Genesis - Magyarországon is vetí­tik a dokumentumfilmet

írta Hard Rock Magazin | 2015.05.06.

Az eddig klasszikus filmeket (A nyolcadik utas: a Halál, 2001: Űrodüsszeia stb.) mozikba küldő Pannonia Entertainment forgalmazásában vetítik a BBC dokumentumfilmjét a legendás progresszív rock és popzenekarról.

Ez a film az egyetlen legális genezise (keletkezéstörténete) a Genesisnek, minden idők egyik legsikeresebb popzenekarának. A zenekar minden tagjának jól összehangolt együttműködésével keletkezett film feltárja a csoportdinamikát a tagok között; azt a rugalmasságot, aminek köszönhetően az egyes tagok kiválása okozta trauma alkotó energiákat, kiélhető vágyakat szabadított fel és el, s ezzel a túlélés záloga lett; a tagok szüntelen zenei fejlődését; a szólókarrierek kibontakozását. A Genesis máig tartó hírnevét a 2007-es emlékkoncert-turné sikere kifejezetten megerősítette. A Genesis rajongók számára e kihagyhatatlan csemege eredeti filmfelvételeket, slágerek videoklipjeit vonultatja fel, interjúkat közöl a bandatagokkal külön-külön és együtt is.

A Genesis: A siker útján május 21-én kerül mozikba, de aki nem bír addig várni, az az Artmozik éjszakáján, május 15-én is megnézheti már a budapesti Művész moziban. A héten ráadásul dupla interjút olvashatsz majd oldalunkon Steve Hackettel, aki a beszélgetés első részében a Genesisben töltött időkről, valamint a Genesis Revisited projektjéről, a második részben pedig szólókarrierjéről és jól sikerült új lemezéről is mesélt nekünk.

Legutóbbi hozzászólások

  • Herr Wolf on Bryan Adams állja az ütéseket: “Bocsánat, de elsőre ezt gondoltam, hogy “Ki ez a Mókus?”. Az idő kegyetlen. Megváltozunk!!! A dal egyébként JÓ!!!
  • Herr Wolf on Helloween – Az a kicsi, amivel már épp túl sok: “Látva a videót és hallgatva a dalt, nálam totál libabőr jött elő!!! Brilliáns dal!!! Amúgy az album is nagyon-nagyon jó!!!…
  • Herr Wolf on W.A.S.P. – Még egyszer utoljára eljátsszák az egyest: “Parádés hír!!! A bécsi koncertre is van jegyem, amikor azt megvettem még nem volt ismert a hazai koncert. Se baj!!!…
  • Herr Wolf on Helloween – Skyfall 2.0?: “Húúúúúú!!! A betyárját!!! Ez egy brutálisan remek dal!!! Minimum 10 pont!!! Szép volt FIÚK!!!
  • Herr Wolf on Holnap lesz Ozzy Osbourne temetése: “Szomorú vagyok, hogy 1 héttel OZZY halála óta rajtam kívül SENKI, EGYETLEN rajongó NEM volt képes ezen oldalon megemlékezni róla!…
  • Promises on Helloween – Skyfall 2.0?: “Minden benne van, amiért szeretjük a Helloweent! Album megrendelve, koncertjegy zsebben! 🤘
  • helloweenforever on Helloween – Skyfall 2.0?: “Jo kis ízelítő. 😀 Nekem nagyon tetszik.
  • Herr Wolf on Elhunyt Ozzy Osbourne: “Nagyon szomorú hír!!! Fájdalmasan nagy veszteség a világ METAL Fanjainak!!! Brutálisan nagy veszteség a halála!!! Többször láttam élőben úgy is…