Neal Schon - Egy éven belül elkészült az új szólólemez

írta TAZ | 2015.04.30.

Júniusban új, ráadásul kétlemezes szólóanyaggal jelentkezik a Journey gitárosa, Neal Schon.

A tavaly megjelent ’So U’ után június 22-én ’Vortex’ címmel már jön is a folytatás, ráadásul két lemezen, a Mascot Label Group gondozásában. Neal ezúttal vegytiszta instrumentális albumot készített, melynek nemcsak produceri munkálatait látta el, hanem ő is basszerozik rajta. Steve Smith dobos és Igor Len billentyűs mellett egy dal erejéig az egyik legjobb barátja, a Grammy-díjas Jan Hammer billentyűszseni is feltűnik a lemezen.

„Mindig is arra törekedtem, hogy jobb játékos legyek és hogy feszegessem a zenei határokat. 80 millió lemezt adtam el a Journey-vel, amire büszke is vagyok, de ez az album igazán én vagyok – az egész a gitározásomon alapul, ami az én hangom. Mindemellett pedig nagyon merész. Van rajta szerelem, tűz, de a veszély egyes elemei is feltűnnek rajta, igazán energikus.”

A jazz, a klasszikus és a világzenéből is merítő albumról az El Matador című dal már meghallgatható, IDE kattintva pedig elő is rendelhető a duplalemezes anyag.

’Vortex’ számlista:

CD1
1. Miles Beyond
2. Awakening
3. Cuban Fly Zone
4. El Matador
5. Eternal Love
6. In A Cloud
7. Irish Cream
8. Lady M (Our love Remains)
9. NS Vortex

CD2
1. Tortured Souls
2. Schon & Hammer Now
3. Airliner NS910
4. Unspoken Faith
5. Twilight - Spellbound
6. Triumph Of Love
7. Mom
8. Talk To Me
9. White Light

Legutóbbi hozzászólások

  • Herr Wolf on Bryan Adams állja az ütéseket: “Bocsánat, de elsőre ezt gondoltam, hogy “Ki ez a Mókus?”. Az idő kegyetlen. Megváltozunk!!! A dal egyébként JÓ!!!
  • Herr Wolf on Helloween – Az a kicsi, amivel már épp túl sok: “Látva a videót és hallgatva a dalt, nálam totál libabőr jött elő!!! Brilliáns dal!!! Amúgy az album is nagyon-nagyon jó!!!…
  • Herr Wolf on W.A.S.P. – Még egyszer utoljára eljátsszák az egyest: “Parádés hír!!! A bécsi koncertre is van jegyem, amikor azt megvettem még nem volt ismert a hazai koncert. Se baj!!!…
  • Herr Wolf on Helloween – Skyfall 2.0?: “Húúúúúú!!! A betyárját!!! Ez egy brutálisan remek dal!!! Minimum 10 pont!!! Szép volt FIÚK!!!
  • Herr Wolf on Holnap lesz Ozzy Osbourne temetése: “Szomorú vagyok, hogy 1 héttel OZZY halála óta rajtam kívül SENKI, EGYETLEN rajongó NEM volt képes ezen oldalon megemlékezni róla!…
  • Promises on Helloween – Skyfall 2.0?: “Minden benne van, amiért szeretjük a Helloweent! Album megrendelve, koncertjegy zsebben! 🤘
  • helloweenforever on Helloween – Skyfall 2.0?: “Jo kis ízelítő. 😀 Nekem nagyon tetszik.
  • Herr Wolf on Elhunyt Ozzy Osbourne: “Nagyon szomorú hír!!! Fájdalmasan nagy veszteség a világ METAL Fanjainak!!! Brutálisan nagy veszteség a halála!!! Többször láttam élőben úgy is…