertre is van jegyem, amikor azt megvettem még nem volt ismert a hazai koncert. Se baj!!!…
  • Herr Wolf on Helloween – Skyfall 2.0?: “Húúúúúú!!! A betyárját!!! Ez egy brutálisan remek dal!!! Minimum 10 pont!!! Szép volt FIÚK!!!
  • Herr Wolf on Holnap lesz Ozzy Osbourne temetése: “Szomorú vagyok, hogy 1 héttel OZZY halála óta rajtam kívül SENKI, EGYETLEN rajongó NEM volt képes ezen oldalon megemlékezni róla!…
  • Promises on Helloween – Skyfall 2.0?: “Minden benne van, amiért szeretjük a Helloweent! Album megrendelve, koncertjegy zsebben! 🤘
  • helloweenforever on Helloween – Skyfall 2.0?: “Jo kis ízelítő. 😀 Nekem nagyon tetszik.
  • Herr Wolf on Elhunyt Ozzy Osbourne: “Nagyon szomorú hír!!! Fájdalmasan nagy veszteség a világ METAL Fanjainak!!! Brutálisan nagy veszteség a halála!!! Többször láttam élőben úgy is…